Moszkva: Ha NATO-bázisról szállnak fel az ukrán F–16-osok, az adott országot részvevőnek tekintjük

Moszkva: Ha NATO-bázisról szállnak fel az ukrán F–16-osok, az adott országot részvevőnek tekintjük

Az EBESZ-fórum plenáris ülésén tartott beszédében Gavrilov kitért rá, hogy az ukrajnai repülőterekben okozott, súlyos károk miatt felmerültek olyan javaslatok, hogy az Ukrajnának átadni tervezett F–16-osok lengyelországi, romániai és szlovákiai légi bázisokról szálljanak fel. „”Határozottan arra figyelmeztetünk, hogy ezeknek a vadászgépeknek a fenti NATO-tagországok területéről történő bevetését Moszkva az ukrajnai konfliktusban való részvételüknek fogja tekinteni, …

Részletek
Újra támadtak a jemeni lázadók a Vörös-tengeren

Újra támadtak a jemeni lázadók a Vörös-tengeren

MH/MTI 2023. december 13. szerda. 17:55 Az AP amerikai hírügynökség által elemzett műholdas nyomkövetési adatok szerint a célba vett hajó az Ardmore Encounter olaj- és vegyianyag-szállító tartályhajó volt. Indiából tartott észak felé a Vörös-tengeren a Szuezi-csatorna felé, a fedélzetén fegyveres biztonsági személyzet tartózkodott a hajó által továbbított adatok szerint. Az Ambrey nevű, hajózási biztonsággal foglalkozó …

Részletek
Vádat emeltek a szombathelyi majálison felfegyverkezve garázdálkodókkal szemben

Vádat emeltek a szombathelyi majálison felfegyverkezve garázdálkodókkal szemben

MH/MTI 2023. december 13. szerda. 12:24 A vádirat szerint a vádlottak két olyan család tagjai, akik hosszabb ideje ellenséges viszonyban álltak egymással, emiatt pedig rendszeressé váltak közöttük az élet és testi épség elleni fenyegetések és a tettlegességig fajuló konfliktusok, ezek okán több büntetőeljárás is indult velük szemben – írták a főügyészségi közleményben. Ismertetésük szerint 2023. …

Részletek
Kínai elnök: Stratégiai döntés a közös jövőjű közösség építése Vietnammal

Kínai elnök: Stratégiai döntés a közös jövőjű közösség építése Vietnammal

MH/MTI 2023. december 13. szerda. 9:55 Kína és Vietnam „stratégiai” döntést hozott, amikor elhatározta, hogy megerősíti kapcsolatait, és olyan közösséget épít, amelynek „közös jövője” van – jelentette ki vietnami hivatalos látogatásának második, egyben zárónapján, szerdán Hszi Csin-ping kínai elnök a vietnami parlament elnökével, Vuong Dinh Huéval tartott találkozóján. A közös jövővel rendelkező kínai–vietnami stratégiai közösség …

Részletek
Az USA új stratégiát dolgozott ki Ukrajnának

Az USA új stratégiát dolgozott ki Ukrajnának

Az ukrán ellentámadás kudarcainak fényében az USA azt javasolta Kijevnek, hogy új stratégiát fogadjon el, amely a rendelkezésre álló területek ellenőrzésén, valamint az erők és fegyverek felhalmozásán alapul. Orbán Viktor magyar miniszterelnök a december 14-15-i EU-csúcson azt fogja javasolni, hogy ne kezdjenek EU-csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával, hanem inkább stratégiai partnerséget alakítsanak ki vele – közölte Havasi …

Részletek
Biden szerint át kellene alakítani az izraeli kormányt

Biden szerint át kellene alakítani az izraeli kormányt

MH/MTI 2023. december 13. szerda. 6:35Frissítve: 2023. december 13. 6:56 Joe Biden a demokrata párt pénzügyi támogatói előtt tartott beszédében kifejtette, hogy a jelenlegi Izrael történetének legkonzervatívabb kormánya, hozzátéve, ez a kabinet nem akar kétállami megoldást az izraeli-palesztin konfliktus lezárásaként. Joe Biden úgy fogalmazott, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek „kemény döntést kell hoznia”, amit azzal támasztott …

Részletek
Humanitárius tűzszünetet sürget az ENSZ Közgyűlése

Humanitárius tűzszünetet sürget az ENSZ Közgyűlése

MH/MTI 2023. december 12. kedd. 23:59 Az ENSZ-közgyűlés határozatai nem kötelező érvényűek, de politikai súlyuk van, és a háborúról kialakult általános képet tükrözik.Linda Thomas-Greenfield amerikai ENSZ-nagykövet a szavazás előtt kijelentette, hogy a határozat több aspektusával – így a rettenetes gázai humanitárus helyzet sürgős megoldásának szükségességével, a polgári személyek védelmével és a túszok szabadon engedésével – …

Részletek
Biden újabb katonai támogatást jelentett be, de nincs előrelépés a segélyezés folytatásáról

Biden újabb katonai támogatást jelentett be, de nincs előrelépés a segélyezés folytatásáról

MH/MTI 2023. december 12. kedd. 23:39 A kétoldalú megbeszélést megelőzően újságírók előtt az Ukrajna további támogatását tartalmazó javaslatának elfogadását sürgette Joe Biden, és Volodimir Zelenszkij is annak gyors megszavazását kérte. Joe Biden úgy fogalmazott, hogy a most hozott döntések a következő évtizedeket fogják meghatározni, különösen Európát illetően.A Kongresszusnak meg kell szavaznia a javaslatot, hogy ne …

Részletek
Palesztin külügyminiszter: Izrael szándékosan kiéhezteti a gázai lakosságot

Palesztin külügyminiszter: Izrael szándékosan kiéhezteti a gázai lakosságot

MH/MTI 2023. december 12. kedd. 22:04 Úgy vélte, hogy a nemzetközi közösség kudarcot vallott a palesztinok jogainak tiszteletben tartásával. Az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) szerint a 2,3 milliós palesztin térség lakosságának fele éhezik. Izrael a radikális iszlamista Hamász október 7-i, 1200 halálos áldozatot követelő terrortámadását követően indított szárazföldi műveletét időközben kiterjesztette a Gázai övezet egészére, …

Részletek