2024-ben megváltozik minden és egy új korba lépünk?

2024-ben megváltozik minden és egy új korba lépünk?

Általánosságban elmondható, hogy az antropocén jelentése a görög anthropo szavakból származik, pontos jelentése az „ember”, a cene jelentése pedig „új”. Ez a bolygó változásának időszaka, amely az emberi tevékenységek átveszik az irányítást, például a fosszilis tüzelőanyagok elégetésének és a megnövekedett erdőirtásnak köszönhető. Az ötletet először 2000-ben, Paul Crutzen meteorológus tette népszerűvé. Jelenleg a tudományos közösség …

Részletek
Klímarettegés

Klímarettegés

Decemberben nyolcvanezer ember utazott Dubajba a nemzetközi klímacsúcsra, azzal a felkiáltással, hogy az éghajlatváltozás romlásának megakadályozása érdekében döntéseket hoznak, és akkor majd az ipari forradalom előtti szinthez képest másfél fokon tartható lesz a globális felmelegedés, bár egyes kutatók szerint ez már megvalósíthatatlan, a két fokos felmelegedés megakadályozása a következő cél. Egyetlen, nem túl hosszú összetett …

Részletek
Két klímakutató vitáján dőlhet el a Föld jövője

Két klímakutató vitáján dőlhet el a Föld jövője

A 2015-ös párizsi klímaegyezmény értelmében az emberiség célja jelenleg az, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedését 1,5, de legrosszabb esetben is 2 Celsius-fok alatt tartsa az iparosodás előtti szinthez viszonyítva. Ebben jelen ismereteink szerint elsősorban az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszaszorítása jelenti a legnagyobb reményt, amellyel elkerülhetőek a klímaváltozás katasztrofális következményei. Mint azonban arra Robert Chris, a …

Részletek
CSÜTÖRTÖK REGGEL – Két klímakutató vitáján dőlhet el a Föld jövője

Japán ismét megkapta a környezetvédelmi fricska díjat

Japán ismét megkapta a környezetvédelmi fricska díjat

MH/MTI 2023. december 4. hétfő. 10:07 A világ minden tájáról több száz környezetvédelmi szervezetet tömörítő Climate Action Network (CAN) annak ellenére „tüntette ki” fricska-díjával az ázsiai országot, hogy az egyike annak a 118 államnak, amely az idei klímacsúcson közös nyilatkozatban vállalta: jelentősen visszaszorítja a fosszilis üzemanyagok használatát, 2030-ra pedig megháromszorozza a megújuló energiaforrások termelését. A …

Részletek
Legalább 118 ország vállalta, hogy megháromszorozza megújuló energiaforrásait 2030-ig

Legalább 118 ország vállalta, hogy megháromszorozza megújuló energiaforrásait 2030-ig

MH/MTI 2023. december 2. szombat. 19:33 A tervek szerint a megújuló energiák megháromszorozása nyomán legkésőbb 2050-re akár teljesen meg lehet szabadítani a globális energiarendszert a fosszilis tüzelőanyagoktól. A vállalás emellett a még mindig gyakorta használt szénenergia visszaszorítására, valamint a széntüzelésű erőművek finanszírozásának megszüntetésére szólít fel. A javaslatot támogatta a többi között Brazília, Nigéria, Ausztrália, Japán, …

Részletek
ENSZ-főtitkár: Kötelezettséget kell vállalni a fosszilis tüzelőanyagok elhagyására

ENSZ-főtitkár: Kötelezettséget kell vállalni a fosszilis tüzelőanyagok elhagyására

MH/MTI 2023. november 30. csütörtök. 10:29 Guterres szerdán nyilatkozott, mielőtt elrepült volna Dubajba, ahol az éves éghajlatváltozási csúcstalálkozó két hete alatt a kérdésről vitáznak majd a fórum résztvevői. „Nyilvánvalóan határozottan támogatom a fosszilis tüzelőanyagok feladását tartalmazó szövegezést, akár fokozatos ütemezéssel is” – hangsúlyozta a portugál politikus. Mivel a globális fellépés sajnálatosan elégtelen a párizsi klímaegyezmény …

Részletek