Takács Péter: A kormány elkötelezett a mentők megbecsülése mellett

Takács Péter: A kormány elkötelezett a mentők megbecsülése mellett

MH/MTI 2024. február 5. hétfő. 14:01 Az államtitkár elmondta, hogy mindezt a 2010 óta tartó fejlesztési program is igazolja, amelynek a béremelés is része. Utóbbi következő üteme márciusban valósul meg – emlékeztetett. A másik eleme egy infrastrukturális fejlesztési program, amelynek részeként 107 mentőállomást újítottak fel, 35-öt építettek és lecseréltek ezer mentőautót – folytatta, hozzátéve: a … Olvass tovább

Részletek
Elkezdődött a Nemzeti Diabétesz Stratégia kidolgozása

Elkezdődött a Nemzeti Diabétesz Stratégia kidolgozása

MH/MTI 2024. január 11. csütörtök. 11:04 „A diabéteszesek érdekét képviselő hasonló stratégiára mindeddig nem volt példa hazánkban” – olvasható a Miniszterelnöki Kabinetiroda, a Belügyminisztérium, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium közös közleményében. Az elmúlt években a kormány kiemelt figyelmet fordított a diabétesszel élők helyzetének javítására, és több cukorbetegséggel foglalkozó szervezettel kötött együttműködési megállapodást annak érdekében, …

Részletek
Újabb ötmilliárd forint az egészségügyi intézmények fejlesztésére

Újabb ötmilliárd forint az egészségügyi intézmények fejlesztésére

MH/MTI 2023. december 21. csütörtök. 18:04 Takács Péter hangsúlyozta: a kormány továbbra is elkötelezett az egészségügyi ellátórendszer megújításában. Az Egészséges Budapest Program keretében újabb, csaknem ötmilliárd forint felhasználásáról született kormányhatározat, ebből az összegből Kőbánya, Rákosmente, Pesterzsébet és Budafok-Tétény önkormányzata, továbbá egyes budapesti kórházak valósíthatnak meg felújításokat, fejlesztéseket. Az említett támogatáson felül a kormány 400 millió …

Részletek
Családokat ajándékozott meg a Belügyminisztérium karácsony alkalmából + GALÉRIA

Családokat ajándékozott meg a Belügyminisztérium karácsony alkalmából + GALÉRIA

MH/MTI 2023. december 19. kedd. 15:46 Karácsonyi ünnepséget tartott kedden a Belügyminisztérium (BM), amelyen a tárca irányítása alá tartozó szervek nagycsaládosait, valamint a szolgálatteljesítés során elhunytak gyermekeit és özvegyeit köszöntötték. A minisztérium képviseletében Bolcsik Zoltán rendészeti államtitkár, Dukai Miklós önkormányzati államtitkár, Felkai László közigazgatási államtitkár, Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár, Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár, valamint …

Részletek
Egészségügyi államtitkár: A kormány 400 millió forinttal támogatja a zuglói egészségügyi fejlesztéseket

Egészségügyi államtitkár: A kormány 400 millió forinttal támogatja a zuglói egészségügyi fejlesztéseket

MH/MTI 2023. december 18. hétfő. 15:56Frissítve: 2023. december 18. 16:00 Takács Péter elmondta, hogy a kormány számára az a legfontosabb fokmérő egy egészségügyi fejlesztési projekt esetén, hogy a mennyire fenntartható módon szolgálja az emberek egészségét. Emlékeztetett arra, hogy a kormány az Egészséges Budapest Program forrásain felül is biztosított pénzt azokra az egészségügyi intézményekre, amelyek a …

Részletek
Centenáriumot ünnepelnek a szerzetesi iskolák diákszövetségei

Centenáriumot ünnepelnek a szerzetesi iskolák diákszövetségei

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a mai napig hálás azért, hogy a győri bencéseknél töltött majdnem négy éve során ezt a nevelést, valamint „az elvégzett munkának és a hitnek az egységét” kaphatta meg útravalónak. A diákszövetségek centenáriumi éve megadja az alkalmat és a lehetőséget arra, hogy megtapasztaljuk az összefogásnak, az egységnek az erejét – mondta a miniszter. …

Részletek
Takács Péter: Az egészségügy minden területén nagy szerepet kap a digitalizáció

Takács Péter: Az egészségügy minden területén nagy szerepet kap a digitalizáció

MH/MTI 2023. november 29. szerda. 11:34 Takács Péter szerint többek között akkor lesz működőképes az ellátórendszer, ha megfelelő szinten állnak rendelkezésre azok az adatok, amelyek a döntés-előkészítéshez kellenek. Az adatvezérelt döntésmechanizmust az ellátás minden szintjére szeretné kiterjeszteni a kormányzat – jelentette ki az államtitkár a Digital Health Summit tanácskozáson. Takács Péter a kiemelt kormányzati egészségügyi …

Részletek
Előre tudni fogjuk, milyen betegség fenyeget

Előre tudni fogjuk, milyen betegség fenyeget

Ötmillió felnőtt önkéntes résztvevőt toboroznak az Our Future Health (Jövőnk Egészsége) projekt keretében Nagy-Britanniában, hogy segítségükkel forradalmasítsák a betegségmegelőzést, -felismerést és -kezelést. A programhoz csatlakozóktól engedélyt kérnének arra, hogy az általuk megadott információkat és mintákat összekapcsolják a róluk már meglévő egészségügyi dokumentációkkal, beleértve a genetikai adatokat is. Ennek révén olyan méretű és részletességű adatbázis jönne …

Részletek
Jövőre ismét megrendezik a Magyarok Világkongresszusát

Jövőre ismét megrendezik a Magyarok Világkongresszusát

MH/MTI 2023. november 22. szerda. 20:55 Tizenegyedik alkalommal rendezik meg 2024. augusztus 15. és 20-a között a Magyarok Világkongresszusát – jelentette be szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke és Laky-Takács Péter, az esemény szóvivője. Patrubány Miklós felidézte a Magyarok Világkongresszusának 1929-ben kezdődött, majd 1938-tól a rendszerváltoztatásig szünetelt történetét, illetve azokat az eredményeket, …

Részletek
Zajlanak az egyeztetések a jövő évi ápolóibér-emelésről

Zajlanak az egyeztetések a jövő évi ápolóibér-emelésről

MH/MTI 2023. november 10. péntek. 21:37 A tárca a közleményben kitért arra, hogy az egészségügyi szakdolgozók bére a legutóbb júliusban emelkedett, akkor 18 százalékkal, a jövő év márciusában pedig újabb emelés következik. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) és a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ)…

Részletek