Miért nem védekezik keményebben Verstappen ellen Norris?
A McLaren brit F1-es pilótáját többször érte az a vád 2023-ban, hogy elengedi ellenfeleit, főleg Max Verstappent. Most megmagyarázta, hogy miért.
A McLaren brit F1-es pilótáját többször érte az a vád 2023-ban, hogy elengedi ellenfeleit, főleg Max Verstappent. Most megmagyarázta, hogy miért.
MH/MTI 2024. január 6. szombat. 16:44 Az M1 aktuális csatorna érdeklődésére elmondta, „annál jóval többet tud, hogy a Hoffenheim kispadján ücsörögjön”. „Nem hiszem, az bárkinek is az érdeke lenne, hogy ücsörög, mit tudom én, hányadik játékosként a kispadon. Igazából ha az én személyes véleményem számít, én nem is tenném, én nem is ücsörögnék” – mondta …
A régészek a két dísztárgyat egy 1500 éves sírban találták. A göktürkök tötökt nyelvet beszélő emberek nomád államszövetsége volt, akik körülbelül 3 évszázadon át foglalták el a régiót. A pazar arany emléktáblák a koronás uralkodó méltóságteljesen, szentes pózban ül egy trónon, szolgákkal körülvéve. A leletek Kazahsztán Kínával, Mongóliával és az orosz Szibériával való keleti határánál …
– Számos kihívás jelentkezik a világban, ezek részben összefüggenek, de, ha egyet lehet választani, mint a legnagyobb fenyegetés, probléma az Egyesült Államokban és globálisan, akkor mit mondana Itt van a Közel-Kelet, az Izrael és Hamász közötti konfliktus, Irán befolyása, beszélhetünk továbbra is az ukrajnai háborúról, valamint az Egyesült Államokban határőrizeti válságról, és Kína befolyásáról. – …
Először beszélt nyilvánosan a Gresini Ducatiról a spanyol MotoGP-s: tudja, hogy az ő kezében van a sorsa, hiszen a bajnok motorra ül fel.
Gil de Ferran halálhíre rázta meg az autósport világát, de szó volt Verstappen F1-es vb-címeiről, Newey sikereiről és a Dakarról is.
MH/MTI 2023. december 27. szerda. 16:55 A lengyel elnök szombaton bejelentette: nem írhatja alá a parlament által már megszavazott, egyebek mellett a közszolgálati televízió és rádió számára 3 milliárd zloty (263 milliárd forint) költségvetési forrást előirányzó törvényt, mivel a közmédia jelenleg zajló átalakítása során „kirívóan megsértették az alkotmányt és a demokratikus jogállam alapelveit” Lengyelországban. Andrzej …
MH/MTI 2023. december 27. szerda. 9:01 Közleményük szerint az emlékezőket egy-egy szál fehér rózsával várják a 2019. december 29-én, 72 éves korában elhunyt Radnóti- és Csokonai-díjas rendező, közművelődési szakember végső nyughelyénél. Felidézték, hogy Kiss László a Latinovits Emlékmű Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Magyar Szín-Játékos Szövetség alapítója és az Országos Diákszínjátszó Egyesület egyik életre hívója volt, …
Ecclestone tetszését nem nyerte el, ahogyan Ron Dennis bejelentette Alonso leigazolását, Vettel a KERS miatt aggódik, Sutil szerint tarthatatlanul sokat kérnek a fizetős pilótáktól: ezek voltak december 21. hírei az F1-ben.
Még az előzetesen vártnál is hamarabb született meg a döntést…