Ezer Patriot légvédelmi rakétát akar beszerezni a NATO

Ezer Patriot légvédelmi rakétát akar beszerezni a NATO

MH/MTI 2024. január 3. szerda. 20:49 Az észak-atlanti szövetség közölte: segítséget nyújt a tagállamoknak a rakéták beszerzésében, hogy hatékonyabban védelmezhessék területüket, miközben Oroszország Ukrajna ellen intéz légitámadásokat. Az 5,5 milliárd dollár értékű szerződés lehetővé teszi, hogy növeljék a manőverező robotrepülőgépek és a ballisztikus rakéták, valamint ellenséges repülőgépek ellen védelmet nyújtó rakéták európai gyártását – derül …

Részletek
Az amerikai hadsereg elsüllyesztett három húszi kishajót egy konténerszállítót ért támadást követően

Az amerikai hadsereg elsüllyesztett három húszi kishajót egy konténerszállítót ért támadást követően

2023. december 31. vasárnap. 14:35Frissítve: 2023. december 31. 15:03 A húszik tüzet nyitottak az amerikai helikopterekre, amelyek ezt követően „önvédelemből viszonozták a tüzet”. A négy kis vízi jármű közül hármat elsüllyesztettek, személyzetüket megölték„ – közölte az amerikai hadsereg központi parancsnoksága (Centcom). A negyedik hajó ”elmenekült a területről„. A Centcom szerint az amerikai haditengerészet a Maersk …

Részletek
Orbán Viktor vezéregyéniség lett, egyre többen tekintik példaként Európában és azon kívül is

Orbán Viktor vezéregyéniség lett, egyre többen tekintik példaként Európában és azon kívül is

Orbán Viktor 2010 óta tölti be Magyarország kormányfői posztját, illetve 2007 óta folyamatosan a Fidesz elnöke, ami azt mutatja, hogy a miniszterelnök népszerűsége nem csak a választók, de a párttársai körében is megkérdőjelezhetetlen. A 2., 3., 4. és 5. Orbán-kormány kétharmados többséggel kormányzott és kormányoz, mivel a Fidesz-KDNP pártszövetség 2010 óta minden választáson rendre megszerezte …

Részletek
Többtucatnyi konténerhajót indít újra a Szuezi-csatornán át a dán Maersk

Többtucatnyi konténerhajót indít újra a Szuezi-csatornán át a dán Maersk

MH/MTI 2023. december 27. szerda. 20:33 A világ vezető tengeri szállítási cégei – közöttük a Maersk és a Hapag Lloyd óriásvállalatok – felfüggesztették az áthaladást a vörös-tengeri útvonalon, miután a jemeni húszi lázadók decemberben támadásokat kezdtek intézni az arra közlekedő hajók ellen. A Maersk december 24-én jelentette be, hogy előkészíti a visszatérést a Vörös-tengerre, tekintettel …

Részletek
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A veszélyek korát éljük mások rossz döntései miatt

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A veszélyek korát éljük mások rossz döntései miatt

MH/MTI 2023. december 27. szerda. 10:49 Szalay-Bobrovniczky Kristóf úgy fogalmazott, hogy a 2023. év Európának háborúkat, migrációt, vele terrorveszélyt és robbanásközeli társadalmi feszültségeket hozott. Mint mondta, a háborúpárti politika, a „vég nélküli fegyverszállítás”, a „bátorított és finanszírozott migráció”, a bevándorlással megjelenő társadalmi feszültségek, a biztonsági kockázat és a terrorveszély mind olyan rossz döntés, amely Magyarországot …

Részletek
Durvul a helyzet Szerbiában, Vucic nyugalomra int

Durvul a helyzet Szerbiában, Vucic nyugalomra int

MH/MTI 2023. december 24. vasárnap. 22:44 A baloldali ellenzék hat napja tiltakozik, mert úgy gondolja, hogy számtalan csalás történt a múlt vasárnapi előrehozott parlamenti, tartományi és önkormányzati választásokon. A politikusok éhségsztrájkolnak, valamint az országos választási bizottság épületénél tiltakoznak, vasárnapra pedig tömegtüntetést jelentettek be. A választási bizottság előzetes eredményei szerint az országos voksolást a kormányzó Szerb …

Részletek
Az Európai Bizottság módosítaná a farkasok védettségi státuszát

Az Európai Bizottság módosítaná a farkasok védettségi státuszát

MH/MTI 2023. december 20. szerda. 19:07 A bizottsági sajtóközlemény szerint a vadon élő állatok, növények és élőhelyek védelméről szóló európai egyezményt 1979-ben fogadták el, az akkor aktuális tudományos adatok alapján. A brüsszeli testület szeptember elején felszólított minden érintett felet és hatóságot, hogy nyújtsanak be a farkasállományra és annak kezelésére vonatkozó naprakész adatokat. Az összegyűjtött információk …

Részletek
A lengyel Jog és Igazságosság párt a közszolgálati televízió székházánál tiltakozott

A lengyel Jog és Igazságosság párt a közszolgálati televízió székházánál tiltakozott

MH/MTI 2023. december 20. szerda. 11:17Frissítve: 2023. december 20. 11:29 A lengyel parlament alsóháza (szejm) kedd éjjel megszavazta a közmédiáról szóló határozatot, amelyben a Polgári Koalícióból, a Lengyel Parasztpártból, a Lengyelország 2050 pártból, valamint az Új Baloldal nevű frakcióból álló, az októberi parlamenti választások nyomán többségbe került koalíció arra szólítja fel az állami kincstárt képviselő …

Részletek
Zelenszkij elégedetlen az amerikai útjával

Zelenszkij elégedetlen az amerikai útjával

Megjegyzik, hogy Kijev pénzt kíván a háború folytatásához. A forrásuk elmondta, hogy Zelenszkij nem elégedett az amerikai utazásával. Az elnöki hivatal kibővített találkozót készít elő az NBU vezetőjével és a miniszterelnökkel, hogy pénzt találjanak a háború folytatásához. A Biden-kormányzat és a Pentagon megdorgálta Zelenszkijt az ukránok mozgósításhoz való hozzáállásáért, és ami a legfontosabb, az ország …

Részletek