Három magyar kezdi meg szereplését holnap a spanyolországi Boxam Torna első napján – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Három magyar kezdi meg szereplését holnap a spanyolországi Boxam Torna első napján – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

A Boxam Tornán szereplő magyar válogatott hétfőn érkezett meg Spanyolországba és a benidormi helyszínen a technikai értekezletre, valamint a sorsolásra már sor is került. A csapat tagjai közül Lakotár Hanna, Szaka István, valamint Bernáth Attila lesz az első napon érdekelt, indiai, trinidadi, valamint kirgiz ellenfelekkel szemben. A Bocskai emlékversenyt követően a spanyolországi esemény a magyar […]
Részletek
Megkezdte a felkészülést a junior válogatott. – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Megkezdte a felkészülést a junior válogatott. – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Az elmúlt hét végén Törteli Ferenc junior szakágvezető három napos összetartást vezényelt a magyar junior ökölvívó válogatott bő keretének. „Ennek a hétvégének a fő célja az volt, hogy minél több fiatalt meg tudjak nézni és hogy a versenyzők edzőpartnerei legyenek egymásnak. Az összetartáson több olyan bunyós is volt, aki a serdülő korcsoportból lépett fel, illetve […]
Részletek
Cifra Dia szenzációs győzelme Máltán! – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Cifra Dia szenzációs győzelme Máltán! – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Szombat este a máltai ökölvívó szövetség egy nagyszabású meghívásos ökölvívó eseményt rendezett, melynek célja a sportág népszerűsítése volt a szigetországban. A rendezvényen máltai versenyzők léptek kötelek közé, főként olasz ellenfelekkel szemben. A nők 63 kilogrammos súlycsoportjában a tavalyi U22-es Európa-bajnokságon ezüstérmet szerző hazai kedvenc, Gail Diacono, a magyar bajnok Cifra Dia ellen lépett ringbe. A […]
Részletek
Vasárnap Szorító ökölvívó magazin a Sport 1-en – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Vasárnap Szorító ökölvívó magazin a Sport 1-en – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Vasárnap 11:15-kor érkezik a Sport 1-en a Szorító ökölvívó magazin. A magazin második adásában bemutatjuk az IBO nagyközépsúlyú profi nemzetközi bajnokát, Kis Mátét, megismerkedhetnek a nézők Gémes Leventével és Nileborg Krisztiánnal, összefoglalót láthatnak a 100. magyar bajnokságról, illetve stábunk jelen volt a Papp László emlékkiállítás megnyitóján, ahol párizsi olimpikonjaink egy-egy személyautót vehettek át a Sportaréna […]
Részletek
Budai Flórát és Gombai Dominikot díjazták a 21. Héraklész Gálán! – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Budai Flórát és Gombai Dominikot díjazták a 21. Héraklész Gálán! – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Pénteken a Millenárison már 21. alkalommal került megrendezésre a Héraklész Díjátadó Gála, ahol 2023 legjobb utánpótlás korú sportolói részesültek elismerésben. A magyar utánpótlás korú ökölvívók 2023-ban kiemelkedő nemzetközi sikereket értek el, közülük a junior Európa-bajnok, világbajnoki bronzérmes Budai Flóra és a junior vb bronzérmes Gombai Dominik vehetett át díjat az eseményen. 2023 legjobb utánpótláskorú egyéni […]
Részletek
Nagyon örültem a debreceni mérkőzéseknek, van még időm a hibák javítására – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Nagyon örültem a debreceni mérkőzéseknek, van még időm a hibák javítására – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

A 68. Bocskai István nemzetközi emlékversenyen Veres Roland ezüstérmet szerzett és sikeresen tért vissza egy fontos eseményen. Roli már a következő megmérettetésre, a Boxamra készül, amely szintén egy felkészülési állomás az olimpiai kvalifikációs torna előtt. Az Európa Játékokon majdnem sikerült Rolinak az olimpiai kvóta, Eb-bronzérmesünk két győzelmet követően a negyeddöntőben kapott ki sajnos. A Bocskai […]
Részletek
Elégedett lehetek a teljesítményemmel, a műtött vállam jól bírta Debrecenben a terhelést – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Elégedett lehetek a teljesítményemmel, a műtött vállam jól bírta Debrecenben a terhelést – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

A 68. Bocskai István nemzetközi emlékversenyen Szűcs Szabina hosszú kihagyás után tért vissza, és a négy mérkőzést is vívott Debrecenben. Ezek közül hármat megnyert és csak a döntőben szenvedett egy szoros vereséget, amely így ismét ezüstérmet jelentett a sokszoros magyar bajnoknak. A vállsérüléséből visszatérő Szűcs Szabina a felnőtt magyar bajnoki címvédő Dobos Rebeka, a svájci […]
Részletek
A Bocskai kiválóan sikerült, de már a Boxamra készülök – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

A Bocskai kiválóan sikerült, de már a Boxamra készülök – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

A 68. Bocskai István nemzetközi emlékverseny női döntőiben a legjobb magyar teljesítményt a korábban Ukrajnát képviselő Nakota Veronika mutatta be. A Bocskai emlékversenyt követően a 75 kilós hölgy nemcsak a debreceni szereplését elemezte, de kihangsúlyozta a jövő heti Boxam torna fontosságát is a felkészülésben. Nakota Veronika felnőtt magyar bajnoki címet szerzett decemberben, miután ukrán színekben […]
Részletek
Hazai közönség és a család előtt mindig nagyon jó bokszolni! – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Hazai közönség és a család előtt mindig nagyon jó bokszolni! – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

A 68. Bocskai István nemzetközi emlékverseny férfi döntőiben Bernáth Attila és Virbán Gábor nagyon komoly nemzetközi riválisokat győzött le, így mindketten aranyérmesek lettek. Bernáth Attila sérülésből tért vissza ezen az eseményen, de hazai ringben ismét bizonyított, a szíve, harcossága töretlen. Bernáth Attila a kazah Danyijal Szabit ellen bokszolt a döntőben, a fiatalabb közép-ázsiai versenyző a […]
Részletek
Bernáth Attila és Virbán Gábor minőségi kazah ellenfelekkel szemben lett aranyérmes a Bocskai emlékversenyen!

Bernáth Attila és Virbán Gábor minőségi kazah ellenfelekkel szemben lett aranyérmes a Bocskai emlékversenyen!

A 68. Bocskai István nemzetközi emlékverseny ötödik versenynapján a férfi döntőkre került sor és a magyar csapat Kazahsztán és Ukrajna mellett szép eredményeket szállított. Bernáth Attila és Virbán Gábor nagyon minőségi kazah ellenfeleket győzött le a Bocskai döntőiben és a verseny jól szolgálta a felkészülést az év fő eseményeire. A görög Joannisz Filippatosz, az Európai […]
Részletek