Novák Katalin: A következő generáció számára vonzóvá kell tennünk a családalapítást

Novák Katalin: A következő generáció számára vonzóvá kell tennünk a családalapítást

Bács-Kiskun vármegyében „lépten-nyomon a családok erejével találkoztam” – fogalmazott az államfő. Tiszaalpáron egy ötgyermekes családot látogatott meg, hogy köszöntse őket legkisebb gyermekük születése alkalmából. Mint mondta: példájuk is bizonyíték, hogy a szűkösségben is lehet sokat adni. Ha a felelősségteljes nevelés, a tanulásra, munkára ösztönzés általános, a nehéz helyzetből is van kiút – mondta. De ott …

Részletek
Pintér Sándor: Magyarország más országok közbiztonságát is védi

Pintér Sándor: Magyarország más országok közbiztonságát is védi

Pintér Sándor a visegrádi négyek, valamint Németország és Ausztria belügyminiszteri konferenciájának sajtótájékoztatóján azt mondta, az illegális migrációval szembeni eredményes magyar fellépés lehetővé teszi, hogy Ausztriában, Németországban, Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban is megfelelő legyen a közbiztonság, ne kerüljön sor olyan bűncselekményekre, melyeket „hívatlan vendégek” okoznak. A politikus közölte, a találkozó során bemutatták a vendégül látott belügyminisztereknek, …

Részletek
Tájékoztattuk Németországot: migránsaik között a tálibok masíroznak feléjük

Tájékoztattuk Németországot: migránsaik között a tálibok masíroznak feléjük

Birtokukba jutott a magyar titkosszolgálat egy, a szövetségeseknek küldött jelentése, melyben hírszerzőink nem csekélyebb kockázatra figyelmeztetik Németországot, mint hogy a balkáni útvonalon az embercsempészetet az Afganisztánt az amerikai kivonulás óta uraló iszlamista terrorszervezet, a tálibok irányítják. Terrorral jár a migráció A dokumentumban szolgálataink Németország tudtára adják: az Izrael és a Hamász közötti háború kitörése óta …

Részletek
Tízezrek tüntettek Londonban az antiszemitizmus ellen

Tízezrek tüntettek Londonban az antiszemitizmus ellen

MH/MTI 2023. november 26. vasárnap. 19:02 A demonstráció főszervezője, a Campaign Against Antisemitism (CAA) nevű civil szervezet vasárnap este közölte, hogy becslése szerint 60 ezren vettek részt a megmozduláson. Több más közéleti személyiséggel együtt jelen volt Sir Ephraim Mirvis, a 300 ezres lélekszámúra becsült brit zsidó közösség országos főrabbija, valamint Boris Johnson volt konzervatív párti …

Részletek
Részletes magatartási normákat szabott a londoni rendőrség a szombati palesztinpárti tüntetés résztvevőinek

Részletes magatartási normákat szabott a londoni rendőrség a szombati palesztinpárti tüntetés résztvevőinek

MH/MTI 2023. november 24. péntek. 21:48 Ez lesz a hetedik olyan szombat egymás után, amikor tüntetők vonulnak a brit főváros utcáira, tiltakozva a Gázai övezetben zajló izraeli hadműveletek ellen. A tüntetésre a szervezők legalább százezer embert várnak. Az izraeli katonai akció előzményeként a Gázát uraló Hamász iszlamista terrorcsoport fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael …

Részletek
Marcel Ciolacu: Románia nem áll készen az azonos nemű párok jogainak védelmére

Marcel Ciolacu: Románia nem áll készen az azonos nemű párok jogainak védelmére

MH/MTI 2023. november 24. péntek. 20:03Frissítve: 2023. november 24. 20:13 A szociáldemokrata kormányfőt az Europa FM kereskedelmi rádió csütörtök esti műsorában kérdezték arról, hogy milyen választ ad a bukaresti kormány a március 25. határidőig az EJEB határozatában szereplő, az azonos nemű párok jogállásával kapcsolatos javaslatokra. „A román társadalom jelenleg nem áll készen a döntésre. Nem …

Részletek