Letartóztatták az újpesti halálos balesetet okozásával gyanúsított férfit

Letartóztatták az újpesti halálos balesetet okozásával gyanúsított férfit

MH/MTI 2024. január 27. szombat. 20:08Frissítve: 2024. január 27. 20:24 Szabó József Tamás elmondta: a nyomozási bíró a letartóztatást a szökés, az elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyével, továbbá azzal indokolta, hogy a férfi ellen több eljárás is van folyamatban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) korábban azt közölte: a 40 éves férfi – miután több napi rejtőzködés … Olvass tovább

Részletek
Mesterséges intelligencia volt az unokázós csalók „bűntársa”

Mesterséges intelligencia volt az unokázós csalók „bűntársa”

December elején csörgött a telefon a 83 éves O. Monika házában, és egy „rendőr” volt a vonalban. „Elmondta, hogy az unokám súlyos balesetet szenvedett” – számolt be nő az oe24-nek. Piros lámpánál ütközött egy másik autóval, amelyben egy anya és a babája ült. „Az egyéves gyerek azonnal meghalt, az anya súlyos sérüléseket szenvedett, de a …

Részletek
Előkapta botját a sofőr a piros lámpánál + VIDEÓ

Előkapta botját a sofőr a piros lámpánál + VIDEÓ

Olyasmiről számolt be a Budapesti autósok oldala, amiről, ha nem készült volna fedélzeti kamerás felvétel, talán nem is hittük volna el, olvasható a borsonline.hu-n megjelent cikkben. November 22-én, reggel fél nyolc körül Pécsett a piros lámpánál egy Volkswagen furgon sofőrje az ablakon kihajolva hadonászott egy bottal egy közelben lévő Škodás felé. Mivel elérte a jármű …

Részletek