Az arab terroristák mellett tüntet a Soros-egyetem LMBTQ-szervezete

Az arab terroristák mellett tüntet a Soros-egyetem LMBTQ-szervezete

Az Izraelben tömeggyilkosságot elkövető arab terroristák mellett szervezett tüntetést a Soros-egyetem, a CEU LMBTQ-szervezete. Pető Andrea, aki a társadalmi nemek tanszék vezetőjeként már sok botrányt keltett, most külön Facebook-posztban népszerűsítette az eseményt. Még azok után is, hogy az osztrák rendőrség betiltotta a tüntetést, mert megállapították, hogy a terrorizmust népszerűsítik – számolt be az Origo. Pető Andrea…

Részletek
Golovin: a hátrány ellenére sem adta fel, küzdött és mindent megtett a válogatott a közönség kiszolgálásáért

Golovin: a hátrány ellenére sem adta fel, küzdött és mindent megtett a válogatott a közönség kiszolgálásáért

MH/MTI 2023. október 12. csütörtök. 8:44 “A második félidőben ötpercenként változott a védekezés, aztán a 15. perctől a támadás sem működött igazán, inkább talált gólokat szereztünk, a következő ellenfél ellen ezeket a hibákat nem követhetjük el” – szögezte le. Büszkeségét fejezte ki, hogy játékosai annak ellenére sem adták fel, küzdöttek és mindent megtettek a közönség…

Részletek
A magyar női válogatott kikapott Norvégiától a Eurokupa nyitányán

A magyar női válogatott kikapott Norvégiától a Eurokupa nyitányán

MH/MTI 2023. október 11. szerda. 21:01 A két csapat elmúlt nyolc összecsapásán a skandinávok győztek, így az előző alkalommal, a tavalyi Európa-bajnokság csoportkörében is. A legutóbbi magyar sikerre 2014 decemberében éppen a debreceni Főnix Arénában került sor. Ezúttal a jövő évi kontinensviadal magyarországi helyszínén lejátszott találkozón a norvég együttesből hiányzott a sportág legendája, a kapus…

Részletek
Átlépte Bécs a kétmilliós határt

Átlépte Bécs a kétmilliós határt

Idén szeptember végén Bécs lakosságszáma újra meghaladta a kétmilliót – derült ki a Bécsi Statisztikai Hivatal előzetes havi népességadataiból. Mint az Osztrák Közszolgálati Rádió magyar nyelvű adásában elhangzott, erre legutóbb kicsit több, mint száz éve volt példa. A konkrét adatok alapján január 1-je és szeptember 30-a között a korábbiakhoz képest újabb 19 500 ember választotta lakhelyéül a…

Részletek
Kiszorították a migránsok az osztrákokat Bécsből

Kiszorították a migránsok az osztrákokat Bécsből

A legfrissebb adatok fényében elmondható, hogy kisebbségben vannak a német anyanyelvű tanulók Bécsben. Ami korábban elképzelhetetlen volt, az mára valóság, írja az osztrák statisztikai hivatal adataira hivatkozva a Heute című napilap – számol be minderről a Ripost. A középiskolákban alig maradtak „bennszülött” osztrákok, 77 százalékuk nem használja a németet mindennapi nyelvként. Bécs V. kerületében, Margaretenben ez az…

Részletek
Értékeink kiállítása Felsőpulyán

Értékeink kiállítása Felsőpulyán

A Magyarság Háza 2021-ben ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját, melyre egy, a szervezet történetét bemutató vándorkiállítás is készült – hangzott el szerdán az Osztrák Közszolgálati Rádió (ORF) műsorában. Mint az adásból kiderült, az intézmény anno azzal a küldetéssel jött létre, hogy a magyarság értékei mentén, a hagyomány és a korszerűség párhuzamba állításával hidat építsen a Kárpát-medence különböző területein,…

Részletek
A bécsi középiskolások 77 százaléka nem beszél otthon németül

A bécsi középiskolások 77 százaléka nem beszél otthon németül

Kisebbségben vannak a német anyanyelvű tanulók Bécben. Ami korábban elképzelhetetlen volt, az mára valóság, írja  az osztrák statisztikai hivatal adataira hivatkozva a Heute című napilap. A középiskolákban alig maradtak „igazi” osztrákok, 77 százalékuk nem használja a németet mindennapi nyelvként. Bécs V. kerületében, Margaretenben ez az arány 96 százalék, Oottakringben 93 százalék, Vienna-Hernalsban pedig 92 százalék. Egy kicsit jobb a helyzet Hietzingben,…

Részletek
Több nyugati országban is voltak Izrael-, illetve zsidóellenes megmozdulások

Több nyugati országban is voltak Izrael-, illetve zsidóellenes megmozdulások

A Samidoun palesztin radikális nemzetközi hálózat németországi ága a hétvégén megmozdulást tartott Berlin-Neuköllnben, és ezen ünnepelte a Hamász Izrael elleni támadását. A szervezet hétfő este az észak-rajna- vesztfáliai Duisburgban is tartott egy hasonló demonstrációt, amelyen amelyen száz-száztíz fő vett részt. Ezzel egy időben a zsidó állam melletti szolidaritás jegyében mintegy hatvanan gyűltek össze a közelben….

Részletek