Vasárnap lép trónra Dánia új királya, X. Frigyes

Vasárnap lép trónra Dánia új királya, X. Frigyes

A 83 éves, 52 éve uralkodó II. Margit újévi televíziós beszédében jelentette be lemondását és azt is, hogy az 55 éves Frigyes koronaherceg követi a trónon. A nagy népszerűségnek örvendő Frigyes szigorúan véve nem volt lázadó, de gyermekkorában és ifjúként is nyomasztotta a ráirányuló médiafigyelem és az a tudat, hogy ő lesz majd a király … Olvass tovább

Részletek
Hercegek és hercegnők, akiknek meg kellett küzdeniük a saját happy endjükért

Hercegek és hercegnők, akiknek meg kellett küzdeniük a saját happy endjükért

Egy királyi család tagjának lenni látszólag csupa pompa és csillogás, de valójában nekik sincs könnyű dolguk úgy, hogy a korona súlya nyomja a vállukat. A svédeket aztán tényleg nem érdeklik a tradíciók, náluk mondhatni hagyomány, hogy közrendű párt választanak maguknak a hercegek és hercegnék. A jelenlegi uralkodó, XVI. Károly Gusztáv svéd király felesége, Szilvia királyné …

Részletek
Képes Unió

Képes Unió

Ugyan már napokkal ezelőtt befejeződött az Európai Tanács idei utolsó ülése, ám jól mutatja, hogy milyen jelentősége volt az eseménynek, az azóta is szűnni nem akaró értékelésözön, amelyben Orbán Viktorra rendre kitérnek. Miután egyértelművé tette, hogy elfogadhatatlannak tartja Ukrajnával a csatlakozási tárgyalások megkezdését, illetve a háborús ország finanszírozását lehetővé tevő uniós költségvetés-módosítást, hetek óta mindenki …

Részletek
Putyint választotta London helyett a szaúdi koronaherceg

Putyint választotta London helyett a szaúdi koronaherceg

„Szaúd-Arábia elhalasztotta Mohammed bin Szalmán londoni tervezett londoni látogatását (…) röviddel azelőtt, hogy a trónörökös fogadta volna Vlagyimir Putyint Rijádban” – írta a Financial Times, mely szerint brit és szaúdi tisztviselők hónapok óta tárgyaltak a látogatásról, London december 3-i dátumot dolgozott ki. Múlt héten az előzetes tervet elhalasztották. Konzervatív képviselők utólag azt mondták, hogy az …

Részletek