„Minden csatához ketten kellenek” – Alonso a díjáról
A spanyol interlagosi utolsó körös visszaelőzése nyerte az Év akciója díjat az FIA szavazásán: a kétszeres F1-es világbajnok ezt megosztotta Perezzel.
A spanyol interlagosi utolsó körös visszaelőzése nyerte az Év akciója díjat az FIA szavazásán: a kétszeres F1-es világbajnok ezt megosztotta Perezzel.
Parc Fermé: Magyar dobogó a Rotax Grand Finals döntőjében
Szombaton tartotta évzáró bankettjét a Magyar Taekwondo Szövetség a Trófea Grill Étterem Újbudában, ahol a 2023-as év legjobbjainak díjazására is sor került. Az esti program előtt délelőtt a Breki Kupán a legfiatalabbakat várták taekwondózni, míg délután szakmai napot tartottak az edzőknek. Aktív napon van túl a honi taekwondo társadalom, a szombat reggel a legkisebbeknek a […]
MH/MTI 2023. december 9. szombat. 17:59Frissítve: 2023. december 9. 18:22 Az első perctől kezdve érződött, hogy mindkét csapat nehéz helyzetben várta a mérkőzést, ennek megfelelően a játékszervezés szempontjából a stabil védekezés volt az elsődleges szempont. A felek kevés kockázatot vállaltak, anélkül pedig a felállt védelmeket nem sikerült feltörni. Az első 45 perc szinte teljes egészében …
35 év hosszú idő, azonban az autóiparban szinte valóságos örökkévalóságnak számít, különösen akkor, ha egy-egy modellről van szó. Azok a típusok, amelyeket ennyi időn át gyártanak, egyet jelentenek azzal, hogy rendkívül népszerű, megbízható és praktikus autókról van szó. A Suzuki második legrégebb óta gyártott modellje eredetileg terepjárónak indult, de városi crossoverként tudott kiteljesedni: ez a Vitara történetének első része.
MH/MTI 2023. december 9. szombat. 7:16 Küzdelmes és sok szabálytalansággal tarkított első húsz percet követően a Puskás Akadémia szerezte meg a vezetést. Támadásban maradtak a hazaiak, Varga Bence bravúros védésekkel tartotta meccsben a Kecskemétet, amely továbbra is pontatlanul és enerváltan játszott. Hatalmas kecskeméti ziccerrel kezdődött a második félidő, ami jelezte, a vendégek nem mondtak le …
Állok a krisztinavárosi Márai Sándor Művelődési ház dísztermének színpada előtt. Nemrég fejeztem be az előadásomat, a zsúfolásig megtelt terem közönsége nagy tetszéssel fogadta mondandómat. Esetlenül téblábolok, várom, hogy a tömeg eloszoljon és az adrenalin kicsit elillanjon, kedélyem lenyugodjon. Keresem az ismerős hölgyek tekintetét: ők mindig megnyugtatnak. „Egész jó kis előadást kerekítettél” – mondja Judit. Ennyi …
Két szépen fénylő bronzérmet hozott az otopeni rövidpályás Eb negyedik napja: Márton Richárd 200 pillangón, Késely Ajna 1500 gyorson ért…
Parc Fermé: Két Toyota-pilóta is balesetet szenvedett, ki kellett hagyniuk az FIA-gálát