Megjött az idei Haas, őrületes fizetést kap Hamilton: a pénteki F1-es hírek
Lewis Hamilton átigazolása még a mai híreket is dominálta, de a Haas révén az első idei F1-es autót is láthattuk Suzuka bejelentése mellett.
Lewis Hamilton átigazolása még a mai híreket is dominálta, de a Haas révén az első idei F1-es autót is láthattuk Suzuka bejelentése mellett.
Donáth Annak, a Momentum új elnöke megválasztása után nem sokkal az ATV-ben bejelentette, nem az számít, hogy mit mutatnak a közvélemény-kutatások, hanem csak az, milyen levelet kap az emberektől. Ez voltaképpen érthető, mert a Momentum most sokkal rosszabbul áll, mint 2-3 évvel ezelőtt, viszont vannak olyan támogatóik, akik örvendezve számolnak be levelükben arról: nagyszerű, hogy … Olvass tovább
Parc Fermé: Versenymérnöke is követheti Hamiltont a Ferrarihoz?
Parc Fermé: Így reagált Hamilton mercedeses távozására Russell
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-indiai-csendes-óceáni miniszteri fórumot követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az utóbbi évek során teljességgel új realitás jött létre a világrendben, a krízisek nyomán új korszak kezdődött, amelyben a világgazdaság súlypontja nyugatról keleti irányba tolódott el. Aláhúzta: ezt mutatja az is, hogy míg korábban a globális beruházások 70-80 százalékát nyugati tőkéből … Olvass tovább
Parc Fermé: Negyedmillió eurót és az F1-es bevételei felét perelte ki korábbi hitelezője De Vriesből
A sepangi MotoGP-shakedown második napján Pol Espargaro volt a leggyorsabb, miközben immár a két japán gyártó állandó motorosai is pályára gurultak.
Brit sajtóhírek szerint a Mercedes és F1-es főnöke csak az utolsó 36 órában értesült a hétszeres világbajnok lépéséről – amelynek mozgatórugója John Elkann lehetett.
Parc Fermé: Ostoba, sértő, aljas – kiakadtak az IndyCar-pilóták az Andretti F1-es elutasításán
Ahhoz képest, hogy bejelentkezett a Barcánál…