”A junior Eb felkészülés első hetében a kesztyűzéseké volt a főszerep” – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

”A junior Eb felkészülés első hetében a kesztyűzéseké volt a főszerep” – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Az idei junior Európa-bajnokságot a romániai Ploiesti városa rendezheti meg, a versenyre július 19-e és 31-e között kerül majd sor Romániában. A magyar junior válogatott kemény felkészülésben van a korosztályos Európa-bajnokságra, és Törteli Ferenc csapata arra készül, hogy a tavalyi sikereket megismételje. Az Utánpótlás Magyar Kupán remekül szerepeltek juniorjaink, a korábbi évekhez képest népesebb mezőny […]
Részletek
Jet-Ski Magyar Nagydíj – Jászai Csongor két kategóriában is dobogóra állt

Jet-Ski Magyar Nagydíj – Jászai Csongor két kategóriában is dobogóra állt

Összesen nyolc érmet gyűjtött, és további hat pontszerző helyet ért el a magyar jet-ski válogatott. Nyíregyháza-Leveleken több kategóriában is volt hazai győzelem, a nemzetközi visszhang szerint pedig az egyik legszínvonalasabb Eb- és vb-futam volt az idei.

Véget ért a Jet-Ski Magyar Nagydíj Níregyháza-Leveleken! Idén is felnőtt Európa-bajnoki futamot és junior világbajnokságot rendeztek a nyírségi településen. Előbbi a kétfutamos kontinensbajnokság első állomása volt, a junioroknál viszont egy futamos volt a vb, így Magyarországon világbajnokokat avattak.

Magyar szempontból Jászai Csongor volt a legsikeresebb versenyző, aki az Európa-bajnoki futamon két géposztályban is indult. Ski GP3-ban aranyérmes lett, megelőzve a magyar licensszel versenyző szlovén Kete Tomazt, ski GP2-ben pedig ezüstérmet nyert.

„Elégedett vagyok a hétvégével. Jelenleg a GP3 géposztály a fő profilom. GP2-ben a leveleki futamot tesztversenynek szántam, és boldog vagyok, hogy sikerült felállnom a dobogóra” – mondta Jászai Csongor.

Runabout GP1-ben Kasza György aranyérmes lett, ski GP1-ben pedig Szabó Barnabás másodikként zárt.

Runabout ladies GP4-ben a magyar licensszel versenyző lengyel Amanda Karasek is feliratkozott az éremszerzők listájára, ő harmadik lett.

A junior világbajnokságon két magyar dobogós helyezés volt Leveleken. Leo Kete arany-, míg Marvin Bohuslav ezüstérmesként zárt. Előbbi szlovén, utóbbi szlovák jet-skis, de magyar licensszel tagjai a válogatottnak.

Az érmeken túl értékes pontszerző helyeket is szereztek a magyarok. Negyedik lett Kéri Attila (runabout GP1), Stefan Salath (runabout GP4), Süli Csaba (ski GP3), Puskás Zekő (ski junior GP3.3). Ötödikként zárt Szabó Gábor (ski GP1) és Komonyi Lajos (ski junior GP3.3).

Ebben a sportágban álló (ski) és ülő (runabout) kategóriákban rendeznek futamokat.

Czeller Béla szerint a magyar válogatott idén is bizonyított. „Azt tudtuk, hogy lesznek sikerei a nemzeti csapatnak, természetesen vannak olyan kiválóságok is, aki épp lecsúsztak a dobogóról. Mindenesetre kiemelkedik Jászai Csongor teljesítménye, aki előtt még nagy jövő állhat ebben a sportágban. Sikerült ismét egy rangos világversenyt idehozni Levelekre. A nemzetközi delegációk egybehangzó véleménye idén is az volt, hogy profi csapat bonyolítja le a világ- és Európa-bajnokságot.” – mondta a Magyar Jet-Ski Szövetség elnöke.

A Jet-Ski Magyar Nagydíjon 20 nemzet versenyzői álltak rajthoz, az Eb zárófutama pedig a litvániai Kupiskisban lesz két hét múlva.

Részletek

Junior uszonyosúszó-vb: Bronzérmeket szereztek a magyarok​​​​​​​

Négy éremmel fejezte be szereplését a magyar junior uszonyosúszó-válogatott a világbajnokságon. A kairói világversenyen Wórum Regő a 100 méteres uszonyos gyors fináléban megszerzett bronzérme után a 4X100-as mix gyorsváltó tagjaként is harmadikként zárt Mozsárik Leventével, Szili Ágnessel és Varnyu Annával kiegészülve. Varnyu Anna egyéniben is szerzett érmet, miután a  200 uszonyos gyors döntőjében lett harmadik. A negyedik magyar dobogós helyet Mozsárik Levente érte el 50 uszonyos gyorson.

Az extrém meleget hozó világbajnokságon a generációváltáson átesett magyar válogatott további pontszerző helyeket is elért, így sikeresnek mondható a magyarok szereplése Kairóban.

Gurisatti Róbert Szabó Lászlóval edzőként segítette a válogatottat. „Mindig azt hittük, hogy ennél nem lehet melegebb, de a következő nap rácáfolt. Ráadásul nyitott medencében volt a vb. Volt, hogy az edzők közösen kérték a szervezőket, hogy legalább egy órával később kezdődjenek a finálék, de ők hajthatatlanok voltak. Összességében elégedettek vagyunk, mert helyenként extrém körülmények között is jól teljesítettek a fiatalok” – értékelt Gurisatti Róbert. 

Részletek
Magyarország tarolt a gyerekfitnesz-világbajnokságon!

Magyarország tarolt a gyerekfitnesz-világbajnokságon!

Kimagaslóan szerepelt a magyar válogatott a 2023-as IFBB Gyerek Fitness Világbajnokságon. Az eseményt Szerbiában, Cacakban rendezték meg. Magyarország a megszerzett 7 arannyal, 4 ezüsttel és 4 bronzzal, valamint a számos vb-pontszámot érő helyezéssel nyerte az országok közötti pontversenyt.

Aranyérmesek:

Fitness

Bolvári-Takács Dávid (10-11 éves fiú kategória)

Vámos Julianna (11 éves lány)

Toók Abigél (12 éves lány)

Baranyay Karina (14 éves lány)

Tóth Patrícia (15 éves lány)

Mambo (csapat)

Fitness challenge

Hati Szófia (11-13 éves lány)

 

Ezüstérmesek:

Fitness

Madarász Kátya (8 éves lány)

Győző Gréta (9 éves lány)

Le Cirque (csapat)

Fitness challenge

Gyuris Botond (14-15 éves fiú)

 

Bronzérmesek:

Bali Zsófia (11 éves lány)

Kézdi Titanilla (12 éves lány)

Csépány Nikolett (14 éves lány)

Gyuris Botond (14-15 éves fiú)

 

 (Fotók: Fitness and Mass media)

 

Részletek
Junior uszonyosúszó-vb: Három magyar bronz eddig...​​​​​​​

Junior uszonyosúszó-vb: Három magyar bronz eddig…​​​​​​​

Újabb két magyar érem a junior uszonyosúszó világbajnokságon. A Kairóban zajló világversenyen ezúttal a 4X100-as mix gyorsváltó állhatott dobogóra, miután a Mozsárik Levente, Szili Ágnes, Wórum Regő, Varnyu Anna kvartett harmadik lett, és ugyancsak harmadikként zárt 200 uszonyos gyors kategóriában Varnyu Anna is. Szili Ágnes (1500 felszíni) 4., Kovács Megyer (1500 felszíni) 4., Wórum Regő (200 uszonyos gyors) 8., míg Németh Nóra (1500 felszíni) 10. lett.

Gurisatti Róbert edzőként segíti a válogatottat. A szakember így látta a 2. versenynapot: Nagyon meleg volt. Eddig kis felhő, szél volt, de ezúttal állt a levegő és fullasztó meleg nehezítette meg a dolgunkat. Ez egy fiatal csapat sok újonccal, de mostanra igazi magyar válogatott lett belőlük. Nagyon tudnak egymásért (is) küzdeni” – értékelt Gurisatti Róbert.

Korábban Wórum Regő szerzett érmet ezen a vb-n, miután az uszonyos gyors fináléjában harmadik lett. A magyar küldöttség így három bronzéremnél tart a kairói világbajnokságon. 

Részletek
Kezdődik a junior uszonyosúszó vb!

Kezdődik a junior uszonyosúszó vb!

Tizenhárom fős magyar válogatott vesz részt a junior uszonyosúszó-világbajnokságon. A Kairóban megrendezendő világversenyen 5 fiú és 8 lány csobban majd. A Magyar Búvár Szakszövetség információi szerint a vb-n oroszok is indulnak a Búvár Világszövetség (CMAS) zászlaja alatt. Az első versenynap ma van, a vb pedig szombatig tart.

 

Szabó László edző elmondta, megfiatalított kerettel érkeznek Kairóba. „Bízunk abban, hogy több döntős helyünk lesz, és éremszerzőket is ünnepelhetünk Kairóban. Emellett váltóban is vannak dobogós reményeink” – mondta a sportvezető.

A magyar delegáció

Fiúk: Kovács Megyer, Décsei Marcell, Wórum Regő, Mozsárik Levente, Mayer Dávid

Lányok: Szabó Flóra, Fügedi Réka, Horpácsi Hanna, Szili Ágnes, Varnyu Anna, Németh Nóra, Turucz Zoé,  Szabó Száva Hargita

Edzők: Szabó László, Gurisatti Róbert

Részletek