Rövidpályás úszó Eb: Közel hibátlan magyar szereplés a csütörtöki előfutamokban

Rövidpályás úszó Eb: Közel hibátlan magyar szereplés a csütörtöki előfutamokban

A délelőtti program nyitányaként női 100 méter gyorson rögtön három magyar volt érdekelt – a szabályok szerint csak kettő juthatott tovább. Pádár Nikolett és Ugrai Panna egy futamban kapott helyet, egyetlen század választotta el őket egymástól, utóbbi 53.90 másodperccel a 13., honfitársa pedig a 14. helyen került az elődöntőbe. Az uszonyos úszóként 17-szeres világbajnok Senánszky …

Részletek
Jakabos és a váltók döntőt úsznak a keddi úszó Eb nyitónapján

Jakabos és a váltók döntőt úsznak a keddi úszó Eb nyitónapján

A délelőtti előfutamok során az Eb első versenyszámában, női 400 méter vegyesen rögtön három magyar szerepelt. Elsőként a 15 esztendős Jackl Vivien ugrott vízbe, ő tavaly nyáron éppen ebben a medencében nyert junior Európa-bajnoki bronzérmet. A fiatal magyar versenyző egyéni legjobbját (4:40.03 perc) megközelítve, 4:41.12-vel futamában a hatodik lett, összesítésben pedig a tizedik helyen zárt. …

Részletek
Rasovszky Kristóf egyéni csúccsal döntős 1500 méter gyorson

Rasovszky Kristóf egyéni csúccsal döntős 1500 méter gyorson

Rasovszky Kristóf egyéni csúccsal bejutott a döntőbe 1500 méter gyorson a fukuokai vizes világbajnokság medencés úszóversenyeinek hetedik napján. Rasovszky Kristóf a férfi 1500 méteres gyorúszás előfutama után a fukuokai vizes világbajnokságon. Fotó: MTI/Derencsényi István Az utolsó előtti versenynap szombati előfutamaiban mindössze négy magyar volt érdekelt, elsőként az uszonyos úszásban 17-szeres világbajnok Senánszky Petra ugrott medencébe…

Részletek
Kós Hubert és Kovács Benedek is továbbjutott 200 méter háton

Kós Hubert és Kovács Benedek is továbbjutott 200 méter háton

Kós Hubert és Kovács Benedek is továbbjutott a 200 méter hát selejtezőjéből az elődöntőbe, míg a női 4×200 méteres gyorsváltó döntőt úszhat a fukuokai vizes világbajnokság medencés versenyeinek ötödik napján. Kovács Benedek a férfi 200 méteres hátúszás előfutamában a fukuokai vizes világbajnokságon. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Az uszonyos úszásban világ- és Európa-bajnok Senánszky Petra 100 méter…

Részletek
Uszonyosúszó Európa-bajnokság – Tíz arany, öt ezüst és négy bronz lett a vége

Uszonyosúszó Európa-bajnokság – Tíz arany, öt ezüst és négy bronz lett a vége

Kiss Nándor aranyat, Mozsár Alex pedig ezüstöt nyert a gödöllői uszonyosúszó Európa-bajnokság zárónapján. A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) információi szerint mindketten a 800 méteres búvárúszás döntőjében szereztek érmet. A magyar küldöttség így 10 arannyal, 5 ezüsttel és 4 bronzzal fejezte be a kontinensbajnokságot.

Szombaton negyedik helyen végzett a 4X100 méteres női felszíni váltó Pernyész Dorottya, Losonczi Flóra, Szili Ágnes összeállításban, és ugyancsak negyedikként zárt a férfi kvartett is ugyanezen a távon. Ebben a váltóban Mozsár Alex, Lengyeltóti Bence, Cséplő Kelen és Kiss Nándor kapott helyet.

Suba Sára alig maradt le a dobogóról 50 méteres búvárúszásban, végül negyedik lett, akárcsak Szili Ágnes a női 800 felszíni versenyszámban.

Kiss Nándor négy arannyal zárta az Európa-bajnokságot. A világ- és Európa-bajnok klasszis már most a Világjátékokra koncentrál. „Igaz, hogy következik egy kis pihenés, de hamarosan megkezdődik a felkészülés a következő szezonra. Jövőre Belgrádban Világjátékok-kvalifikációs világbajnokságot rendeznek, a célom, hogy arra a lehető legjobb formában érkezzek meg.” – mondta Kiss.

Papp Gábor MBSZ-elnök szerint minden várakozást felülmúlt a magyarok teljesítménye ezen az Eb-n. „Egy generációváltás után vagyunk, és – magyar szempontból – az egyik legsikeresebb Európa-bajnokságot produkáltuk a sportág történetében. Sok versenyzőnk nyert érmet, és örömteli az, hogy az utánpótlásból jövők milyen sikeresen be tudtak épülni a válogatottba” – mondta Papp Gábor, a Magyar Búvár Szakszövetség elnöke. Az Eb-n 18 ország több, mint 200 résztvevőjét láthatta a közönség.

A 2023-as Uszonyosúszó Európa-bajnokság magyar érmesei

Arany

Pernyész Dorottya – 100 méteres uszonyos gyorsúszás

Pernyész Dorottya – 200 méteres uszonyos gyorsúszás

Pernyész Dorottya – 400 méteres uszonyos gyorsúszás

Farkas Botond – 400 méteres uszonyos gyorsúszás

Kiss Nándor – 400 méteres felszíni úszás

Kiss Nándor – 200 méteres felszíni úszás

Kiss Nándor – 800 méteres búvárúszás

Mozsár Alex – 1500 méteres felszíni úszás

Mozsár Alex – 400  méteres búvárúszás

Férfi 4X200 felszíni váltó – Mozsár Alex, Lengyeltóti Bence, Kiss Nándor, Bukor Ádám

Ezüst

Mozsár Alex – 400 méteres felszíni úszás

Mozsár Alex – 800 méteres búvárúszás

Cséplő Kelen – 200 méteres uszonyos gyorsúszás

Lengyeltóti Bence – 400 méteres uszonyos gyorsúszás

Suba Sára – 50 méteres felszíni úszás

Bronz

Lengyeltóti Bence – 200 méteres uszonyos gyorsúszás

Blaszák Lilla – 200 méteres felszíni úszás

4X100-as mix váltó – Cséplő Kelen, Suba Sára, Wórum Regő, Pernyész Dorottya

Női 4X200 méteres felszíni váltó – Suba Sára, Balogh Lea, Szili Ágnes, Blaszák Lilla

Fotó: Róth Tamás

Részletek
Uszonyosúszás – Már kilenc Európa-bajnoki címnél tartanak a magyarok

Uszonyosúszás – Már kilenc Európa-bajnoki címnél tartanak a magyarok

Az uszonyosúszó nemzeti csapat lendülete pénteken is kitartott. A hazai rendezésű Európa-bajnokságon a magyar válogatott ezúttal négy arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel zárt, így már összesen 9 Európa-bajnoki címnél tart Gödöllőn.

Pernyész Dorottya megnyerte a 400 uszonyos gyorsúszás döntőjét, ezzel megszerezte a harmadik aranyérmét a kontinensbajnokságon. A férfiak hasonló számában is magyar győzelem született: Farkas Botond állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

Mozsár Alex is lendületben van. A Világjátékok-győztes klasszis a 400 méteres búvárúszásban volt a leggyorsabb. A negyedik pénteki aranyérmet a 4X200-as felszíni férfi váltónk szerezte. A kvartettben Mozsár Alex, Lengyeltóti Bence, Kiss Nándor és Bukor Ádám kapott helyet.

Ezüstérmes lett Lengyeltóti Bence 400 uszonyos gyorson, valamint Suba Sára az 50 méteres felszíni fináléban.

A női 4X200 méteres felszíni váltó is remekelt, ugyanis a Suba Sára, Balogh Lea, Szili Ágnes, Blaszák Lilla alkotta négyes bronzérmesként zárt.

A magyar válogatott mérlege három versenynap után: 9 arany, 4 ezüst és 4 bronz.

Részletek
Uszonyosúszó Eb – Két arany, egy ezüst az első napon!

Uszonyosúszó Eb – Két arany, egy ezüst az első napon!

Jó magyar kezdés a hazai rendezésű uszonyosúszó Európa-bajnokságon. A Gödöllőn zajló kontinensviadal első versenynapján Pernyész Dorottya megnyerte a 100 méteres uszonyos gyors döntőjét, később a férfi 400 méteres felszíni fináléja után osztottak érmet magyaroknak, méghozzá kettőt. Kiss Nándor győzött klubtársa, Mozsár Alex előtt.

Suba Sára is közel volt a dobogóhoz, ő végül a 100 felszíni fináléban negyedik lett. Eb-pontszerzőként végzett Cséplő Kelen is, aki a 100 méteres uszonyos gyors mezőnyben ötödikként zárt.

„Óriási dolog első felnőtt Európa-bajnoki győzelmemet pont Magyarországon ünnepelni” – mondta Pernyész Dorottya, aki kiemelte: túl a sikerén annak külön örül, hogy a szám Eb-címe magyar kézben maradt. „Ebben a számban Senánszky Petra a sokszoros vb-, Eb-győztes, és többször nyert Világjátékokat is. Az ő távollétében most rám hárult a feladat, hogy továbbvigyem a magyar hagyományt, és ez sikerült.” – mondta Pernyész Dorottya. Senánszky Petra az Eb ideje alatt éppen Fukuokában, a vizes sportok világbajnokságán tartózkodik. 

Mozsár Alex elégedetten értékelte saját teljesítményét. „Szerintem kihoztam a helyzetből a maximumot. Azt néztem, hogyha a legjobb időmet megúszom, akkor is második leszek Nándi mögött. Csütörtökön az 1500 felszíni kategóriával megyek tovább.”

A szervezők információi szerint az első versenynap hajnalán több ország delegációja  is jelezte: az egyes küldöttségeknél szórványos gyomorproblémák léptek fel. Ezt követően a szervezőbizottság döntése értelmében az Európa-bajnokság mezőny részére új helyszínen, megelőző óvintézkedésként, átalakított étkeztetési protokollt vezetett be.

Az Eb-n 18 ország több, mint 200 résztvevőjét láthatja a közönség.

Fotók: Róth Tamás

Részletek
Uszonyosúszó Európa-bajnokság – Már öt aranynál tart a magyar válogatott

Uszonyosúszó Európa-bajnokság – Már öt aranynál tart a magyar válogatott

Továbbra is eredményesek a magyarok a hazai rendezésű uszonyosúszó Európa-bajnokságon. A második versenynapon Pernyész Dorottya és Kiss Nándor is megszerezte második aranyérmét a gödöllői kontinensbajnokságon. Pernyész a 200 méteres uszonyos gyors döntőjében győzött, Kiss pedig a 200-as felszíni finálét nyerte meg. A harmadik csütörtöki aranyat Mozsár Alex nyerte, aki az 1500 felszíni kategóriában volt a…

Részletek

Junior uszonyosúszó-vb: Bronzérmeket szereztek a magyarok​​​​​​​

Négy éremmel fejezte be szereplését a magyar junior uszonyosúszó-válogatott a világbajnokságon. A kairói világversenyen Wórum Regő a 100 méteres uszonyos gyors fináléban megszerzett bronzérme után a 4X100-as mix gyorsváltó tagjaként is harmadikként zárt Mozsárik Leventével, Szili Ágnessel és Varnyu Annával kiegészülve. Varnyu Anna egyéniben is szerzett érmet, miután a  200 uszonyos gyors döntőjében lett harmadik. A negyedik magyar dobogós helyet Mozsárik Levente érte el 50 uszonyos gyorson.

Az extrém meleget hozó világbajnokságon a generációváltáson átesett magyar válogatott további pontszerző helyeket is elért, így sikeresnek mondható a magyarok szereplése Kairóban.

Gurisatti Róbert Szabó Lászlóval edzőként segítette a válogatottat. „Mindig azt hittük, hogy ennél nem lehet melegebb, de a következő nap rácáfolt. Ráadásul nyitott medencében volt a vb. Volt, hogy az edzők közösen kérték a szervezőket, hogy legalább egy órával később kezdődjenek a finálék, de ők hajthatatlanok voltak. Összességében elégedettek vagyunk, mert helyenként extrém körülmények között is jól teljesítettek a fiatalok” – értékelt Gurisatti Róbert. 

Részletek

Junior uszonyos vb: Újabb érem és ifi országos csúcs!​​​​​​​

A magyar junior uszonyosúszó-válogatott az utolsó előtti napon is szerzett érmet a kairói világbajnokságon. A Magyar Búvár Szakszövetség információi szerint ezúttal Mozsárik Levente az 50 uszonyos gyorsúszás fináléjában csapott célba a harmadik legjobb idővel. Mozsárik mögött Wórum Regő zárt negyedikként. Ez volt a magyar küldöttség negyedik bronzérme a világbajnokságon.

Hatodik lett Horpácsy Hanna 400 méteres búvárúszásban (3:23.15-ös új ifjúsági országos csúcs), Kovács Megyer (400 m búvárúszás), Szabó Száva Hargita (400 m uszonyos gyors), Mayer Dávid (400 m uszonyos gyors).

A hetedik helyen fejezte be a vb-t a 4×200 női felszíni váltó (Németh Nóra, Fügedi Réka, Varnyu Anna Jadviga, Szili Ágnes) és Turucz Zoé (50 uszonyos gyors), Varnyu Anna Jadviga pedig a 400 uszonyos gyors döntőjében a 8.helyet szerezte meg.

Szabó László edző szerint a világverseny eddigi legnehezebb és legforróbb napján van túl a csapat. „A döntőkbe mindenki beletette a szívét lelkét. A férfi 50 gyors volt a világbajnokság eddigi legparázsabb futama, 2 tized másodpercen belül volt az első 5 helyezett, Mozsárik Levente pedig megszerezte a magyar csapat 4. érmét.” – összegzett az edző.

Részletek