Bolla a Servette-nél folytatja a pályafutását

Bolla a Servette-nél folytatja a pályafutását

MH/MTI 2023. augusztus 29. kedd. 14:08 A 11-szeres válogatott védőnek nem lesz ismeretlen Svájc, ugyanis az elmúlt két idényt – szintén kölcsönben – a Grasshoppersnél töltötte. „Örülök, hogy sikerült lezárni ezt a nyári bizonytalan időszakot. Jó következő lépcsőfok lesz a Servette, amely vételi opcióval is rendelkezik, amennyiben játszom a meccsek 65 százalékán” – árulta el az M1…

Részletek
Három újonc Marco Rossi keretében

Három újonc Marco Rossi keretében

Az olasz szakember kedden a telki edzőközpontban ismertette a névsort, amelyben újra szerepel a kapusok között a sérüléséből hosszú idő után visszatérő Gulácsi Péter is. Először tagja a keretnek a kecskeméti Szuhodovszki Soma, Horváth Krisztofer, valamint az MTK-ban futballozó Kata Mihály. A hét pontjával éllovas magyar válogatott jövő csütörtökön zárt kapus csoportrangadót vív Belgrádban a rosszabb…

Részletek
Utánpótlás-válogatott kapust igazolt a Vasastól az Újpest

Utánpótlás-válogatott kapust igazolt a Vasastól az Újpest

MH/MTI 2023. augusztus 29. kedd. 13:21 A lila-fehér klub honlapjának keddi beszámolója szerint a 20 esztendős, 190 centiméter magas kapus az elmúlt idényt kölcsönben a másodosztályú Dorognál töltötte, itt 17-szer állt kapuban, a jelenlegi idényt pedig a Vasas utánpótláscsapatánál kezdte. Molnár az idény végéig kölcsönben szerepel Újpesten. Írta a Magyar Hírlap

Részletek
Földi Attila: Jó Eb-felkészülésen van túl a női 3×3-as válogatott

Földi Attila: Jó Eb-felkészülésen van túl a női 3×3-as válogatott

MH/MTI 2023. augusztus 29. kedd. 11:57 A Maurice Lacroix Women’s Series elnevezésű kétnapos versenyen a hazaiak a litvánokat és a letteket verték a csoportkörben, a negyeddöntőben 18-16-ra legyőzték az osztrákokat, majd az elődöntőben 22-14-re kikaptak a későbbi bajnok azeri Neftchi együttesétől. A viadalon szövetségi és „kereskedelmi” csapatok is indulhattak. „Április vége óta dolgozunk együtt, az…

Részletek
Fallabda-Eb – Takács Benedek a 12. helyen zárt

Fallabda-Eb – Takács Benedek a 12. helyen zárt

MH/MTI 2023. augusztus 29. kedd. 11:22 A szövetség beszámolója szerint a válogatott játékos egyedüli magyarként vett részt a viadalon, előzetesen a legjobb 16 közé kerülést tűzte ki céljául, amelyet így teljesített is. „Ha a kontinensbajnokság előtt mondták volna, hogy 12. leszek, akkor azt ott helyben aláírtam volna, mert a célom a 16-ba jutás volt, de…

Részletek
Öt érem a Grappling-világbajnokságon

Öt érem a Grappling-világbajnokságon

A magyar válogatott az összes korosztályt beleszámítva öt éremmel térhetett haza a Varsóban megrendezett grappling-világbajnokságról.

A Magyar Grappling Szövetség információi szerint Tóth Zoltán a felnőttek között gi szabályrendszerben harmadikként zárt 71 kilogrammban. Tóth Boglárka az U20-as női no gi 71 kg-os kategóriában lett első, Nagy Lőrinc pedig két bronzérmet is szerzett, miután az U20-as férfi no gi és gi kategóriákban is harmadikként zárt. Az ötödik magyar érmet Polyák Szabolcs gyűjtötte be, ő az U17-es korosztály gi küzdelmeiben állhatott dobogóra a 76 kg-os versenyzők mezőnyében.

Az érmeken kívül a magyar versenyzők egy negyedik, tizenegy ötödik és két hatodik helyet is szereztek.

Gi grapplingben a küzdő felek a hagyományos ruházatban (gi-ben) vannak, és maga a ruházat is felhasználható a küzdelem során. A no gi-ben passzos ruházatban vannak a versenyzők, és a ruházat nem használható fel a küzdelemben (a birkózáshoz hasonlóan).

A sportág következő nagy világversenye a Küzdősportok Világjátéka lesz (World Combat Games). A multisport eseménynek Szaúd-Arábia fővárosa, Rijad ad otthont október 20. és 30. között. A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) információi szerint a játékokon a grapplingen kívül további nyolc sportágban lesznek magyarok. Ezeket a szövetség később publikálja.

Részletek