Tizenkilenc magyar koronglövő utazott Eszékre

Tizenkilenc magyar koronglövő utazott Eszékre

Kifejezetten népes, 19 fős magyar csapat vesz részt a vasárnap kezdődő eszéki olimpiai kvalifikációs koronglövő Európa-bajnokságon, melyen mind a négy egyéni ötkarikás számban egy-egy párizsi kvóta talál gazdára. A felnőtteknél férfi és női trapban és férfi skeetben is három-három magyar lép majd lőállásba, női skeetben pedig kettő, a juniorok versenyein pedig összesen nyolc. Herczegh Szabolcs…

Részletek
Koncertszínházi előadás mutatja be Petőfi és Szendrey Júlia szerelmét az Erkel Színházban

Koncertszínházi előadás mutatja be Petőfi és Szendrey Júlia szerelmét az Erkel Színházban

MH/MTI 2023. szeptember 7. csütörtök. 15:35 „Az előadásban nemcsak a próza, hanem a fizikai színház, a mozgás is hangsúlyos. Petőfi és felesége szerelmi életét visszük színpadra, és közben megpróbáljuk megmutatni a mai fiataloknak, hogyan öltözködtek, mit gondoltak a világról, a szabadságról, a hazafiasságról kétszáz évvel ezelőtt” – mondta Illés Gabriella producer a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón….

Részletek
Hegyi Norbert a 27. helyen végzett férfi trapban

Hegyi Norbert a 27. helyen végzett férfi trapban

Hegyi Norbert összességében kiváló teljesítményt nyújtva 121 koronggal zárta a férfi trap alapversenyét, amelyben 27. helyen végzett csütörtökön a bakui olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokságon. Hegyi Norbert. Fotó: MTI / Ujvári Sándor A 136 fős mezőny egyetlen magyar tagja szerdán parádésan lőtt, a 75 korongból 74-et eltalált, így a közvetlen élmezőnyben, a 11. helyről várta a csütörtöki…

Részletek