Pekingből jelenti munkatársunk: Németország közel sincs készen arra, hogy elengedje kínai piacait

A mai napon a Diaoyutai villában fogadta Hszi-Csin-ping kínai elnök Olaf Scholz német kancellárt, aki hivatalos látogatásra érkezett az országba, ez pedig az első alkalom azóta, hogy a kancellár – az Európai Unió más vezetőivel együtt – Kína kapcsán kockázatcsökkentésről kezdett beszélni. A delegáció tagjai és az út során meglátogatott helyszínek azonban arra enged következtetni, … Olvass tovább

Részletek

A német külügyminiszter önmérsékletre intette a közel-keleti válság szereplőit

MH/MTI 2024. április 16. kedd. 18:58 A német zöldpárti politikus minderről jordániai kollégájával, Ajmán Szafadival tartott keddi találkozóján beszélt Berlinben. Mint mondta, felhívása különösen vonatkozik az Iráni Iszlám Köztársaságra és térségbeli szövetségeseire, így a libanoni Hezbollahra és a jemeni húszi lázadókra. Izraelre utalva pedig úgy fogalmazott, az, akinek kétségei voltak afelől, hogy a zsidó állam … Olvass tovább

Részletek

Kína segítségét kérte az orosz-ukrán háború kapcsán Scholz

MH/MTI 2024. április 16. kedd. 18:02 Olaf Scholz a kínai elnökkel tartott pekingi megbeszélésén leszögezte, hogy az atomfegyverekkel fenyegetőzés nem megengedhető. A két vezető megerősítette, hogy a Kína és Németország ellenzi a nukleáris fegyverek bevetését, továbbá elkötelezettek az ENSZ Alapokmányának betartása mellett. „Kína a válság békés megoldásához szükséges összes erőfeszítést támogatja és bátorítja, továbbá egy … Olvass tovább

Részletek

Orbán Viktor: Utoljára ’88-ban a kommunisták akartak így elhallgattatni

A miniszterelnök X-csatornáján reagált arra, hogy karhatalommal akadályozzák Brüsszelben a békepárti, migrációellenes konferencia megtartását – számolt be a fejleményekről a Mandiner.hu. Az eset kapcsán Orbán Viktor a következőket írta X-csatornáján: „A belga rendőrség úgy döntött, hogy lezárja a NatCon konferenciát Brüsszelben, alig két órával a kezdete után. Azt hiszem, nem bírták tovább a szólásszabadságot. Utoljára … Olvass tovább

Részletek

Egymásnak estek az uniós vezetők

Kínos incidensre került sor az Európai Tanács márciusi megbeszélésén Olaf Scholz német kancellár, osztrák kollégája, Karl Nehammer, valamint Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője között. Scholz meglehetősen nyers hangnemben, ráadásul más vezetők füle hallatára kérte számon Borrellt az Izraellel kapcsolatban hangoztatott álláspontja miatt. Ne beszéljen Izraelről Németország és Ausztria nevében – adták Borrell tudtára a … Olvass tovább

Részletek

Így állna bosszút Irán, ha…

MH/ MTI 2024. április 16. kedd. 10:24 „Ez alkalommal nem lenne 12 napjuk várni” – jelentette ki Ali Bakeri Káni arra utalva, hogy a szombat éjjel Izrael ellen intézett iráni drón-és rakétatámadást a teheráni vezetés Izrael Irán damaszkuszi konzulátusa ellen 12 nappal korábban, április 1-jén elkövetett légicsapásával indokolta. A Mehr idézte az Izrael elleni szombati … Olvass tovább

Részletek

Készül a puccs Putyin ellen?

Az orosz elit egy napon a vezetője, Vlagyimir Putyin ellen fordulhat, ez meglehetősen reális lehetőség – jelentette ki hétfőn Olekszandr Litvinenko, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a The Economist című brit lapnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál alapján a karpatalja.info. A jelentés szerint Litvinenko elmondta: „Még mindig sok racionális ember van … Olvass tovább

Részletek

Olasz belügyminiszter: A lakosság részéről „intenzívebbé vált a biztonság iránti igény”

MH/MTI 2024. április 16. kedd. 7:11 Matteo Piantedosi belügyminiszter az Izrael elleni iráni drón- és rakétatámadás másnapján hívta össze a nemzetbiztonsági tanácsot. Titkosszolgálati jelentések szerint Olaszország nincs kitéve konkrét terrorveszélynek, így továbbra is azon nyugati államok között van, ahol mostanáig nem történt iszlamista merénylet. Ennek ellenére a már eddig is kiemelten védett helyszínek, épületek, intézmények … Olvass tovább

Részletek

Órákon belül megindulhat az Irán elleni válaszcsapás?!

A hadikabinet úgy döntött, „tisztán és erőteljesen” visszavágnak Iránnak egy válaszlépéssel. Ennek az lesz a célja, hogy jelezzék, Izrael „nem hagyja, hogy ilyen mértékű, ellene indított támadás reakció nélkül maradjon” – fogalmazott a The Times of Israel. Elemzők, biztonságpolitikai szakértők szerint nem kizárt, hogy már hétfőn éjjel sor kerülhet a válaszcsapásra. Írta a Magyar Hírlap

Részletek

Fehér Ház: kitaláció az iráni figyelmeztetés

MH/MTI 2024. április 15. hétfő. 23:23 Az Egyesült Államok és Irán között valóban történt üzenetváltás, azonban soha nem érkezett üzenet Irán hétvégi támadásának időkeretére vagy célpontjaira vonatkozóan – jelentette ki John Kirby, a Fehér Ház szóvivője újságírók előtt. Azokat a jelentéseket, amelyek szerint Irán figyelmeztette az Egyesült Államokat a terveivel kapcsolatban, „kategorikusan hamisnak” és „kitalációnak” … Olvass tovább

Részletek