Ukrán fogságban elhunyt a Zelenszkij-kormányt kritizáló nyugati újságíró

Ukrán fogságban elhunyt a Zelenszkij-kormányt kritizáló nyugati újságíró

Gonzalo Lira, az évek óta Harkivban élő chilei-amerikai kettős állampolgárságú haditudósító menekülni kényszerült Ukrajnából, mivel bírósági eljárás indult ellene. Elmondása szerint azzal vívta ki a hatóságok haragját, hogy olyan felvételeket készített, amelyekben kritizálta a Nyugatot és a „kijevi proxy rezsimjüket”, kiemelve, hogy hogyan pusztítják el Ukrajnát. Tucker Carlson neves amerikai kommentátor pénteken a közösségi oldalán … Olvass tovább

Részletek
Látószög

Látószög

Csak óvatosan. Nem lehet csak úgy, egyszerűen egy alkotmányjogásszal szemtelenkedni. Ő természetesen letudatlanozhat bennünket, elvégre literátus elme. Akár még ki is pofozhat bennünket a gatyánkból. Mi pedig, egyszerű halandóként, mezítláb járunk a jog mezején, könnyen fel is sértheti a tarló a talpunkat, miközben azt, hogy megrontották a lelkeket, azt bizony el kell hinni. Egyszerűen el …

Részletek
Erősen apad Kijev lőszerkészlete

Erősen apad Kijev lőszerkészlete

Egyre nehezebben pótolják a fronton elhasznált lőszert az ukránok. Kijev szokás szerint abban bízik, hogy az EU majd a kontinens adófizetőinek milliárdjait elégetve helyette megoldja ezt a problémát is. Egyre súlyosbodó lőszerhiánnyal küzdenek az ukrán csapatok – írta meg az El Pais című spanyol napilap. Az orgánum egyebek mellett rámutatott, hogy Moszkva az utóbbi időben …

Részletek
Elsöpörheti a Nyugatot a jobboldal 2024-ben

Elsöpörheti a Nyugatot a jobboldal 2024-ben

Nem túlzás azt állítani, hogy a második világháború után kialakult hatalmi struktúrák veszélybe kerülnek, ha Donald Trump novemberben újra amerikai elnök lesz – írja a Foreign Policy, amelyet a Mandiner idézett. John Kampfner brit elemző szerint Trump győzelme vitathatatlanul a nyugati liberális demokráciák hitelességének végső leépülését jelentené. „Trump visszatérésének legnagyobb hatása Európában mutatkozna, hiszen felgyorsítaná …

Részletek
Politico: A védőkorlátok, amelyek egykor megakadályozták a háborúkat, kudarcot vallanak

Politico: A védőkorlátok, amelyek egykor megakadályozták a háborúkat, kudarcot vallanak

Tételmondata, hogy a korábban a háborúkat megakadályozó védőkorlátok most kudarcot vallanak. Meglátása szerint a háborúk már nem ritka, „fekete hattyú események”, hanem rendszeres, globális folyamatok eredményei, amelyek azóta folyamatosan velünk vannak, amióta a 9/11 megrendítette a világrendet. A konfliktusok új korszaka köszöntött be, amelyben a háborúk nem sporadikusak, hanem rendszeresek és gyakoriak, radikálisan átalakítva a …

Részletek
India hadihajókat küld az Arab-tengerre egy kereskedelmi hajót ért dróntámadás miatt

India hadihajókat küld az Arab-tengerre egy kereskedelmi hajót ért dróntámadás miatt

MH/MTI 2023. december 26. kedd. 18:14Frissítve: 2023. december 26. 18:33 A libériai zászló alatt hajózó Chem Pluto nevű olajat és vegyianyagot szállító tankert szombaton érte támadás mintegy 370 kilométerre az indiai partoktól. A legénységnek sikerült eloltania a keletkezett tüzet, áldozatok nem voltak. A történteket követően az indiai parti őrség Mumbai kikötőjébe kísérte a tankert, amely …

Részletek
Irán azonnali tűzszünetet sürget a Gázai övezetben

Irán azonnali tűzszünetet sürget a Gázai övezetben

MH/MTI 2023. december 23. szombat. 16:31 „A nemzetközi közösségnek szavatolnia kell a háború és a népirtás azonnali leállítását Gázában” – hangsúlyozta Nasszer Kanaáni külügyi szóvivő. Szavai szerint a túlnyomórészt muszlim országok képviselőinek részvételével zajló egynapos konferencia célja, hogy a nemzetközi figyelmet a palesztinok szenvedéseire irányítsa, valamint Izraelt és az Egyesült Államokat arra késztesse, hogy gondolják …

Részletek
Borrell: Az ukrajnai konfliktus tönkreteheti az EU-t

Borrell: Az ukrajnai konfliktus tönkreteheti az EU-t

A Le Grand Continent című folyóirat által szerdán szervezett geopolitikai csúcstalálkozón Borrell kiemelte az Izrael és a Hamász közötti konfliktus sürgősségét, de a moszkvai-kijevi ellenségeskedést a legfontosabb egzisztenciális fenyegetésnek tartja, amellyel szembenézünk. Oroszországot imperialista és gyarmati hatalomnak nevezve, amely identitását keresi, Borrell arra figyelmeztetett, hogy a Kijev elleni fellépések nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára nézve …

Részletek
A Nyugat megdöbbentő kijelentést tett Putyinnal kapcsolatban

A Nyugat megdöbbentő kijelentést tett Putyinnal kapcsolatban

A cikk szerzője, Renaud Girard szerint az a fényűző fogadtatás, amelyet a Perzsa-öböl két leghatalmasabb olajmonarchiája nyújtott Vlagyimir Putyinnak 2023. december 6-án, megdöbbentette a Nyugatot. „A Szaúd-Arábiában, majd az Egyesült Arab Emírségekben (EAE) tett munkalátogatásra érkezett orosz elnök négy Szu-35S vadászbombázó kíséretében érkezett, amelyeknek engedélyezték a leszállást” – jegyezte meg a kiadvány. A nyugati gyártású …

Részletek
Lavrov: A Nyugat 500 éves dominanciája a végéhez közeledik

Lavrov: A Nyugat 500 éves dominanciája a végéhez közeledik

A miniszter sajnálatát fejezte ki, hogy bizonyos körülmények miatt nem tudott személyesen eljönni a katari fővárosba, és meghallgatni az évente megrendezett, nagyszabású eseményen zajló vitákat. „De feltételezem, hogy önök a többpólusú világról beszélgettek, amely az általunk „kollektív nyugatnak” nevezett 500 éves uralom után van kialakulóban” – mondta Lavrov. Az USA és szövetségesei e hegemóniája “változatos …

Részletek