Női kézilabda: A Mosonmagyaróvár legyőzte a Győrt!

Női kézilabda: A Mosonmagyaróvár legyőzte a Győrt!

Gyurka János vezetőedző szerint a Mosonmagyaróvár női kézilabdacsapata elsősorban annak köszönheti a címvédő Győr legyőzését, hogy végig egységes volt, illetve a játékosok hittek önmagukban és egymásban. Gyurka Jánost élteti Tóth Eszter „A csapategység, ami a mai mérkőzésen jellemzett minket, és a hit, amit egymásba vetettek a lányok, valamint az, hogy azonos hullámhosszon voltunk a csodálatos közönségünkkel” –…

Részletek
Térdsérülés: Gazdag Dániel egy-két hét múlva visszatérhet

Térdsérülés: Gazdag Dániel egy-két hét múlva visszatérhet

MH/MTI 2023. szeptember 6. szerda. 22:02 Philadelphia Union futballistája szerdán az M1 aktuális csatornán elmondta, az előző alkalommal a másik térdének a belső szalagja sérült meg részlegesen, és abból túlságosan gyorsan tért vissza, mert fontos mérkőzéseik voltak. Emiatt a jobb térdét sokkal többet terhelte, mint kellett volna, ezért gyulladt be. Hozzátette, a múlt héten a…

Részletek
Körömi Ábel és Gombai Dominik is győzelemmel kezdett Romániában – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Körömi Ábel és Gombai Dominik is győzelemmel kezdett Romániában – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

A romániai Iasi-ban megrendezésre kerülő Moldavian Belt, nemzetközi ökölvívó tornán a magyar csapat két győzelemmel kezdte meg a küzdelmeket! „Körömi Ábel korábban kétszer is bokszolt a szerb versenyzővel. Ábel egy jó iramú meccset vívott, ahol hangsúlyosabb találatai voltak és meggyőzőbb teljesítményt nyújtott ellenfelénél, így megérdemelten jutott tovább. Gombai Dominik egy erős moldovai ellenféllel bokszolt, de […]
Részletek
Stojkovic: igazi rangadó lesz!

Stojkovic: igazi rangadó lesz!

Dragan Stojkovic, a szerb labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint igazi rangadó lesz csütörtökön a magyarok elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés. Dragan Stojkovic, a szerb válogatott szövetségi kapitánya a Szerb Labdarúgó-szövetség edzőközpontjában tartott sajtótájékoztatón a vajdasági Ópázovában (Stara Pazova), Belgrád közelében. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt „Tiszteljük a magyar csapatot, látjuk azt a fejlődést, ami végbement az elmúlt években. Igazi rangadó…

Részletek
Szerb–magyar – Rossi: képtelen vagyok döntetlenre készíteni a csapatot

Szerb–magyar – Rossi: képtelen vagyok döntetlenre készíteni a csapatot

MH/MTI 2023. szeptember 6. szerda. 20:05Frissítve: 2023. szeptember 6. 20:08 „Edzőként képtelen vagyok döntetlenre készíteni a csapatot. Persze mindenki tudja, milyen minőséget képviselnek a szerb játékosok, ennek megfelelően tiszteljük őket, de a saját játékunkra koncentrálunk, és ponttal, pontokkal akarunk távozni” – fogalmazott szerdai sajtótájékoztatóján az olasz szakember, aki egyetértett szerb kollégájával, Dragan Stojkoviccsal, hogy féltávhoz…

Részletek
Kovács Nikolett bronzérmes, Szira Zsófia döntős a Szilézia Openen! – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Kovács Nikolett bronzérmes, Szira Zsófia döntős a Szilézia Openen! – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

A gliwicei Szilézia Open szerdai versenynapján két magyar versenyző lépett ringbe a döntőbe jutásért. A 65 kilogrammos Kovács Nikolett vereséget szenvedett a lengyel Kostrzewa ellen, így bronzéremmel zárt, Szira Zsófia viszont a második menetben befejezte a szintén hazai ringben versenyző Van der Sanden elleni meccset, mellyel bejutott a +81 kilósok döntőjébe. „Niki jól kezdte a […]
Részletek