A Rákosrendezőre tervezett beruházásról tárgyalnak a képviselők

MH/ MTI 2024. április 11. csütörtök. 7:09 A parlamenti honlapon olvasható napirend szerint az ülés 9 órakor kezdődik. Egyebek mellett az elektronikus ingatlan-nyilvántartás bevezetésével függ össze az első napirendi pont, az egyes ingatlan-nyilvántartási tárgyú és kapcsolódó törvények módosítása. Az egyes anyakönyvezéssel összefüggő törvények módosítására vonatkozó kormányzati javaslat rögzítené, hogy az elektronikus anyakönyvbe magyar állampolgárnak két … Olvass tovább

Részletek

Scholz közölte, hogy zárt ajtók mögött tárgyalnak az ukrán konfliktus megoldásán

A német kancellárt a Markische Allgemeine című napilapnak adott csütörtöki interjújában az ellenségeskedések rendezésének vagy legalábbis befagyasztásának kilátásairól kérdezték, és azt válaszolta, hogy „mindig is voltak közvetítési kezdeményezések”. Konkrétan megemlítette a konfliktus elején Moszkva és Kijev között folytatott közvetlen tárgyalásokat, amelyek 2022 tavaszán nyugati nyomásra meghiúsultak. Oroszország azt mondta, hogy bár a tárgyalások – amelyek … Olvass tovább

Részletek
Hamarosan kezdődik a Kormányinfó

Hamarosan kezdődik a Kormányinfó

A szokásoknak megfelelően, csütörtökön 10 óra 30 perckor kezdődik a Kormányinfó Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter részvételével. Orbán Viktor már Brüsszelben van, ahol az uniós vezetők az EU költségvetésének módosításáról és Ukrajna támogatásáról tárgyalnak. A kabinet sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely várhatóan elárulja, milyen álláspontot képvisel Orbán Viktor a csúcstalálkozón, valamint rendkívüli bejelentésekre … Olvass tovább

Részletek

Zelenszkij nem vesz részt béketervének megvitatásán Davosban

A davosi Világgazdasági Fórum január 15-én veszi kezdetét, de már előtte egy nappal is fontos kérdéseket tárgyalnak a svájci városban. Mintegy 81 nemzetbiztonsági tanácsadó vesz részt a vasárnapi, ukrajnai béketerv kidolgozására és támogatására rendeztetett, immár negyedik találkozón, amely az eddigi legnagyobb a korábbi koppenhágai, dzsiddai és legutóbbi, októberi máltai találkozók után – írta a Magyar … Olvass tovább

Részletek
Az USA leállította az Ukrajnának szánt fegyverszállítást

Az USA leállította az Ukrajnának szánt fegyverszállítást

Az általunk nyújtott segítség elakadt – mondta Kirby, aki szerint a Kijevnek szánt pénzeszközök további folyósítása teljes mértékben a kongresszuson múlik. A rendelkezésre álló készletekből adtuk ki az utolsó csomagot, amelyre volt finanszírozásunk – közölte a Fehér Ház szóvivője, tudatta az Orosz Hírek Kirby sajtótájékoztatójára hivatkozva. Objektum doboz December végén Anthony Blinken külügyminiszter bejelentette egy … Olvass tovább

Részletek

Sokkoló híreket közölt Svédország

A svéd fegyveres erők lőszereinek ára a tavalyi év folyamán többször is emelkedett – mondta Mikael Claesson, a svéd fegyveres erők vezérkari főnöke – idézte őt a Sveriges Radio, írta a ria.ru. „Az Ukrajnának szükséges lőszerek ára öt-tízszeresére nőtt” – mondta. Elmondása szerint az európai tömeges újrafegyverkezés és Ukrajna igényei okozták a hiányukat. A nyugati …

Részletek
Zaluzsnij kétségbeesett tettre szánta el magát

Zaluzsnij kétségbeesett tettre szánta el magát

„Zaluzsnij kétségbeesett kéréssel fordult katonai erőforrásokért, köztük emberekért, lőszerekért és fegyverekért, hogy folytathassák az Oroszország elleni harcot” – áll a cikkben. December 25-én Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter jelentette Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy az orosz hadsereg teljesen felszabadította Marjinka területét. Ennek fényében írtak a hírről, hogy az USA és az EU kezd belefáradni az …

Részletek
Az indiai külügyminiszter a Vörös térről jelentkezett

Az indiai külügyminiszter a Vörös térről jelentkezett

Az indiai külügyminisztérium közleménye szerint a diplomata a két ország között folyamatban lévő, magas szintű kapcsolatok részeként tartózkodik Oroszországban. Az X-en (korábban Twitter) hétfőn Jaishankar elmondta, hogy „nyílt és előremutató interakciót” folytatott az orosz stratégiai közösség tagjaival, ahol „az egyensúly helyreállításának és a multipolaritás kialakulásának fontosságáról” beszélt. „Véleményt cseréltünk arról, hogyan fognak fejlődni az indiai–orosz …

Részletek
Orbánt idézi a Politico: Az EU zsarolja Magyarországot

Orbánt idézi a Politico: Az EU zsarolja Magyarországot

Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtökön azt mondta, hogy az Európai Bizottság zsarolja Magyarországot azzal, hogy jogállamisági aggályok miatt visszatart milliárdos befagyasztott pénzösszegeket – mutat rá csütörtöki cikkében a Politico. A zsarolás „tény”, amit még maguk a zsarolók – az Európai Parlament tagjai – is elismertek – idézi a kormányfő szavait a brüsszeli lap. A Politico …

Részletek