Bejelentette első téli igazolását a Kisvárda – HIVATALOS
A kazah bajnoktól érkezett hátvéd…
A kazah bajnoktól érkezett hátvéd…
Nyolc sztár, akiknek érdekes fóbiáik vannak. Megan Fox például először megnyálazza az ujját, mielőtt hozzáérne… A félelem egy ősi érzelem, amit sok minden kiválthat – néha olyasmit is, amire nem is gondolnánk. Néhány sztárnak éppen ezekkel a nem mindennapi fóbiákkal gyűlik meg a baja. Madonna A pop királynője retteg a villámlással kísért viharoktól. Az effajta … Olvass tovább
MH/MTI 2024. január 5. péntek. 11:02 A sorozat közösségi oldalának bejegyzése alapján a magyar válogatott csapatkapitányának West Ham United elleni, harminc méterről a hosszú alsó sarokba lőtt bombája volt a legszebb a legutóbbi fordulóban. A Liverpool a decemberi negyeddöntőben 5-1-re verte a West Hamet, az elődöntőben pedig – január 10-én hazai környezetben, január 24-én pedig …
Simán továbbjutnak-e a csoportból Szoboszlaiék, vagy szükség lesz a számolgatásra És ki jöhet szembe a tizenhat között, ha az első meccseit sikerrel veszi a csapat? Végignézünk az ellenfeleken és Marco Rossi együttesén.

A portugál Ligakupa 3. fordulójában a Benfica 4–1-re legyőzte az AVS csapatát a lisszaboni Estádio da Luzban. A találkozó azonban nem a Benfica sikeréről marad emlékezetes, hanem arról, hogy a mérkőzés félidejében egy vendégszurkoló a kislányai szeme láttára megkéselt egy Benfica-szurkolót, olvasható az Origo Sport-on. A portugál Record azt írja, hogy a nézeteltérés egy ülőhely …
MH/MTI 2023. december 19. kedd. 14:11Frissítve: 2023. december 19. 14:18 Az insidethegames.biz szakportál beszámolója szerint hétfőn adták át a legendás stadiont, amely az 1924-es ötkarikás játékok fő helyszíne volt, ott rendezték ugyanis a nyitó- illetve záróceremóniát, az atlétika versenyszámait és a labdarúgó-mérkőzéseket is. Ezúttal egy teljes körű, százmillió eurós (csaknem 38,3 milliárd forintos) renováláson esett …
MH/MTI 2023. december 11. hétfő. 21:55 Az ország kormánya azért döntött így hétfőn, mert az utóbbi hetekben rendszeresen súlyos rendzavarások történtek a mérkőzések során, a huligánok számos rendőrt megsebesítettek, a játékvezetők pedig halálos fenyegetéseket kaptak. Az ellenséges táborok összecsapásain idén két szurkoló vesztette életét. Az intézkedés az Európa-ligát is érinti, az Olimpiakosz és a vajdasági …