Edzőt már buktatott Benzema Szaúd-Arábiában

Edzőt már buktatott Benzema Szaúd-Arábiában

Meglepetést okozott júniusban a 35 éves Karim Benzema azzal, hogy 14 nagyon sikeres év – 648 mérkőzésen 354 gól, s 25 trófea – után bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését a Rel Madriddal, amit azzal indokolt meg: „Madridban akartam befejezni a pályafutásomat, de az élet adott még egy esélyt, s ezt a családomért ki…

Részletek
Nyolcadik olimpiáját is megcélozza Mohamed Aida

Nyolcadik olimpiáját is megcélozza Mohamed Aida

„A hetedik után elterveztem, hogy itt nem fogok megállni, és megpróbálom a következő olimpiát” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a 47 éves vívó, hozzátéve, hogy a helyzete egyre nehezebb, nagyon nehéz bekerülni a válogatottba. „A matematikát nem is hoznám szóba, a százalékos lehetőség elég kicsi, de úgy gondolom, akárhogy is alakul, maga ez a…

Részletek
Tizennégy magyar ökölvívó szerepel a budvai U22-es Európa-bajnokságon – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Tizennégy magyar ökölvívó szerepel a budvai U22-es Európa-bajnokságon – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Az U22-es Európa-bajnokságra a montenegrói Budva városában kerül sor november 10 és 20 között. Párizsi olimpikonunk, Hámori Luca karrierjében az idei U22-es Európa-bajnokság lesz az utolsó, amelyen részt vehet. Luca célja az aranyérem, miután ezüstöt és bronzot már szerzett az U22-es Európa-bajnokságokon.Budva volt a házigazdája az ifjúsági Európa-bajnokságoknak 2020-ban, és 2021-ben, a felnőtt női Európa-bajnokságnak […]
Részletek
Férfi kosárlabda BL: Le Mans-ban szerezte meg első győzelmét a Falco

Férfi kosárlabda BL: Le Mans-ban szerezte meg első győzelmét a Falco

MH/MTI 2023. november 7. kedd. 22:44 A magyar bajnok a spanyol Unicaja Málagától elszenvedett hazai vereséggel kezdte szereplését a BL-ben, majd a görög Periszteri vendégeként is kikapott.A keddi folytatásban az NB I-ben 5/1-es mérleggel második helyezett vasiak az ötvenszázalékos mutatóval álló Le Mans-hoz látogattak. Milos Konakov vezetőedző gondjait fokozhatta, hogy nem számíthatott csípősérüléssel küzdő válogatott…

Részletek
Vay Ádám bizonyítani szeretne a Sárközy Tamás Emléktornán

Vay Ádám bizonyítani szeretne a Sárközy Tamás Emléktornán

MH/MTI 2023. november 7. kedd. 21:25 „Utoljára 2019 áprilisában voltam válogatott, azóta sok minden történt velem és a csapattal. Reméltem, hogy visszakerülhetek előbb a szlovák bajnokságba, majd pedig a magyar nemzeti csapatba. Ez sikerült, de természetesen minden nap meg kell küzdeni a helyemért. Jól érzem magam, hamarosan apuka leszek, jó ligában játszom, és bízom benne,…

Részletek
Sárközy Tamás Emléktorna – Közvetlen kapcsolatra törekszik a játékosokkal a 29 éves másodedző

Sárközy Tamás Emléktorna – Közvetlen kapcsolatra törekszik a játékosokkal a 29 éves másodedző

MH/MTI 2023. november 7. kedd. 20:32 A 29 éves szakember az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában kedden elmondta, mivel a keret tagjai közül többen idősebbek nála, ezt tartja a legjobb útnak. A keretről szólva úgy fogalmazott: a rutinos Hári János, Sebők Balázs, Bartalis István és Sofron István távollétében fiatal tehetségek is lehetőséget kaphatnak majd,…

Részletek
Párizs 2024 – Húszmilliárd forint a felkészülésre

Párizs 2024 – Húszmilliárd forint a felkészülésre

MH/MTI 2023. november 7. kedd. 14:10 Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára a keddi sajtótájékoztatón elmondta, ez az összeg már az év elején, három támogatási körön keresztül eljut az érintettekhez. A Magyar Olimpiai Bizottság a rendes éves, működési költségén felül 1,289 milliárd forintos támogatásban részesül annak érdekében, hogy biztosítsa a kiutazást, az ott…

Részletek