Gombos- és varrótűk Putyin koporsójába

Gombos- és varrótűk Putyin koporsójába

2023. december 14. csütörtök. 6:6 Újabb szankciókra készül az Európai Unió Oroszország ellen, ám a tizenkettedik csomagot minden eddiginél jobban elő fogják készíteni, ígérik a brüsszeli bürokraták. Hát, azt nem is ártana, mert az eddigiek inkább ártottak Európának, mint Oroszországnak, olyannyira, hogy erről már az objektív, független jelzővel legkevésbé sem illethető Politico is elkeseredve számol …

Részletek
A pokolba a képmutatással

A pokolba a képmutatással

MH/MTI 2023. december 13. szerda. 18:02Frissítve: 2023. december 13. 18:07 A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Globális Menekültügyi Fórum plenáris ülésén hangsúlyozta, hogy Magyarország kettős nyomás alatt áll, keletről az ukrajnai háború, míg délről az Európai Unió külső határának védelme jelent komoly kihívást a most legforgalmasabbnak számító nyugat-balkáni migrációs útvonalon. Felszólalásában rámutatott, …

Részletek
Szánthó Miklós: Magyarországon is folyik az érzékenyítés a woke ideológiára

Szánthó Miklós: Magyarországon is folyik az érzékenyítés a woke ideológiára

MH/MTI 2023. december 13. szerda. 6:20 Szánthó Miklós köszöntőjében rámutatott arra, hogy a gyermekvédelmi törvény és a magyar alaptörvényben foglalt szabályok ellenére amolyan „csendes eső taktikájával” a globális trendeknek megfelelően folyik a „fű alatti” érzékenyítés a streamingszolgáltatók által. Megemlítette, hogy Magyarországon is megjelent már gyermeknek szánt érzékenyítő mesekönyv. Hozzátette: Magyarországon is vannak úgynevezett „drag queen” …

Részletek
Írország csökkenteni fogja az újonnan érkező ukrajnai menekülteknek járó juttatásokat és lakhatási támogatást

Írország csökkenteni fogja az újonnan érkező ukrajnai menekülteknek járó juttatásokat és lakhatási támogatást

MH/MTI 2023. december 12. kedd. 23:11 Az állami juttatásokat az eddigi heti 220 euróról (84 ezer forint) 38,8 euróra (15 ezer forint) mérséklik, és legfeljebb 90 napra korlátozzák azt az időt, amíg a menekültek állami szálláshelyeken maradhatnak. Valamivel több mint százezer ukrajnai menekült érkezett Írországba az Ukrajna ellen Oroszország indította háború 2022. februári kezdete óta. …

Részletek
Létrejön a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Létrejön a Szuverenitásvédelmi Hivatal

A kormánypárti képviselők által benyújtott jogszabályt 140 igen, 50 nem szavazattal hagyták jóvá a képviselők. A törvény preambuluma szerint Magyarország szuverenitását egyre gyakrabban éri jogellenes támadás. Évek óta tetten érhető befolyásszerzési kísérletek történnek, amelyek során külföldi szervezetek és személyek a saját érdekeiket igyekeznek érvényesíteni az országban, szemben a magyar érdekekkel és szabályokkal. Példaként a 2022-es …

Részletek