L. Simon László lett a Tokaji Írótábor Egyesület új elnöke

L. Simon Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum korábbi főigazgatóját, József Attila-díjas írót, költőt, a Magyar Művészeti Akadémia tagját választotta meg elnökének a következő négy évre a Tokaji Írótábor Egyesület. Tisztújító közgyűlésen az 1972 óta működő, rangos irodalmi tanácskozást szervező egyesület két alelnököt is választott: Erős Kinga József Attila-díjas kritikust, a Magyar Írószövetség elnökét, illetve Soltész … Olvass tovább

Részletek

Kövér László: ha komolyan féltjük az európai demokráciát, a nagy technológiai cégeket kellene korlátozni

MH/MTI 2024. április 22. hétfő. 22:08 „Ebben az összefüggésrendszerben, amit itt ma hallottunk, meg ami az európai diskurzust uralja, ebben csak az úgynevezett liberális demokráciákon kívüli, azaz az autoriter államok felől fenyegető veszélyre szoktak kitérni, miközben a liberális demokráciákon belül érzékelhető azoknak az informális magánhatalmaknak a nyomása és manipulatív ereje – utalnék itt csak Soros … Olvass tovább

Részletek

György László: Az erős középosztály a jóllét fenntartható fejlődésének alapja

MH/MTI 2024. április 18. csütörtök. 14:42 Az erős középosztály a jóllét fenntartható fejlődésének alapja, a jól működő társadalom biztosítéka – mondta csütörtökön Budapesten, az MBH Makronóm Makroverzum konferencián a gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos. György László szerint a 2010 utáni időszak egyik legjelentősebb eredménye, hogy a … Olvass tovább

Részletek

Rali Eb: cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok

MH/MTI 2024. április 13. szombat. 8:47Frissítve: 2024. április 13. 8:55 Az Erik Cais, Igor Bacigál cseh, szlovák kettős volt a leggyorsabb a rali Európa-bajnokság (ERC) nyitófutamának, a Veszprémben és környékén pénteken rajtolt Rally Hungary-nek a Királyszentistvánban rendezett prológján, melyen a László Martin, Bán Viktor páros csak egy tizedmásodperccel maradt el az éllovastól. A látványos, szinkronpályán … Olvass tovább

Részletek

Kövér László: Magyarország határozottan elítéli a terrorizmus minden formáját

MH/ MTI 2024. március 23. szombat. 22:33Frissítve: 2024. március 24. 0:11 Magyarország határozottan elítéli a terrorizmust, és készen áll arra, hogy minden lehetséges eszközzel hozzájáruljon a jövőben is a terrorizmus elleni küzdelemhez – írta az Országgyűlés elnöke orosz partnereinek küldött gyásztáviratában szombaton. Kövér László az orosz felsőház és az orosz alsóház elnökének, Valentyina Matvijenkónak és … Olvass tovább

Részletek
Kövér László: A magyarok mindig csak annyira élnek, amennyire Magyarország él

Kövér László: A magyarok mindig csak annyira élnek, amennyire Magyarország él

MH/MTI 2024. február 3. szombat. 21:32Frissítve: 2024. február 3. 21:55 Az Országgyűlés elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: a tavalyi találkozás óta – ahogy a kalotaszegi népdal mondja – „borul az ég mindenfelől, nem derül” – azaz a világ nem lett sem biztonságosabb, sem derűsebb. „Járványok, háborúk, vérszomjas nemzetközi spekulánsok és uzsorások, országukat és nemzetüket eláruló európai … Olvass tovább

Részletek
Elhunyt Vitézy László filmrendező

Elhunyt Vitézy László filmrendező

MH/MTI 2024. február 2. péntek. 9:11Frissítve: 2024. február 2. 9:13 Vitézy László 1940. május 17-én született Budapesten. Családját a kommunizmus alatt osztályidegennek minősítették, vagyonát elvették. 1959-től 1961-ig a Budapest Filmstúdió világosítója, 1963 és 1969 között a Mafilm segédoperatőre volt, 1972-ben egy magyar hajón bejárta a világot. 1973-ban szerezte meg diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskola … Olvass tovább

Részletek
Trócsányi László nem indul a 2024-es európai parlamenti választásokon

Trócsányi László nem indul a 2024-es európai parlamenti választásokon

MH/MTI 2024. január 22. hétfő. 16:21 Trócsányi László közölte: megtisztelő feladat volt számára öt éven át az Európai Parlamentben dolgozni, de – mint írta – „ezt is, mint mindent, tudni kell abbahagyni”. „A 2024-es európai parlamenti választásokon nem kívánok indulni, a mandátumom lejártát követően a Károli Gáspár Református Egyetem rektoraként, a magyar felsőoktatás sikeréért szeretnék … Olvass tovább

Részletek
Tőkés László: Az erdélyi magyarság Európa veszélyeztetett népcsoportjai közé került

Tőkés László: Az erdélyi magyarság Európa veszélyeztetett népcsoportjai közé került

MH/MTI 2024. január 12. péntek. 17:47 Az MTI-hez pénteken eljuttatott dokumentumban az EMNT elnöke megállapította: az erdélyi magyarság száz év alatt a felére apadt, fogyatkozása az utóbbi három évtizedben felgyorsult, ezért szembe kell néznie azzal, hogy – a többi határon túli nemzetrészhez hasonlóan – veszélyeztetett népcsoporttá vált. „De félnünk, megijednünk sem szabad, mert az önfeladáshoz … Olvass tovább

Részletek
Testi sértés vétsége miatt pénzbüntetésre ítélték Donáth László lelkészt

Testi sértés vétsége miatt pénzbüntetésre ítélték Donáth László lelkészt

MH/MTI 2024. január 12. péntek. 17:17 A közlemény szerint az elsőfokú ítéletet a szeméremsértés vétsége vonatkozásában a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte, és az eljárást megszüntette. Közölték azt is, hogy a törvényszék egymillió forintról 250 ezer forintra mérsékelte a kiszabott pénzbüntetést. Az ítélet szerint a sértett takarítóként dolgozott egy intézményben, ahol a vádlott lelkészi feladatokat … Olvass tovább

Részletek