Orbán Viktor: Hálásak vagyunk Jacques Delors-nak azért, amit értünk tett

Orbán Viktor: Hálásak vagyunk Jacques Delors-nak azért, amit értünk tett

2024. január 5. péntek. 22:04 Hálásak vagyunk Jacques Delors-nak azért, amit értünk tett – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a TF1 francia televíziónak pénteken Párizsban, ahol részt vett az Európai Bizottság december 27-én elhunyt volt elnökének búcsúztatásán. A kormányfő emlékeztetett: a francia politikus 1989-ben, a kommunista rendszer idején látogatott el Magyarországra. „Az átmenetre készültünk, én az …

Részletek
Így szunyókáljunk napközben, hogy hasznos legyen a szakember szerint

Így szunyókáljunk napközben, hogy hasznos legyen a szakember szerint

Egy hosszú és fárasztó nap után csak arra vágyunk, hogy beugorjunk az ágyba és lehunyjuk a szemünket egy-két órára. A legjobb persze az lenne, ha nem az éjszakai értékes alvási órákat pótolnánk a délutáni szunyókálással, hanem azon felül pihennénk egy kicsit. „Ha azért szundikálunk, mert egyszerűen nem tudunk ébren maradni, az annak a jele, hogy …

Részletek
Az abortusz volt 2023 fő halálozási oka

Az abortusz volt 2023 fő halálozási oka

Az abortusz immár legalább az ötödik egymást követő évben a világ vezető halálozási oka – írja a The Christian Post. 2023-ban világszerte több mint 44,6 millió abortuszt hajtottak végre. A világ második vezető halálozási oka, a fertőző betegségek tavaly több mint 12,9 millió ember életét oltották ki. A rák több mint 8,2 millió ember haláláért …

Részletek
Végső búcsút vettek Iránban a kermáni merénylet áldozataitól

Végső búcsút vettek Iránban a kermáni merénylet áldozataitól

MH/MTI 2024. január 5. péntek. 17:43 A gyászszertartás délben kezdődött a kermáni Emam Ali mecset udvarán, ahol a szerdai merényletben meghalt áldozatok nemzeti zászlóba burkolt koporsója körül jelentős tömeg gyűlt össze. A kermáni illetőségű áldozatokat a helyi mártírok temetőjében a péntek esti ima után temetik el, míg a többieket a származási helyükön. A búcsúztatáson jelen …

Részletek
Az ukránoknak adják a pénzt: a csőd szélén a britek, egyre többen nyomorognak

Az ukránoknak adják a pénzt: a csőd szélén a britek, egyre többen nyomorognak

Kampányt indított még decemberben a Campaign to Protect Rural England (CPRE) nevű brit civil szervezet abból a célból, hogy felhívják a figyelmet az egyre nagyobb méreteket öltő brit mélyszegénységre és hajléktalanságra, írja a Daily Mail. A CPRE szerint az elmúlt öt évben, különösen az orosz–ukrán háborúval együtt járó megélhetési és energiaválság hatására 40 százalékkal nőtt …

Részletek