Sokszor lent, azóta fent, avagy így lett olimpiai bajnok Risztov Éva
Egerszegi Krisztina miatt kezdett el úszni, aztán az ezüstérmek miatt egy negatív spirálba került, ahonnan sokáig nem tudott kijönni. Az…
Egerszegi Krisztina miatt kezdett el úszni, aztán az ezüstérmek miatt egy negatív spirálba került, ahonnan sokáig nem tudott kijönni. Az…
Az egyéni és a csapat versenyszámokban is folyamatosan, a külön edzésprogramnak megfelelően készülnek a legjobb magyar formagyakorlat (kata) versenyzők az október 24. és 29. között Budapesten sorra kerülő karate világbajnokságra. Katában már korábban eldőlt, hogy kik képviselik a magyar színeket a hazai rendezésű világversenyen.
Férfi egyéniben a tavaszi Eb-n a bronzéremről csak hajszállal lemaradó, de a júniusi Európa Játékokra kijutott Nagy Botond lesz a magyar induló. A hölgyeknél az elmúlt tíz év magyar bajnokának, Sterck Laurának szurkolhat majd a Papp László Sportaréna nézőközönsége.
A csapatok négy főből állhatnak, közülük egyszerre hárman mutatják be a lehető legnagyobb szinkronban az adott formagyakorlatot. A férfi csapatot Elekes Máté, Nguyen Thanh Tung, Simák Dániel és Szilágyi Gergő alkotják. A női csapat tekinthető a rutinosabbnak, hiszen ők már régebb óta készülnek együtt. Náluk Fábián Csenge, Sterck Laura és Tóth Vanda az alapfelállás – érdekesség, hogy itt a kata válogatott egyik edzője, Anti Zsuzsanna áll készen a beugrásra, mint tette azt a márciusi Eb-n is, ahol pár héttel a verseny előtt Tóth Vanda vállsérülést szenvedett, de a korábbi kiváló versenyző, Anti Zsuzsanna remekül pótolta a kiesőt.
Az Európa Játékok-szereplés miatt a nyári pihenőjét később kezdő, emellett sérüléssel is bajlódó Nagy Botond a szakvezetés támogatásával egyénileg készül a világbajnokságra japán edzőjével. Klasszisunk a jövő hétvégén kipróbálja magát a dublini Karate1 Premier League viadalon, ahol a világ legjobbjai mérik össze tudásukat, majd a Budapest Open rangos nemzetközi bajnokságon is elindul.
A többiek már hetek óta folyamatosan gyakorolnak a kata válogatott két szakvezetője, Büchler Zsolt és Anti Zsuzsanna irányításával.
Büchler Zsolt elmondta: az elmúlt időszakban Pusztaberkiben edzőtáboroztak, ahol egy héten át szlovák, ukrán és cseh versenyzők, illetve edzőik is segítették a közös munkát. Ezen a héten Budapesten edz a két csapat, illetve az egyéniben is érdekelt Sterck Laura. Hozzátette: amatőr sportolók lévén a legtöbben munka mellett végzik a felkészülést.
A formagyakorlatosok számára az első megmérettetés egy kisebb nemzetközi verseny lesz most szombaton Horvátországban. Ezt követően a férfi csapat a szeptember közepi Budapest Openen vesz részt. Utána a larnacai Karate1 Series A viadal következik szeptember végén, ami valamennyiüknek amolyan főpróba lesz a budapesti vb előtt.
A nyár korábbi szakaszában már téma volt a megszerzése…
Meglepő átigazolás van készülőben…
Igazi mértékadó és bennfentes szakportálnak számít az angol insidethegames.biz, amely azon túl, hogy napról-napra végigtudósította a budapesti atlétikai világbajnokság eseményeit, záró értékelésében pedig a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke, Lord Sebastian Coe magyar miniszterelnököt dicsérő szavait és egy újabb budapesti olimpiai pályázat valós esélyeit emelte ki leghangsúlyosabban – szúrta ki a Mandiner. Idézik Lord Coe összegző értékelését, aki az…
Az U20-as világbajnok alapemberét szerezték meg…
Kevin Trapp vetélytársat kap
Hároméves szerződést kötött velük…