Jordánia légicsapásokat intézett fegyvercsempészek ellen Szíriában

Jordánia légicsapásokat intézett fegyvercsempészek ellen Szíriában

MH/MTI 2023. december 19. kedd. 13:09 Szíriában lévő fegyver- és kábítószercsempészek rejtekhelyei ellen intézett támadást a jordániai légierő, legalább öten meghaltak – jelentette be kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH). A műveletre nem sokkal azt követően került sor, hogy Ammán Szíriából beszivárgó fegyveres összeesküvés elhárításáról számolt be. A nagy-britanniai székhelyű OSDH úgy tudja, …

Részletek
Bangladesben tüntetők felgyújtottak egy vonatot, többen meghaltak

Bangladesben tüntetők felgyújtottak egy vonatot, többen meghaltak

MH/MTI 2023. december 19. kedd. 12:02 Sahdzsehán Sikder tűzoltótiszt elmondta, hogy a feldühödött tömegnek három vagont sikerült felgyújtania. Núrul Iszlám Szudzsán vasúti közlekedési miniszter szerint több, a vagonokból menekülni próbáló ember megsérült. A rendőrség egyelőre nem tudja, pontosan hányan utaztak az északi Netrokona felől Dakkába tartó vonaton. A dél-ázsiai országban hónapok óta zajlanak tüntetések, a …

Részletek
Lavrov: veszélyes elképzelés az ukrán F-16-osok NATO-bázisokon való állomásoztatása

Lavrov: veszélyes elképzelés az ukrán F-16-osok NATO-bázisokon való állomásoztatása

MH/MTI 2023. december 18. hétfő. 20:05Frissítve: 2023. december 18. 20:21 „Komolyan szóba jöttek az F-16-os repülőgépek. A róluk szóló beszélgetések során kiderül, hogy Ukrajnában nincsenek olyan repülőterek, amelyek ilyen repülőgépek kiszolgálására alkalmasak lennének, sem a kifutópályák minősége, felszereltsége, sem pedig a repülések utáni szervizelésükhöz szükséges berendezések tekintetében. És még több tucat, ha nem több száz …

Részletek

A belga kormány betiltja a nevetőgázt

A belga kormány bejelentette, hogy hivatalosan betiltja a dinitrogén-oxid, közismertebb nevén nevetőgáz használatát, miután megugrott az anyag fogyasztása a fiatalok körében az elmúlt néhány évben. Míg a nevetőgáz betiltását először egy éve javasolták szövetségi szinten, az anyag a mai napig szabadon hozzáférhető. Paul Van Tigchel igazságügyi miniszter és Annelies Verlinden belügyminiszter csütörtöki nyilatkozata szerint azonban …

Részletek
VASÁRNAP REGGEL – A belga kormány betiltja a nevetőgázt

Oroszország több tucat drónnal és rakétával támadta Dél-Ukrajnát

Oroszország több tucat drónnal és rakétával támadta Dél-Ukrajnát

MH/MTI 2023. december 14. csütörtök. 18:25 Oroszország 42 drónt indított, és 6 rakétát lőtt ki az éjszaka folyamán Ukrajna déli régióira, ezek közül a légvédelem 41 drónt megsemmisített; egy ember életét vesztette a rakétatámadásban – közölte az ukrán hadsereg csütörtökön. „A 42 Sahíd–136/131 támadó drónból 41-et sikerült lelőni, túlnyomó többségüket Odessza térségében” – közölte az …

Részletek
Már Kijevet is támadják az oroszok

Már Kijevet is támadják az oroszok

A közlemény szerint a légvédelem az összes ellenséges rakétát megsemmisítette. A lehulló törmelékek azonban jelentős károkat okoztak. Ezen kívül mintegy 53 sérültről érkezett jelentés. A sebesültek között 6 gyermek is van. A hírportál arról is beszámolt, hogy több tucat épület maradt áramellátás nélkül. A szakemberek jelenleg is dolgoznak az energetikai rendszer helyreállításán. Mihajlo Podoljak ukrán …

Részletek
Európa érdekei

Európa érdekei

Magyarország – több évszázados hagyományaihoz híven – megpróbál ellenállni, az érdekei ellenében reá háruló nyomásnak. De lehetne-e olyan európai politika, és olyan konstrukció, amely megfelelne hazánknak, és egyben megfelelne a többi országnak is? Igen, volt már ilyen politika és konstrukció és ez volt a Római Szerződés, amely egy európai gazdasági közösséget hozott létre. Igaz, csak …

Részletek