„Putyinnak hamarosan vége, Moszkva nem nyerhet” – bohókás hangulatba került szilveszterre az Independent

„Putyinnak hamarosan vége, Moszkva nem nyerhet” – bohókás hangulatba került szilveszterre az Independent

Ezért, véli a cikkíró, Ukrajna szövetségesei egy pillanatra sem csüggedhetnek, mert mindez jól mutatja: minél jobban elhúzódik a háború, annál véglegesebbnek tekinthetők az orosz területhódítások. A világ figyelme azonban most inkább Gázára irányul, ezért Ukrajna finanszírozása mintha elfelejtődött volna. Pedig nagy szükség lenne a további támogatásra, amelynek ügye megfeneklett az USA Kongresszusban, nem kis részben …

Részletek
Így mentette meg az angolok életét a tea

Így mentette meg az angolok életét a tea

A tea megnyugtat vagy pelpörget, számos fajtája gyógyít, és egy jó beszélgetést is megalapoz. Ám hogy életmentő hatása is lehet, ezt csak a közelmúltban kezdték felderíteni – számol be Francisca Antman tanulmányáról a BBC. A Colorado Egyetem közgazdásza ugyanis amellett érvel, hogy a teának az 1700-as évek végi Angliában való elterjedése sok életet mentett meg, …

Részletek
A brit választókerületek többsége az ellenzéki Munkáspárt vezetőjét szeretné miniszterelnöknek

A brit választókerületek többsége az ellenzéki Munkáspárt vezetőjét szeretné miniszterelnöknek

MH/MTI 2023. december 31. vasárnap. 17:44 A vizsgálat, amelyet a Focaldata közvéleménykutató végzett a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi lap és a Best for Britain nevű EU-párti kampánycsoport megbízásából 10 006 választó bevonásával, kimutatta azt is, hogy a britek nagy többsége egyértelműen negatívnak tartja az EU-tagság megszűnéséből (Brexit) eredő hatásokat. A politikusok támogatottságát vizsgáló …

Részletek
Elgázolta feleségét a négyszeres világbajnok ausztrál kerékpáros

Elgázolta feleségét a négyszeres világbajnok ausztrál kerékpáros

MH/MTI 2023. december 31. vasárnap. 17:25 A februárban visszavonult, 33 éves sportolót adelaide-i otthonában letartóztatták, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Márciusi tárgyalása során veszélyes vezetés által okozott emberölés, valamint emberélet veszélyeztetése miatt kell bíróság elé állnia. Dennis és felesége 2018 óta voltak házasok, két gyermeket neveltek. A 32 esztendősen elhunyt Melissa Dennis-Hoskins ugyancsak kerékpárversenyző volt, …

Részletek
Változékony, de enyhe idővel kezdődik az új év

Változékony, de enyhe idővel kezdődik az új év

MH/MTI 2023. december 31. vasárnap. 17:01 Hétfőn, újév napján reggeltől északnyugat, nyugat felől gyorsan és jelentősen csökken a felhőzet, de közben az ország déli fele fölé magasszintű felhőzet érkezik. A Dunántúlon délelőtt, a keleti határvidéken délután, késő délután áll el az eső. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, napközben erős széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet …

Részletek
Netanjahu: Nem Izrael, hanem a Hamász követ el népirtást

Netanjahu: Nem Izrael, hanem a Hamász követ el népirtást

MH/MTI 2023. december 31. vasárnap. 16:40Frissítve: 2023. december 31. 16:53 „Nem mi követtünk el népirtást, hanem a Hamász, amely mindannyiunkat megölne, ha tehetné. Ezzel szemben az IDF a lehető legmorálisabban cselekszik; mindent megtesz azért, hogy ne ártson a civileknek, miközben a Hamász mindent elkövet, hogy kárt okozzon nekik, és emberi pajzsként használja őket”- mondta a …

Részletek