A párizsi merénylő korábban azt állította, hogy már nem muzulmán

A párizsi merénylő korábban azt állította, hogy már nem muzulmán

MH/MTI 2023. december 3. vasárnap. 19:25 A 26 éves elkövető egy német turistát késsel megölt, egy francia és egy brit állampolgárt pedig kalapáccsal könnyebben megsebesített az Eiffel-torony közelében, miközben szemtanúk szerint azt kiáltotta, hogy Allah akbar. A francia terrorelhárítási ügyészség terrorcselekménnyel kapcsolatos gyilkosság és gyilkossági kísérlet miatt indított eljárást. A merénylő Párizs egyik elegáns nyugati …

Részletek
Várakozunk – avagy jelentés a Földről 2023 adventjének idején

Várakozunk – avagy jelentés a Földről 2023 adventjének idején

Ilyenkor, advent idején mindig várakozunk. Várakozunk arra, hogy mi, keresztények megünnepeljük Jézus Krisztus születését, hogy hódolhassunk évszázados szokásainknak, hogy végül a szerteszóródott családok is újból találkozzanak, s várakozunk mindarra, amit a jelen vérzivataros időszaka nem tett lehetővé. Mindenekelőtt a békére. A békét óhajtanánk, amely egyelőre nemigen akar eljönni. Ami az én nemzedékem életében – azaz …

Részletek
Késsel támadt egy férfi járókelőkre Párizsban, egy halott

Késsel támadt egy férfi járókelőkre Párizsban, egy halott

MH/MTI 2023. december 3. vasárnap. 6:43 Először a bűnügyi rendőrség indított vizsgálatot gyilkosság és gyilkossági kísérlet miatt, majd a terrorelhárítási ügyészség vette magához az ügyet. Az elkövető Armand R., 26 éves, Párizs egyik elegáns elővárosában, Neuilly-sur-Seine-ben született francia állampolgár, pszichológiai problémákkal küzd, radikális iszlamista nézetei miatt szerepel a titkosszolgálatoknak az állambiztonságra veszélyes személyekről vezetett nyilvántartásában. …

Részletek
MEKH: átláthatóbb és kedvezményes lett egyes villamos kiserőművek csatlakozási díjszámítása

MEKH: átláthatóbb és kedvezményes lett egyes villamos kiserőművek csatlakozási díjszámítása

MH/MTI 2023. december 2. szombat. 16:53 Azt írták, hogy a közcélú hálózatra csatlakozni kívánó – a háztartási méretű kiserőművek méretet meghaladó – villamos energiát termelők, valamint a nagyfeszültségen vételezési célból csatlakozni kívánók csatlakozási díjainak átláthatóbb kiszámítására törekedtek, valamint arra, hogy átmeneti kedvezményt biztosítsanak a villamosenergia-tárolókat üzemeltetők számára. Megjegyezték: a módosítás a lakossági felhasználók által fizetendő …

Részletek
Tatán ingyenes lesz januártól a tömegközlekedés

Tatán ingyenes lesz januártól a tömegközlekedés

MH/MTI 2023. december 1. péntek. 10:55 Tatán január elsejétől mindenki számára ingyenes lesz a tömegközlekedés, tavasszal felmérik, hogyan változott az utazók száma – közölte a Komárom-Esztergom vármegyei település önkormányzata pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint jelenleg az önkormányzat évente 120 millió forintot fizet azért, hogy a helyi buszközlekedés működhessen, és ennyit tesz hozzá a magyar …

Részletek
Olcsóbbak lehetnek az élelmiszerek

Olcsóbbak lehetnek az élelmiszerek

Tóth László Levente 2023. december 1. péntek. 9:57 Az EU mezőgazdasági és élelmiszeripari exportja stabilan 18,2 milliárd eurós szinten maradt 2023 augusztusában. A termékek tekintetében az exportárak 2023-ban is magasak maradtak. Az exportált termékek esetében a gabonakészítmények és őrlési termékek exportja január óta továbbra is magas maradt 2022 azonos időszakához képest, 1,4 milliárd euróval, 10 …

Részletek
Afganisztán kifogásolja, hogy nem hívták meg az éghajlatváltozási csúcstalálkozóra

Afganisztán kifogásolja, hogy nem hívták meg az éghajlatváltozási csúcstalálkozóra

MH/MTI 2023. november 30. csütörtök. 18:59 A hivatal az X közösségi portálon megjelent közleményében azt írta, „Afganisztánt annak ellenére nem hívták meg a klímacsúcsra, hogy lakosságának védelmében komoly erőfeszítéseket tesz a klímaváltozásból adódó nehézségek leküzdésére”. Az afgán kormányszóvivő az üzenetben kiemelte, hogy noha Afganisztán mindössze 0,08 százalékban járul hozzá a világ üvegházhatást növelő gázkibocsátásához, mégis …

Részletek
Reuters: Vera Jourová „nagyon intenzív” diplomáciai erőfeszítéseket tesz Orbán Viktor meggyőzésére

Reuters: Vera Jourová „nagyon intenzív” diplomáciai erőfeszítéseket tesz Orbán Viktor meggyőzésére

A Reuters cikkére hivatkozva adta hírül a Mandiner, hogy Vera Jourová, az Európai Unió végrehajtó testületének helyettes vezetője kedden kijelentette, hogy „elfogadhatatlannak” tartana minden olyan tárgyalást az ukrajnai háborúról, amely nem vonná be a megbeszélésekbe Kijevet, vagy előirányozná az ország területfeladását. „Nem volt hajlandó azonban találgatni arról, hogy Magyarország decemberben feloldja-e vétóját a Kijevnek szánt …

Részletek