Olyan szorossá válik majd az F1, mint az IndyCar?
Parc Fermé: Olyan szorossá válik majd az F1, mint az IndyCar?
Parc Fermé: Olyan szorossá válik majd az F1, mint az IndyCar?
Krausz Gábor és Tóth Gabi nyáron jelentették be, hogy elválnak, azonban mindketten leszögezték, hogy kislányukat békében, egyetértésben szeretnék neveleni a továbbiakban. Egyelőre úgy tűnik, hogy ebben jól együtt tudnak működni, és igyekeznek, hogy a kis Hannarózát minél kevésbé viselje meg a szülők válása. A séf megmutatta, hogyan telt az első karácsonya a szakítás óta, családja …
Roger Boyes úgy véli: Venezuela rátámadhat a Guyanára az olajban gazdag földek megszerzéséért. Észak-Korea továbbra is felelőtlenül kísérletezik az atomfegyverrel, és ebből akár egy nem szándékos viszály is kialakulhat. Sőt, az is „benne van a pakliban”, hogy Kína megpróbálhatja lerohanni Bhutánt és meglepheti Indiát. Boyes hozzátette, hogy aligha érhet véget a háború Ukrajnában, valamint Gázában. …
A nyilatkozat csupán egy nyilvános nyilatkozat, tehát egy díszoklevél. De magában foglalja az egyes országokkal kötendő megállapodások lehetőségét, amelyek már felsorolják a biztonság garantálásának feltételeit. Ez sokkal komolyabb. Kétoldalú megállapodások fegyverek gyártásáról, katonai személyzet kiképzéséről, bizonyos katonai programok finanszírozásáról és elméletileg sok más, a kijevi neonácik számára fontos dologról – elmélkedik tovább az orosz politikus. …
Mint mondta, fájó szívvel gondol azokra az emberekre, akiket a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei október 7-én meggyilkoltak Izraelben, illetve elhurcoltak, szívén viseli annak a mintegy száz embernek a sorsát, akit még mindig túszként fogva tartanak, és sürgette utóbbiak szabadon engedését. Hozzátette, hogy a Hamász terrortámadása kiváltotta háború viszont ellehetetleníti a Gázai övezeti lakosság életét, …
A MotoGP őszi „félidejében” komoly kihívóvá lépett elő a Pramac spanyolja, aki azonban hiába volt gyorsabb, több ki nem kényszerített hibát is elkövetett.
Parc Fermé: Szavazás: Melyik volt az év versenye 2023-ban az F1-ben?
Hogyan telt a karácsony száz évvel ezelőtt? 1. A XX. század első felében a hagyományos, nagyon komolyan vett vallási szokásokat tartó családok mellett megjelentek a modern, már inkább világi módon viselkedő polgárok. Azok, akik tartották a szokásokat, december 24-én hagyományosan böjtöltek (karácsony böjtje), és csak este fogyasztották el a böjti vacsorát. Itt főleg bab, borsó, …
A FIFA levélben figyelmeztette a CBF-et, hogy felfüggeszti tagságát, amennyiben Ednaldo Rodrigues helyett januárban új elnököt választ. A felfüggesztett szövetségek válogatottjai és klubcsapatai nem szerepelhetnek a nemzetközi versenysorozatokban.