Mihók Attila és Cseh Sándor veszi át a női vízilabda-válogatott irányítását

Mihók Attila és Cseh Sándor veszi át a női vízilabda-válogatott irányítását

Mihók Attila és Cseh Sándor közösen veszi át a magyar női vízilabda-válogatott irányítását. Ezt a szövetség hétfői sajtótájékoztatóján jelentették be, hozzátéve, hogy a mérkőzéseken előbbi dolgozik majd „hivatalosan” szövetségi kapitányként. Cseh Sándor és Mihók Attila. Fotó: MVLSZ Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke elmondta, mindkét szakember megbízatása a párizsi olimpia végéig szól, ugyanakkor a fő cél…

Részletek
A magyar válogatott három pontért megy Belgrádba

A magyar válogatott három pontért megy Belgrádba

2023. szeptember 4. hétfő. 18:45 „Kemény meccs lesz, mi pedig a három pontért megyünk Belgrádba, de nem adják majd könnyen” – jelentette ki a telki edzőközpontban tartott hétfői sajtótájékoztatón a Ferencváros gólkirály csatára, aki úgy vélte, nincs háromszoros különbség a keretek között a szerbek javára, mint ahogyan azt a játékosok becsült értéke mutatja. A 28…

Részletek
Varga Barnabás: három pontért megyünk Belgrádba

Varga Barnabás: három pontért megyünk Belgrádba

Varga Barnabás szerint az éllovas magyar labdarúgó-válogatott a győzelem reményével utazik Szerbiába, ahol csütörtökön vív rangadót az Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában. „Kemény meccs lesz, mi pedig a három pontért megyünk Belgrádba, de nem adják majd könnyen” – jelentette ki a telki edzőközpontban tartott hétfői sajtótájékoztatón a Ferencváros gólkirály csatára, aki úgy vélte, nincs háromszoros különbség a keretek…

Részletek
Hüttner Csaba: Jót tesz majd a szakágnak Kozák Danuta visszatérése

Hüttner Csaba: Jót tesz majd a szakágnak Kozák Danuta visszatérése

A magyar válogatott szakvezetője az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában hétfőn elmondta: amit Kozák elhatároz, azt általában véghez is viszi, s egy ilyen magabiztos versenyző nagy hasznára lesz a válogatottnak. „Reméljük, a visszatérése ugyanolyan gördülékeny lesz, mint az első lánya születése után. Egyelőre jók a jelek, már elkezdte a felkészülést. Egyeztettünk vele és edzőjével,…

Részletek
A foci mindenkié: Budapest 150 futballfesztivál lesz szombaton a Margitszigeten

A foci mindenkié: Budapest 150 futballfesztivál lesz szombaton a Margitszigeten

MH/MTI 2023. szeptember 4. hétfő. 16:48 Budapesten játszották az első hivatalos magyarországi labdarúgó-mérkőzést, a Margitszigeten pedig válogatott találkozót is rendeztek: e két tény adta az apropóját és a helyszínét a szombati Budapest 150 Futballfesztiválnak. A belépés díjtalan, a nap mottója: #afocimindenkié. A műsort a fővárosi cégek kispályás futballkupája nyitja, majd a kárpátaljai menekült gyermekek barátságos mérkőzésére…

Részletek
A szerb Dejan Sztankovic lett a Ferencváros labdarúgócsapatának új vezetőedzője

A szerb Dejan Sztankovic lett a Ferencváros labdarúgócsapatának új vezetőedzője

2023. szeptember 4. hétfő. 15:13Frissítve: 2023. szeptember 4. 15:28 Az FTC labdarúgócsapata a feröeri Klaksvík elleni Bajnokok Ligája-búcsút követően Máté Csaba irányításával mindhárom párharcát sikerrel vette, és bejutott a Konferencia Liga csoportkörébe. A sikeres selejtező ellenére a klub vezetése úgy határozott, hogy a csapat irányítását a napokban a 45. születésnapját ünneplő korábbi szerb válogatott labdarúgó,…

Részletek
Az Oroszország–Katar-mérkőzés nem számít be a FIFA-rangsorba

Az Oroszország–Katar-mérkőzés nem számít be a FIFA-rangsorba

MH/MTI 2023. szeptember 4. hétfő. 15:09 Hasonlóképpen nem számít majd bele a minősítésbe az a két, szintén szeptemberi előkészületi meccs sem, amelyet az orosz nemzeti együttes az egyiptomi olimpiai csapattal játszik. A FIFA álláspontját az orosz sportági szövetség ismertette a TASZSZ állami hírügynökséggel. A Szbornaja a katariakkal vívandó mérkőzés előtt, e hét csütörtökén, majd jövő…

Részletek