Erdő Péter: az utolsó szó mindig a szereteté

Erdő Péter: az utolsó szó mindig a szereteté

MH/MTI 2023. december 25. hétfő. 6:11 Erdő Péter homíliájában arról beszélt, hogy a Krisztusban „közénk lépő Isten megmutatja a valóság teljességét”: a teremtőt együtt a teremtett világgal. Azt az alkotót, aki „annyira szeret minket, hogy osztozik szenvedésünkben és halálunkban is” – fogalmazott. Kitért arra: amikor az Isten-ember megszületett, először csupán az embert látták benne. Még …

Részletek
Fabiny Tamás: Jézus születése Isten mosolya komor világunkban

Fabiny Tamás: Jézus születése Isten mosolya komor világunkban

Kányádi Sándor Isten háta mögött című versét idézve arról beszélt, lehet, hogy idén „üres az istálló s a jászol”, de akik úgy érzik, hogy Isten háta mögött vannak, karácsonykor megtapasztalhatják, hogy Isten megfordul és rájuk tekint. Vigaszt jelenthet az is, hogy Isten a magasságból a mélységbe született, és kirekesztetten, a város falain kívül halt meg. …

Részletek
Egyre többen betegek

Egyre többen betegek

A legfrissebb adatok szerint egyetlen hét alatt majdnem 300 ezren fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel. A vizsgált mintáknál 43 százalék volt a covidosok aránya. És ez csak a jéghegy csúcsa, nagyon sokan nem mennek orvoshoz és maximum otthon tesztelnek, így róluk az állami ellátórendszer semmit sem tud. Arról, hogy pontosan hányan lehetnek kórházban, szintén …

Részletek
Megdöbbentő eseményeket harangoztak be 2024-re, nem sok jó vár Zelenszkijre

Megdöbbentő eseményeket harangoztak be 2024-re, nem sok jó vár Zelenszkijre

Ez a két esemény lesz a katalizátora és előfutára a 2024-ben várható eseményeknek – az oroszországi és az egyesült államokbeli elnökválasztás nem lesz más, mint az elmúlt év eseményeinek fejlődése és következménye. A lap jóslatai a következők: Az orosz–ukrán háború egy többoldalú békeszerződés aláírásával fog véget érni olyan országok között, mint Lengyelország, Magyarország, Románia, Ukrajna …

Részletek
Schmuck Andor: Azoknak a helyzete a legnehezebb, akik valamilyen oknál, körülménynél fogva egyedül maradnak + VIDEÓ

Schmuck Andor: Azoknak a helyzete a legnehezebb, akik valamilyen oknál, körülménynél fogva egyedül maradnak + VIDEÓ

Schmuck Andor karácsonykor nem csak magára és a szeretteire gondol, hanem azokra is, akik egyedül töltik az ünnepeket – hangzott el a Tények Plusz péntek esti adásában. „A karácsony mindenkinek mást jelent, és ez teljesen logikus, de azt gondolom, hogy talán azoknak a helyzete a legnehezebb, akik valamilyen oknál, körülménynél fogva egyedül maradnak.” Tíz éve …

Részletek
Megvalósítási szakaszba léphet a Digitális Állampolgárság Program

Megvalósítási szakaszba léphet a Digitális Állampolgárság Program

MH/MTI 2023. december 22. péntek. 20:53 Az elektronikus ügyintézés szintet lép, így a jövőben az ügyintézés-központú működés helyett az állampolgárok élethelyzeteihez igazodnak majd a különböző állami szolgáltatások. A KTK felidézte, hogy a kormány 2022 decemberében fogadta el a Nemzeti Digitális Állampolgárság Programot. Az elmúlt időszakban megkezdődött a jogszabályi környezet kialakítása, megtörtént az online felületek értékelése …

Részletek
Az egyre terjedő madárinfluenza tünetei embereknél

Az egyre terjedő madárinfluenza tünetei embereknél

Magyar Tibor 2023. december 22. péntek. 14:29 A szakemberek szerint a madárinfluenza leginkább a madarak körében terjed. Ritkán tapasztalható ez a betegség az emberek körében. A szezonális influenzától eltérően a madárinfluenza-vírus által okozott emberi megbetegedéseket szokatlanul súlyos lefolyás, gyors állapotromlás és magas arányú halálozás jellemzi. A madárinfluenzával fertőzött szárnyas állatok és emberek tünetei eltérők. Az …

Részletek
Összefogott a beteg gyermekekért a sportállamtitkárság és a sportakadémiák

Összefogott a beteg gyermekekért a sportállamtitkárság és a sportakadémiák

MH/MTI 2023. december 21. csütörtök. 19:29 Az akadémiák által felajánlott ajándékokat Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Baji Balázs, a Nemzeti Sportügynökség vezérigazgató-helyettese és Szalai Ádám, a Labdarúgó Módszertani Központ szakmai és képzési tanácsadója személyesen adta át az egészségügyi intézményben kezelt gyerekeknek. „Példamutató az a fajta összefogás, amely a magyar sportéletet jellemzi. Számos alkalommal bebizonyosodott már, …

Részletek
A királyi család ragaszkodik a hagyományokhoz

A királyi család ragaszkodik a hagyományokhoz

A királyi család már generációk óta a sandringhami birtokon ünnepli a karácsonyt. Az pedig szintén hagyománnyá vált, hogy karácsony reggelén a közeli Szent Mária Magdolna-templomban mennek szentmisére. A tavalyi év pedig ebből a szempontból különösen meghatározó volt a királyi család számára: Károly először vett részt az eseményen királyként, Kamilla pedig királynéként. A People magazin úgy …

Részletek