víz
A dunai Atlantiszt a kommunizmus süllyesztette el
A legendás, utópisztikus szigetek mindig is megmozgatták az embereket: a leghíresebb, amiről mindenki hallott már, Atlantisz. Atlantisz egy talán létezett, utópisztikus birodalom volt, ami még a történelem előtti időkben elsüllyedt – de mit szólnátok ahhoz, ha azt mondanánk, hogy a mai Románia területén egészen az 1960-as évekig volt egy szellemiségét tekintve nagyon hasonló hely? Ada …
Vulkanológusok jöttek rá, mitől lesz finomabb a kávé
Az Oregoni Egyetem (USA) vegyészei és vulkanológusai csak egy szokásos kávézásra futottak össze, ám egy elejtett megjegyzésből egy teljes projekt lett. A Matter című tudományos folyóiratban publikált tanulmányban – melyet a New York Times szúrt ki és szemlézett – az eredményt is elárulták: úgy vélik, a finom, jobb minőségű frissítő ital egyik kulcsa a megfelelő …
Óriási hiba, amit télen, zuhanyozás közben mindenki elkövet
Télen mindenki hajlamosabb hosszabb és forróbb zuhanyfürdőt venni, mint nyáron, ám ennek az az ára, hogy a bőr szárazzá, érzékennyé válik, és könnyen lehet, hogy viszketni is kezdünk, nyilatkozta Deanne Mraz Robinson bőrgyógyász a The Healthy magazinnak, szúrta ki a Ripost. „Ha 37 Celsius foknál melegebb a víz zuhanyzáskor, azzal eltávolítjuk a bőrünk természetes védőrétegét” …
Hogyan lehet enyhítheti a fülfájást otthon?
Ősszel, télen a nátha szövődményei okozhatnak problémát, vagy épp a fülzsírdugó kialakulása okoz gondot. A fülgyulladás rendszerint erős fájdalommal jár, ami az evést, alvást és egyéb tevékenységeink végzését is megnehezíti. „Vírusok vagy fülzsírdugó, esetleg a huzatban való tartózkodás, allergiás nátha szövődményei miatt is sokan fordulnak hozzánk – számolt be tapasztalatairól Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész, allergológus, a …
Schmidt Ádám: A sport által mindenkinek jobb élete lesz
MH/MTI 2023. december 6. szerda. 20:52 Schmidt Ádám kiemelte: a sárbogárdiak mindent megtettek azért, hogy ami két éve lehetetlennek tűnt, az ma kész legyen. Úgy vélte, a jövőbeni feladatuk az, hogyan tudnak ebből a csarnokból értéket teremteni. Az államtitkár elmondta: a legnagyobb kihívás ma, hogy a fiatalokat és az időseket megszólítsák a sport által. Rámutatott, …
Víz nélkül nincs jövő
MH/MTI 2023. december 5. kedd. 16:41Frissítve: 2023. december 5. 16:58 V. Németh Zsolt a csengődi szennyvíztisztító telep átadásán azt mondta, vízügyi szempontból a mai generációknak az a feladata, hogy új megoldásokat találjanak azokra a problémákra, amelyek az előző korszakokból jöttek. Kiemelte: a gondolkodással egyidejűleg olyan gyors, hatékony és precíz munkára is szükség van, amilyen megvalósult …
Olasz Anna: idén az Európa-bajnokságra készülök
MH/MTI 2023. december 4. hétfő. 23:59Frissítve: 2023. december 5. 0:00 „A legbosszantóbb az egészben, hogy a tavalyi világbajnokság óta először éreztem magamat jó formában. Élveztem a felkészülést, az edzéseket, mentálisan és fizikálisan is rendben voltam. Az edzőm és a környezetem is úgy gondolta, sikerülni fog, mert régen láttak ennyire jó állapotban” – nyilatkozta hétfőn a …
A takarékos és tudatos ünnepi előkészületekről beszélgetett vendégével Áder János új podcastjában
MH/MTI 2023. december 4. hétfő. 12:32 Áder János, Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a beszélgetés elején közölte: a karácsonyi készülődéshez illő témát igyekeztek választani, ezért hívták a műsorba a bölcsész végzettségű Balog Boros Enikőt, a VeraGreen alapítóját, aki környezettudatos módszerek alkalmazásával készül az ünnepekre. Balog Boros Enikő elmondta: a társaság létrehozása előtt több évvel …
A delfinek elektromos érzékelője
Egy német kutatópárost ezek a gödröcskék a cápák elektromos érzékszervére emlékeztették, így felmerült, hogy esetleg a delfin is észlelheti a gyenge elektromosságot. Az ötletet azután ellenőrizték is: fogságban élő palackorrú delfineket teszteltek, és ennek segítségével megbizonyosodtak róla: valóban érzékelik az elektromos teret. A vizsgálatokról a Journal of Experimental Biology folyóiratban számoltak be. Az azonban nem …