F1 23: Verstappen, Alonso, Hamilton, Ferrarik
Parc Fermé: F1 23: Verstappen, Alonso, Hamilton, Ferrarik
Parc Fermé: F1 23: Verstappen, Alonso, Hamilton, Ferrarik
Ezúttal ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég tanácsadója, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője és Pócza István, a Batthyány Lajos Alapítvány szakmai programvezetője volt a meghívott az adásban.A házigazda felidézte, hogy „páros lábbal szállt bele Magyarországba” David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete, aki hamis kritikát megfogalmazva azt állította, hogy antiszemita üzenete van a …
Parc Fermé: Sargeant szerint a teljesítménye „nem volt mindig olyan rossz”
Árnyékvilágról, mint kifejezésről akkor hallottunk először, amikor vallásórán, hajdanán, valamikor az ötvenes ével elején úgy magyarázták meg nekünk ezt a fogalmat, hogy itt, a Föld nevű bolygón minden elmúlik, az emberi élet is, mert ez egy árnyékvilág. A túlvilágon aztán, ahová halálunk után kerülünk folytatódik az élet, amely már örökké fog tartani. Kiskorunkban elegendő is …
Melyik nemhez tartozunk? Kutatások szerint nagyobb számban érinti a nőket a krónikus fájdalom (amely 3-6 hónapnál tovább tart), és ők másképp viszonyulnak hozzá, mint a férfiak. A kutatók azt is kimutatták, hogy a nők elsősorban pszichés okokból a nemükhöz kapcsolódó fájdalomtól szenvednek a legtöbbet (endometriózis, menstruációs fájdalmak stb.). Amellett az ösztrogének (női hormonok) bizonyosan módosítják …
MH/MTI 2023. december 7. csütörtök. 23:59 Az intézkedés 2028 elejéig nem vonatkozik az övezet azon lakosaira, akik Varsóban adóznak. Azt követően már ők sem hajthatnak be régi gyártmányú autókkal, ez esetben 13 évesnél régebbi dízelüzemű, valamint 22 évnél régebbi benzinüzemű kocsikról lesz szó. Felmentik a tilalom alól bizonyos feltételek mellett a 70 évesnél idősebb járműtulajdonosokat. …
MH/MTI 2023. december 7. csütörtök. 22:22 „A mester szó olyan életművet takar, amely előtt fejet kell hajtani. Sportolók jönnek-mennek, az edző marad. Generációkat nevelnek, generációkkal szerettetik meg a sportot. Ők nemcsak edzők, hanem példaképek is, példát mutattak, hogy mit jelent a magyar sport szolgálata” – mondta a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) és a …
Parc Fermé: Gendersemleges lett az F2 és az F3 szabályzata
MH/MTI 2023. december 7. csütörtök. 18:46 Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) megbízásából dolgozó és kiberbiztonsági szakértők által Cold Rivernek elnevezett hackercsoport „egyértelmű szándékkal vett célba” brit politikusokat, újságírókat és civilszervezeteket, „a megszerzett információkat pedig arra használták fel, hogy beavatkozzanak a brit politikába” – mondta a brit törvényhozásnak készített jelentésében Leo Docherty külügyminiszter-helyettes. A tárca …
Parc Fermé: Piastri: „Egy hétvégén öt percet látom a barátaimat”