Továbbra is stabilan vezet a Fidesz

Továbbra is stabilan vezet a Fidesz

Kutatói kerekasztal – öt hónappal az EP-választások előtt címmel közös kutatói kerekasztal-beszélgetést rendezett az Alapjogokért Központ, a Nézőpont Intézet, a Real-PR 93., a Századvég Alapítvány és a Magyar Társadalomkutató, ahol legfrissebb felméréseik eredményeit mutatták be. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője, dr. Stefkovics Ádám, a Századvég Alapítvány kutatóintézeti igazgatója, Tóth Erik, az Alapjogokért Központ … Olvass tovább

Részletek
A kínai diplomácia nemes célja az emberiség sorsközösségének építése

A kínai diplomácia nemes célja az emberiség sorsközösségének építése

Pár napja ülésezett Pekingben a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága külügyi munkaértekezlete, amelyen Hszi Csin-ping elnök fontos beszédet mondott. Az értekezlet megállapította, hogy az emberiség sorsközösségének építése az újkori kínai sajátosságú nagyhatalmi külpolitika nemes célja. Az elnök 2013-ban egész emberiség közös jólétét szem előtt tartva vetette fel az emberiség sorsközösségének építésére vonatkozó koncepcióját válaszul arra …

Részletek
Deák Dániel: Többször bukott politikusok alakítják továbbra is az ellenzéki politikát – INTERJÚ

Deák Dániel: Többször bukott politikusok alakítják továbbra is az ellenzéki politikát – INTERJÚ

– Idén nem csupán európai parlamenti választásokat tartanak, hanem itthon önkormányzatit, míg Amerika elnököt választ. Egy ilyen szuperválasztási év mennyire rendezheti át az erőviszonyokat? – A június 9-i EP-választáson kívül több európai országban lesz valamilyen egyéb választás is, mint amennyiben nem. Tehát nemcsak Brüsszelben, hanem a tagállamok jelentős részében is kicserélődhet a döntéshozatal, jobboldali előretörés …

Részletek
Nem nyugszik az ellenzék Belgrádban

Nem nyugszik az ellenzék Belgrádban

MH/MTI 2023. december 29. péntek. 17:32Frissítve: 2023. december 29. 17:42 A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a főként egyetemistákból álló tömeg 24 órás blokádot hirdetett a közigazgatási és helyi önkormányzati minisztériumnak is otthont adó belvárosi utcában annak érdekében, hogy rákényszerítse a tárcát, vizsgálja felül a választási eredményeket. A tervek szerint a fiatalokhoz szombat délben …

Részletek
Rendőrök sérültek meg, tüntetőket állítottak elő Belgrádban

Rendőrök sérültek meg, tüntetőket állítottak elő Belgrádban

MH/MTI 2023. december 25. hétfő. 10:31 A baloldali ellenzék a múlt hétfő óta szervez tiltakozó akciókat, több politikus éhségsztrájkot folytat, az országos választási bizottság épületénél tiltakozást, vasárnapra pedig tömegtüntetést szerveztek. A legnagyobb csalás szerintük a belgrádi önkormányzati választáson történt. Az országos választási bizottság előzetes eredményei szerint az országos voksolást a kormányzó Szerb Haladó Párt Szerbia …

Részletek
Durvul a helyzet Szerbiában, Vucic nyugalomra int

Durvul a helyzet Szerbiában, Vucic nyugalomra int

MH/MTI 2023. december 24. vasárnap. 22:44 A baloldali ellenzék hat napja tiltakozik, mert úgy gondolja, hogy számtalan csalás történt a múlt vasárnapi előrehozott parlamenti, tartományi és önkormányzati választásokon. A politikusok éhségsztrájkolnak, valamint az országos választási bizottság épületénél tiltakoznak, vasárnapra pedig tömegtüntetést jelentettek be. A választási bizottság előzetes eredményei szerint az országos voksolást a kormányzó Szerb …

Részletek
Szerbia: éhségsztrájk, lemondások és tiltakozások a választások után egy héttel is

Szerbia: éhségsztrájk, lemondások és tiltakozások a választások után egy héttel is

MH/MTI 2023. december 24. vasárnap. 11:16Frissítve: 2023. december 24. 11:26 Az előzetes eredmények szerint a voksolást mindenhol a Szerb Haladó Párt Szerbia nem állhat meg nevű listája nyerte meg. Végleges eredmények a leghamarabb január elején várhatók, néhány szavazóhelyen ugyanis az ott tapasztalt szabálytalanságok miatt december 30-án megismétlik a voksolást. A baloldali összefogás Szerbia az erőszak …

Részletek
Szerbiai választások: éhségsztrájk, lemondások és tiltakozások a választások után egy héttel is

Szerbiai választások: éhségsztrájk, lemondások és tiltakozások a választások után egy héttel is

MH/MTI 2023. december 24. vasárnap. 11:16 Az előzetes eredmények szerint a voksolást mindenhol a Szerb Haladó Párt Szerbia nem állhat meg nevű listája nyerte meg. Végleges eredmények a leghamarabb január elején várhatók, néhány szavazóhelyen ugyanis az ott tapasztalt szabálytalanságok miatt december 30-án megismétlik a voksolást. A baloldali összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listájának képviselői …

Részletek
Összefogott a beteg gyermekekért a sportállamtitkárság és a sportakadémiák

Összefogott a beteg gyermekekért a sportállamtitkárság és a sportakadémiák

MH/MTI 2023. december 21. csütörtök. 19:29 Az akadémiák által felajánlott ajándékokat Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Baji Balázs, a Nemzeti Sportügynökség vezérigazgató-helyettese és Szalai Ádám, a Labdarúgó Módszertani Központ szakmai és képzési tanácsadója személyesen adta át az egészségügyi intézményben kezelt gyerekeknek. „Példamutató az a fajta összefogás, amely a magyar sportéletet jellemzi. Számos alkalommal bebizonyosodott már, …

Részletek
Novák Katalin: legyen béke!

Novák Katalin: legyen béke!

A magyar államfő az interjúban emlékeztetett arra, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívására eddig két alkalommal, legutóbb idén augusztusban tett látogatást Kijevben. Novák Katalin a hetilapnak úgy fogalmazott, az összetartozás tudata, az egymásért viselt felelősség vitte Kijevbe, mivel Kárpátaljára politikai értelemben Kijeven keresztül vezetett az út. A köztársasági elnök elmondta, a megbékélés szándékát, a béke …

Részletek