A Jószemű José – közönségtalálkozóval egybekötött filmvetítés Nábrádon

A Jószemű José – közönségtalálkozóval egybekötött filmvetítés Nábrádon

Szombaton este tartották „A Jószemű José” című, a Magyar Sportújságírók Szövetsége által 2022-ben nívódíjjal elismert film hazai első, közönségtalálkozóval egybekötött vetítését a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nábrádon.                                     Tóth-Zele József (fotó: Puskás Akadémia) A szervezők tájékoztatása szerint Tóth-Zele József, a kiemelkedően sikeres labdarúgó utánpótlásedző színes és kalandos életét bemutató film a kezdetektől fogva vezeti végig a nézőt…

Részletek
Egyetemi Világjátékok: bronzérmes a női párbajtőrcsapat

Egyetemi Világjátékok: bronzérmes a női párbajtőrcsapat

A magyar női párbajtőrcsapat bronzérmet nyert a Csengtuban zajló Egyetemi Világjátékok szombati versenynapján.     Muhari Eszter, Kardos Edina, Gnám Tamara, Tóth Jázmin. Fotó: Nekifor Zsolt / MEFS A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség közleménye szerint a Gnám Tamara, Kardos Edina, Muhari Eszter, Tóth Jázmin összeállítású együttes az elődöntőig magabiztosan menetelt, ott azonban kikapott a házigazda kínaiaktól, a bronzmérkőzésen…

Részletek
Japán Norvégia legyőzésével negyeddöntős, a spanyolok esélyt sem adtak a svájciaknak

Japán Norvégia legyőzésével negyeddöntős, a spanyolok esélyt sem adtak a svájciaknak

Elsőként a spanyol válogatott jutott be a legjobb nyolc közé az Ausztráliában és Új-Zélandon zajló női labdarúgó-világbajnokságon, miután a szombati nyolcaddöntőben kiütéses sikert aratott a svájci csapat felett. Fotó: Lars Baron/Getty Images Noha a svájciak csoportgyőztesként, míg a spanyol csapat kvartettje második helyén lépett tovább a kieséses szakaszba, a szombati aucklandi találkozón a spanyolok esélyt…

Részletek
Goree-val nyert a Washington Mystics

Goree-val nyert a Washington Mystics

A Cyesha Goree-val felálló Washington Mystics hazai pályán két ponttal legyőzte a Los Angeles Sparks együttesét az észak-amerikai női profi kosárlabdaliga (WNBA) pénteki játéknapján. Cyesha Goree #22 of the Washington Mystics. Fotó: Stephen Gosling/NBAE via Getty Images A fővárosi csapatban a magyar válogatott Cyesha Goree nyolc percet játszott, s ezalatt hét pontot szerzett a 79-77-re…

Részletek