Ahány nyelven beszélsz, annyi embert érsz – tartja a mondás

Ahány nyelven beszélsz, annyi embert érsz – tartja a mondás

Különleges kincset hordoznak magukban azok, akik többnyelvű környezetben nevelkedtek. Ahhoz viszont, hogy a fiatalok később, felnőttként is érvényesülni tudjanak otthonról hozott tudásukkal a szülők és a pedagógusok támogatása is szükséges. Tanácsadó füzetet készített a többnyelvűség népszerűsítésére a Forum4Burgenland egyesület  – adta hírül szerdán az Osztrák Közszolgálati Rádió (ORF). Mint a műsorban elhangzott, a „Mit mehreren Sprachen aufwachsen“ című kiadványban…

Részletek
Különös körülmények közt vesztette életét egy osztrák katona

Különös körülmények közt vesztette életét egy osztrák katona

A tank eddig tisztázatlan okból egy töltésen haladva lehajtott az útról, és a mélybe zuhant hétfőn délután öt óra körül. A harckocsiban négyen utaztak, valószínűleg a gyakorlótérről tartottak visszafelé, mikor egy jobbra ívelő kanyarban bekövetkezett a tragédia. Objektum doboz Egy 24 éves hivatásos katona a balesetben életét vesztette. Egy 23 éves altiszt, valamint egy 19…

Részletek
Mit üzennek a képeslapok a Felvidékről és a Délvidékről?

Mit üzennek a képeslapok a Felvidékről és a Délvidékről?

Az EWTN katolikus televízió stúdiójából október 19-én este 18 órakor kezdődik a Charta-est közvetítése, amelynek gerincét Szabó Palócz Attila – korábban lapunk munkatársa – Utazások apósommal című kötete adja. A program résztvevői: a szerző, Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész,Surján László, a Charta XXI. Egyesület elnöke, Dobrotka Ágnes, a Charta XXI. Egyesület alelnöke, Móczár Gábor a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója, valamint…

Részletek