A Dal 2024 – Kialakult a dalverseny 40-es mezőnye

A Dal 2024 – Kialakult a dalverseny 40-es mezőnye

MH/MTI 2024. február 2. péntek. 22:34 Az összegzés szerint minden eddiginél több, 60 produkció megmérettetésével vette kezdetét a magyar dalok versenye. A Szandi, Németh Alajos Lojzi, Ferenczi György és Egri Péter alkotta zsűri választotta ki az élő show produkcióit. A 40 előadó, illetve zenekar profi szakmai háttértámogatással mutatkozhat be A Dal 2024 színpadán. Az ítészek … Olvass tovább

Részletek
Az erdélyi és partiumi városokban is megünneplik a magyar kultúra napját

Az erdélyi és partiumi városokban is megünneplik a magyar kultúra napját

MH/MTI 2024. január 18. csütörtök. 21:35 Kolozsváron az alkalomból pénteken adják át az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat. A sétatéri Kaszinóban 18 órától három jeles erdélyi magyar művészt díjaz Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, majd Bartók Béla 44 hegedűduója hangzik el Márkos Albert és Szép Gyula Bálint előadásában. Vasárnap a Szent … Olvass tovább

Részletek
Idén is több nemzetközi hírű művész és csoport lép fel a kismartoni Herbstgold Fesztiválon

Idén is több nemzetközi hírű művész és csoport lép fel a kismartoni Herbstgold Fesztiválon

MH/MTI 2024. január 11. csütörtök. 14:21 Julian Rachlin a fesztivál intendánsa nemzetközi rangú művészeket hívott idén is a fesztiválra – közölték a szervezők az MTI-vel. A nyitókoncerten Martha Argerich és Iddo Bar-Shai zongoraművészek Az állatok farsangját adják elő, amelyet Annie Dutoit-Argerich színésznő narrál, majd a koncert további részében a Chamber Orchestra of Europe Haydn két …

Részletek

Extra fordulóval tér vissza A Dal a Duna képernyőjére

MH/MTI 2023. december 20. szerda. 20:49 A több száz beküldött dalból a szakmai előzsűri kiválasztotta Az Év Dala 2024 cím várományosait. Hatvan előadó, illetve zenekar mérettetheti meg produkcióját a magyar dalok versenyének extra, előválogató adásában – írták a közleményben. „Évről évre egyre színvonalasabb pályaművek érkeznek a dalválasztóra. A többkörös előszűrés a garancia arra, hogy csak …

Jubileumi koncerttel ünnepelte alapításának 80. évfordulóját a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara a Müpában

Jubileumi koncerttel ünnepelte alapításának 80. évfordulóját a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara a Müpában

A 80 évvel ezelőtti koncertre emlékezve Vásáry Tamás ugyanezt a művet dirigálta. Kovács János egy Mendelssohn-darabot, a 42. zsoltárra komponált kantátát, Riccardo Frizza pedig Richard Strauss Hősi élet című szimfonikus költeményét választotta. A hangverseny, amelyen részt vett Áder János volt köztársasági elnök és felesége Herczegh Anita, élőben hallható volt a Bartók Rádión, 21 órától pedig …

Részletek
Elkezdődött a magyar-török kulturális évad

Elkezdődött a magyar-török kulturális évad

MH/MTI 2023. december 18. hétfő. 22:55 „Nyelvészeti, régészeti, népzenei és néprajzi bizonyítékok sora támasztják alá a magyar és a török kultúra baráti, rokoni mivoltát” – hangsúlyozta a kulturális évad lebonyolításáért felelős kormánybiztos. Hozzátette: a magyar szabadsághősök, köztük II. Rákóczi Ferenc fejedelem és Kossuth Lajos kormányzó is Törökországba emigrált. Hoppál Péter emlékeztetett arra, hogy száz évvel …

Részletek
Jövőre érkezik az Erkel Színházba a világkedvenc Shukishvili grúz tánctársulat

Jövőre érkezik az Erkel Színházba a világkedvenc Shukishvili grúz tánctársulat

A Grúz Nemzeti Balett 5 kontinensen, több mint 90 országban közel tízezerszer lépett már fel, a világ szinte összes színpadán – a Sydney-i Operaháztól a New York-i Metropolitanig – legalább 50 millióan látták óriási sikerrel futó műsorukat, a milánói La Scala színpadán tizennégyszer tapsolta vissza őket a közönség. A társulatnak mintegy 150 táncosa és saját …

Részletek
80. évfordulóját ünnepli a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

80. évfordulóját ünnepli a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Devich Márton a Bartók rádió csatornaigazgatója, a Magyar Rádió Művészeti Együttesei (MRME) ügyvezető igazgatója a december 19-i jubileumi koncertről elmondta: „olyan műsort akartunk összeállítani, ami sokat megmutat belőlünk, ugyanakkor nagyon szép és reprezentatív”. Három karmester, Vásáry Tamás, Kovács János és Ricardo Frizza is dirigál az eseményen, ahol elhangzik Liszt Ferenc Les Préludes-je, Mendelssohn 42. zsoltára, …

Részletek