Hamiltonék kizárása miatt változtatna Verstappen
Parc Fermé: Hamiltonék kizárása miatt változtatna Verstappen
Parc Fermé: Hamiltonék kizárása miatt változtatna Verstappen
Mr. Dakar a Loeb, Al-Attiyah kettőssel támadó Prodrive mellett az új vezérpilótával induló címvédő Toyotát, valamint csapattársait tartja fő riválisának.
Parc Fermé: 800 lóerő feletti sportautót vásárolt Leclerc
Végzetes baleset történt a Keleti-Kárpátokban, a romániai Hagymás-hegységben pénteken. A Balánbányai Hegyimentőket délután fél négykor riasztották a helyszínre, akik számára nagy segítség volt, hogy az ott tartózkodó turisták fényképeket készítettek, így könnyebben fel tudták mérni a terepviszonyokat – olvasható a tenyek.hu oldalán. A Székelyhon beszámolója szerint az áldozat egy 31 éves sepsiszentgyörgyi férfi, aki nem …
Az áldozat a lap értesülései szerint egy 16 évesnél fiatalabb lány volt, akinek avatarát, azaz virtuális karakterét, egy játékon belül erőszakolta meg egy csoport felnőtt férfi. A headsetet viselő lány nem szenvedett fizikai sérüléseket, de egy, az esetet ismerő magas rangú rendőrtiszt elmondása szerint „a gyerek olyan pszichológiai traumán esett át, ami hasonló ahhoz, mintha …
Djokovicnak egész mérkőzésen problémái voltak a csuklójával, panaszkodott is a sérülésére, főleg a második szett második felében, majd szóváltásba is keveredett az ápolásra érkező fizioterapeutával. A kezelést ugyanis csak térfélcserekor engedélyezték számára, amikor pedig rákérdezett, miért nem kaphat teljes ápolási időt, azt a választ kapta, azért, mert ez ugyanaz a sérülés, mint előző nap. A …
2024. január 3. szerda. 12:32 Nem kevesebbet állít Harry herceg Spare című memoárjában, mint azt, hogy testvére, Vilmos egykor gyűlölte, hogy közös iskolába jártak. Azt pedig, hogy egyformá ruhába öltöztették őket, ki nem állhatta, olvasható az life.hu-n. A testvérek a tekintélyes Eton állami iskolába jártak, ahol gyakran megjelent a két egyforma ruhába öltöztetett kis herceg …
A brit Staffordshire-i rendőrség megerősítette, hogy a rendőrök őrizetbe vettek az újév első napján egy 68 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy meggyilkolta az élettársát, és annak 91 éves édesanyját az otthonukban szilveszter délután. A trió már 10 éve élt együtt a különálló ajtókkal rendelkező ingatlanban, miután az idős nő özveggyé vált. Az idős hölgy …