A minszki KBSZSZ-csúcstalálkozóról tárgyalt Putyin és Lukasenko

A minszki KBSZSZ-csúcstalálkozóról tárgyalt Putyin és Lukasenko

Vlagyimir Putyin orosz elnök és belarusz kollégája, Alekszandr Lukasenko telefonon tárgyalt a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSZSZ) november 23-ra tervezett minszki csúcstalálkozójának előkészületeiről – közölte a Kreml sajtószolgálata közleményben – írja az Oroszhírek. „Megvitatták a KBSZSZ Kollektív Biztonsági Tanácsának november 23-án Minszkben esedékes ülésének előkészítésével kapcsolatos kérdéseket” – áll a közleményben. Putyin legutóbb tavaly decemberben…

Részletek
Terrorrakéták a tengeren

Terrorrakéták a tengeren

Nincs nyugalma Izraelnek a hullámok hátán sem – a libanoni Hezbollah ugyanis bizonyíthatóan két olyan rakétával is rendelkezik, amellyel képes a tengeri hajókat elpusztítani/megrongálni. Eredetét tekintve az egyik eszköz orosz, a másik kínai, ugyanakkor közös tulajdonságuk, hogy nagy távolságot képesek leküzdeni és tekintélyes a rombolóerejük. Korábban a nyugati elemzők úgy vélték, a zsidó államot északról fenyegető terrorszervezet…

Részletek
Az amerikai hadsereg fölvásárolja a Kínából kitiltott japán halászati termékeket

Az amerikai hadsereg fölvásárolja a Kínából kitiltott japán halászati termékeket

MH/MTI 2023. október 30. hétfő. 15:02 Az Egyesült Államok elkezdte a hadserege számára tömegesen fölvásárolni a japán halászati termékeket, válaszul arra, hogy Kína betiltotta az említett termékek importját, miután Japán a fukusimai atomerőmű higított és megtisztított hűtővizét elkezdte az óceánba engedni – nyilatkozta Rahm Emanuel, az Egyesült Államok tokiói nagykövete a Reuters hírügynökségnek. Emanuel továbbá…

Részletek
Szijjártó Péter: újabb fűtőelem-szállítmány érkezett, továbbra is garantált a paksi atomerőmű működése

Szijjártó Péter: újabb fűtőelem-szállítmány érkezett, továbbra is garantált a paksi atomerőmű működése

MH/MTI 2023. október 28. szombat. 8:17Frissítve: 2023. október 28. 8:20 A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta, hogy Magyarország ellátásbiztonságához rendkívüli mértékben járul hozzá a nukleáris energia. Kiemelte, hogy minél nagyobb az atomenergia részaránya a nemzeti energiamixben, annál nyugodtabb lehet mindenki, hiszen annál inkább lehetséges a függetlenedés a nemzetközi piac “teljesen esztelen” ármozgásaitól….

Részletek