Kormányzati jelentés: az USA felmelegedése jóval gyorsabb, mint a globális átlag

Kormányzati jelentés: az USA felmelegedése jóval gyorsabb, mint a globális átlag

Egy, a Guardian által is szemlézett, az Egyesült Államok kormánya által készített és kiadott hiteles jelentésből derült ki, hogy az USA gyorsabban melegszik, mint a globális átlag, lakossága pedig „messzemenő és súlyosbodó” következményeket szenved el az éghajlati válság miatt, s még rosszabb következményekkel kell számolnia – számolt be a Liner. A Nemzeti Éghajlatértékelés névre keresztelt …

Részletek
Áder János: Óriási üzletet jelenthet a lítiumkincs Pusztaföldváron

Áder János: Óriási üzletet jelenthet a lítiumkincs Pusztaföldváron

A volt köztársasági elnök a Vízválságtól a fenntartható fejlődésig címmel tartott előadást mintegy 120 diák számára Békéscsabán; felelt az írásban és a helyszínen feltett kérdésekre is. Elmondta, hogy a Békés vármegyei Pusztaföldváron az olajkitermelés során a földből érkező víznek magas a lítiumtartalma, és most azt vizsgálják, hogy ez hány kútnál igaz. Hozzátette, ha valóban több…

Részletek
Miniszterelnökség: A dunaújvárosi kohászat megmentésére támogató nyilatkozatot adtak a környezetvédelmi szerződés megkötéséhez

Miniszterelnökség: A dunaújvárosi kohászat megmentésére támogató nyilatkozatot adtak a környezetvédelmi szerződés megkötéséhez

MH/MTI 2023. november 10. péntek. 16:29 A kormány szeptemberben döntött a más esetekben már 2004 óta létező közigazgatási hatósági szerződés kiterjesztéséről a környezetvédelem területére. A lépés célja, hogy a környezetvédelmi hatósági feladatokat ellátó kormányhivatal szerződéses keretek között működhessen együtt a jelentős környezeti terhelést jelentő üzemekkel, ha ezen terhelés mielőbbi csökkentését a cég vállalja, és a…

Részletek
Szijjártó Péter: A legszigorúbb biztonsági és környezetvédelmi előírások mellett zajlik a paksi bővítés

Szijjártó Péter: A legszigorúbb biztonsági és környezetvédelmi előírások mellett zajlik a paksi bővítés

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának meghallgatásán beszámolt egyebek mellett a paksi beruházás állásáról is, üdvözölve, hogy immár a projekt látható fázisa zajlik. „A két új blokk abszolút úgynevezett Fukusima-álló lesz, ami azt jelenti, hogy kettős vasbeton fal, vagyis dupla falú hermetikus védőépület veszi körül a nukleáris létesítményt, tehát minden…

Részletek
A megújuló energiakapacitás növelését sürgetik a klímacsúcson

A megújuló energiakapacitás növelését sürgetik a klímacsúcson

MH/MTI 2023. október 30. hétfő. 10:15 A jövő hónapban tartandó COP28 klímacsúcs elnöksége és két, megújuló energiával foglalkozó szervezet hétfőn felszólította a világ kormányait, hogy háromszorozzák meg a megújulóenergia-termelési kapacitásaikat 2030-ig, hogy megelőzzék a 1,5 Celsius-fokot meghaladó globális felmelegedést – derül ki a résztvevők közös jelentéséből. A részt vevő országok abban reménykednek, hogy a november végére…

Részletek
Budapesten mindenhol bekapcsolták a távfűtést

Budapesten mindenhol bekapcsolták a távfűtést

MH/MTI 2023. október 16. hétfő. 14:25 A társaság az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: szeptember közepére a szolgáltatói berendezéseket fűtésre alkalmas állapotba helyezték, szeptember 15. és október 15. között pedig az ügyfelekkel kötött megállapodásoknak megfelelően, ütemezetten elindították a fűtésszolgáltatást az összes fogyasztónál, vagyis mintegy 240 ezer lakásban, valamint mintegy 7 ezer közületi, vállalati és…

Részletek
Videó: egy kanadai nem volt hajlandó kezet fogni a kormányfővel és Ukrajna támogatása miatt bírálta

Videó: egy kanadai nem volt hajlandó kezet fogni a kormányfővel és Ukrajna támogatása miatt bírálta

Az esetről készült videó az X közösségi hálózaton (korábban Twitter) jelent meg. A videón látható, hogy Trudeau, aki kijött, hogy üdvözölje a polgárokat, kezet fogott néhány emberrel. Ugyanakkor egy férfi, akit Trudeau megszólított, nem volt hajlandó kezet fogni vele. Azt mondta, hogy Kanada miniszterelnöke „tönkretette az országot”, és bírálta őt azért is, mert szén-dioxid-adót vetett ki az…

Részletek
Kínai külügyminiszter: Kína és az Európai Unió partnerek, nem pedig riválisok

Kínai külügyminiszter: Kína és az Európai Unió partnerek, nem pedig riválisok

MH/MTI 2023. szeptember 28. csütörtök. 18:50 „Magyarország az első európai ország, amely kormányközi együttműködési dokumentumot írt alá Kínával az Egy övezet, egy út együttműködésről” – mondta Vang Ji Szijjártó Péter külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetése során a Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint. Kiemelte, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök stratégiai irányítása alatt…

Részletek
Szijjártó Péter: a nukleáris kapacitások radikális megnövelése nélkül nem javítható az EU versenyképessége + VIDEÓ

Szijjártó Péter: a nukleáris kapacitások radikális megnövelése nélkül nem javítható az EU versenyképessége + VIDEÓ

A tárcavezető a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) közgyűlésén hangsúlyozta, hogy az EU ma az utóbbi évtizedek legsúlyosabb válságával, óriási gazdasági, biztonsági és energiaellátási kihívásokkal néz szembe. Felszólalásában rámutatott, hogy a blokk versenyképessége sokat romlott, a földgázért a kontinensen hétszer többet kell fizetni, mint az Egyesült Államokban, az áramért háromszor többet, mint Kínában. „Fel kell tennünk azt…

Részletek
Orbán Viktor: A nemzeti kormány kiemelkedő vállalása, fenntartani az energiabiztonságot

Orbán Viktor: A nemzeti kormány kiemelkedő vállalása, fenntartani az energiabiztonságot

Orbán Viktor beszámolt az atlétikai vb sikereiről. Elmondta, hogy a kiadásokat kétszeresen meghaladta a bevétel. Köszönetet mondott az önkénteseknek és a szervezőknek is. Minden áron fenn kell tartani az energiabiztonságot A miniszterelnök közölte: A nemzeti kormány kiemelkedő vállalása, fenntartani az energiabiztonságot. A nyáron energetikai együttmükődést hoztak létre Katarral Azerbajdzsánnal és Törökországgal. Brüsszel ugyanis úgy döntött leválasszák…

Részletek