Putyin már ha akarna, sem tudna veszíteni

Putyin már ha akarna, sem tudna veszíteni

Az Európa Tanács nevű jogvédő szervezet a nemzetközi jog durva megsértésének nevezte a szavazást, amellyel Ukrajna déli és keleti régiója fölött is meg akarja erősíteni hatalmát, Kijev és szövetségesei szerint pedig törvénytelen kísérlet volt Moszkva uralmának erősítésére Ukrajna déli és keleti régiói felett – írja a Reuters. A szavazórégiókban azonban a választás korlátozott volt, mivel jelölteket, köztük Oroszország kommunista pártjának néhány tagját, a hatóságok megakadályozták az indulásban. Stanislav Andrejcsuk,…

Részletek
Eb-selejtezők – Montenegrói siker a magyar csoportban

Eb-selejtezők – Montenegrói siker a magyar csoportban

MH/MTI 2023. szeptember 10. vasárnap. 21:41 Stefan Savic az első félidő ráadásában szerzett vezetését, majd a hazaiaktól Igor Vujacicot az 58. percben kiállították. Az emberelőnyben lévő bolgárok előbb kihagytak egy büntetőt – az MTK korábbi kapusa, Milan Mijatovic védett -, majd a 79. percben Preszlav Borukov révén egyenlítettek. A győztes gólt Stevan Jovetic szerezte a…

Részletek
Magyar-cseh döntetlennel folytatódott a veretlenségi sorozat

Magyar-cseh döntetlennel folytatódott a veretlenségi sorozat

A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a cseh csapattal a vasárnapi barátságos mérkőzésen. Szoboszlai Dominik (k), a magyar és Ondrej Lingr (j), a cseh válogatott játékosa a Magyarország – Csehország barátságos labdarúgó mérkőzésen a budapesti Puskás Arénában. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert Az első perctől érezhető volt, hogy a felek barátságos mérkőzést vívnak egymással, mert…

Részletek
Döntetlennel folytatódott a veretlenségi sorozat + Galéria

Döntetlennel folytatódott a veretlenségi sorozat + Galéria

MH/MTI 2023. szeptember 10. vasárnap. 19:58 Marco Rossi szövetségi kapitány együttese Sallai Roland 52. percben lőtt góljával szerzett vezetést, majd bő tíz perccel később Vaclav Jurecka egyenlített egy eladott labdából induló kontra végén. A nemzeti együttes immár nyolc találkozó óta veretlen. Az olasz szakvezető Horváth Krisztofer személyében újoncot is avatott a Puskás Arénában. A magyarok…

Részletek
Magyar–cseh: Egyetlen helyen változtatott Rossi

Magyar–cseh: Egyetlen helyen változtatott Rossi

MH/MTI 2023. szeptember 10. vasárnap. 18:22 Az 59. születésnapját szombaton ünneplő olasz szakvezető kapusként a várakozásoknak megfelelően Dibusz Dénesnek szavazott bizalmat, a védelmet pedig ismételten Lang Ádám, Willi Orbán és Szalai Attila alkotja. Rossi a támadó trión sem változtatott, azaz Szoboszlai Dominik és Sallai Roland segíti Varga Barnabást. A széleken ezúttal is Nego Loic és…

Részletek
Egyre nehezebb helyzetben a német futballkapitány

Egyre nehezebb helyzetben a német futballkapitány

MH/MTI 2023. szeptember 10. vasárnap. 11:15 Egyesek úgy vélik, a szakvezető nagyon nehéz helyzetbe került azzal, hogy sorozatban harmadszor kapott ki a válogatottja és az elmúlt öt meccséből egyet sem nyert meg, s pillanatnyilag az jelenthet számára reményt, hogy máris itt van a következő mérkőzés – kedden a legutóbb vb-ezüstérmes franciák elleni -, amelyen van…

Részletek

Felháborodtak a magyar válogatott ünneplésén a szerbek + VIDEÓ

A magyar labdarúgó-válogatott hátrányból fordítva szenzációs győzelmet aratott a világsztárokkal felálló szerb csapat ellen a 2024-es Európa-bajnokság csütörtöki selejtezősorozatában. A szerbeknek nemcsak a vereség, hanem a magyarok meccs utáni ünneplése sem tetszett – számolt be az Origo. Az Informer nevezetű szerb portál arról írt, hogy a magyar válogatott tagjai túlzásba estek, mivel olyan hangosan énekeltek és hallgatták a…

Részletek