Levágták mindkét kezét, mert segített egy rendőrnek

Levágták mindkét kezét, mert segített egy rendőrnek

Pistone az FBI ügynöke volt, aki Donnie Brasco néven beépült a Bonnano-maffiacsaládba 1976 és 1981 között. Ő volt az első olyan fedett nyomozó az amerikai bűnüldözés történetében, aki éveket töltött a maffiában. A tanúvallomásai 200 vádemeléshez és 100 ítélethez járultak hozzá. Pistone 1986-ban kilépett az FBI-tól, de még a 2000-es évek elején is a Szövetségi …

Részletek
Azerbajdzsánban előre hozott választásokat tartanak jövő februárban

Azerbajdzsánban előre hozott választásokat tartanak jövő februárban

MH/MTI 2023. december 7. csütörtök. 19:07 A témáról kiadott rendeletében az államfő azt kérte, hogy a választási bizottság gondoskodjon a voksolás előkészületeiről. Az előző választást 2018-ban tartották az országban, és a szavazatok 86 százalékával – az ellenzéki pártok bojkottja mellett – a 2003 októbere óta hatalmon lévő Aliyev nyerte meg. Őt tartják a mostani szavazás …

Részletek
Több belga önkormányzat megvonta az állampolgárságot a palesztin szülők gyermekeitől

Több belga önkormányzat megvonta az állampolgárságot a palesztin szülők gyermekeitől

MH/MTI 2023. december 7. csütörtök. 18:53 Számos önkormányzat követte az idegenrendészeti hivatal felkérését, és felszólította a Belgiumban élő palesztin családokat, hogy töröltessék gyermekük belga állampolgárságát a nemzeti nyilvántartásból, és adják vissza a gyermekek személyi igazolványát. A Szövetség a külföldiek jogért (ADDE) nevű belga szervezet a honlapján közzétett közleményében az idegenrendészeti hivatal lépését „szerencsétlen időzítésnek” nevezte, …

Részletek
Semjén Zsolt: A közfeladat-átvállalás a görögkatolikusok életerejét bizonyítja

Semjén Zsolt: A közfeladat-átvállalás a görögkatolikusok életerejét bizonyítja

MH/MTI 2023. december 7. csütörtök. 18:19 Semjén Zsolt a Hajdúdorogi Főegyházmegye debreceni görögkatolikus oktatási és képzési központja felújított épületének ünnepélyes megszentelésén azt mondta, a keleti, bizánci hagyomány megkerülhetetlen a magyar egyház és Magyarország történetében: ha ez nem volna, szegényebb lenne a magyar egyház, az egyetemes egyház és Magyarország is. Szavai szerint a magyar görögkatolikus egyház …

Részletek
Putyin: Nőtt a külföldi cégek száma az orosz piacon

Putyin: Nőtt a külföldi cégek száma az orosz piacon

MH/MTI 2023. december 7. csütörtök. 18:02 „A nyugati politikai elit minden nyomása ellenére nem csökkent az Oroszországban működő külföldi struktúrák, üzleti struktúrák száma. Képzeljék el, magam is meglepődtem, amikor megnéztem az anyagokat. Nőtt (a számuk)” – mondta. Az elnök által előadott adatok szerint míg 2022 március elején 24 100 külföldi cég volt bejegyezve Oroszországban, addig …

Részletek
Szijjártó: Magyarország és Csád több stratégiai területre kiterjedő együttműködési programot indít

Szijjártó: Magyarország és Csád több stratégiai területre kiterjedő együttműködési programot indít

MH/MTI 2023. december 7. csütörtök. 16:53 A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a csádi kollégájával, Mahamat Saleh Annadiffal közös sajtóértekezletén arról számolt be, hogy a két ország átfogó, több stratégiai területre kiterjedő együttműködési programot indít, amelynek biztonsági, gazdasági, humanitárius és oktatási pillére lesz. Előbbi kapcsán kiemelte, hogy a gazdasági fejlődés és a társadalmi …

Részletek
Százmillió forintért árulnak egy egészen különleges karácsonyi Coca-Colát

Százmillió forintért árulnak egy egészen különleges karácsonyi Coca-Colát

Az eBay-en 274 000 fontért (122 millió forintért) árulnak egy karácsonyi tematikájú Coca-Cola konzervdobozt, mint teljesen eredeti, gyűjtői darabot, egy nagyon feltűnő dolog azonban hiányzik belőle – számolt be az Origo. Több mint 274 000 fontért árulnak egy limitált karácsonyi kiadású Coca-Cola konzervdobozt, amelyben nincs is ital! Ez azért is lehet furcsa, mert az eladó …

Részletek
Varga Mihály: Hétfőtől gyorsabban lehet online értékpapírszámlát nyitni az államkincstárnál

Varga Mihály: Hétfőtől gyorsabban lehet online értékpapírszámlát nyitni az államkincstárnál

MH/MTI 2023. december 7. csütörtök. 12:17Frissítve: 2023. december 7. 12:49 Varga Mihály közölte, a fejlesztés célja, hogy Magyarországon állampolgári alapon mindenkinek legyen lehetősége gyorsan, kedvezményesen, biztonságosan értékpapírszámlát nyitni a MÁK-nál. Az országban 5,8 millióan rendelkeznek ügyfélkapuval, őket hamarosan e-mailben értesítik az azonnali online értékpapírszámla-nyitás lehetőségéről. Kiemelte, a pénzpiacok egyik vezető elemévé vált a magyar állampapír, …

Részletek
Új utakon az Ikarus + GALÉRIA

Új utakon az Ikarus + GALÉRIA

A rendezvényen Horváth Viktor, az Energiaügyi Minisztérium helyettes államtitkára ismertette, hogy a jövő évi támogatási program keretében 4 kW-os helyett akár 5 kW teljesítményű napelemrendszer és 8 kWh-s helyett akár 10 kWh-s energiatároló is telepíthető lesz, a beruházási költség kétharmadát fogja fedezni a program. A konferencián a napelemes szektor jelentős szereplői képviseltették magukat, és bemutatkozott …

Részletek
Olaszországban a karácsony előtti időszakban erősítik a biztonsági készültséget

Olaszországban a karácsony előtti időszakban erősítik a biztonsági készültséget

MH/MTI 2023. december 6. szerda. 20:31Frissítve: 2023. december 6. 20:45 A karácsonyi időszak biztonsági főpróbája, ahogy minden évben, most is a Scala csütörtök esti premierje lesz. Európa legnagyobb operaházába az olasz és a nemzetközi politika képviselőit várják, valamint a kulturális és társadalmi élet szereplőit. A Scala környékén a legmagasabb fokú biztonsági készültség lesz érvényben. Hasonlóképpen …

Részletek