Donald Tusk lengyel kormányfő a jogállamiság visszaállításáért felelős tárcaközi csoport felállítását rendelte el

Donald Tusk lengyel kormányfő a jogállamiság visszaállításáért felelős tárcaközi csoport felállítását rendelte el

MH/MTI 2023. december 14. csütörtök. 15:03 A közzétett rendelkezés értelmében a csoport azonosítani fogja azon területeket, amelyeken Lengyelországban „visszaálítandó a jogállamiság és az alkotmányos rend”. A testület javaslatokat is tesz erre. Adam Bodnar igazságügyi miniszter a szerdai sajtóértekezletén elmondta: az ő részvételével a külügyminisztérium és más tárcák képviselőiből is összeállítandó csoport feladata az európai uniós …

Részletek
Nem ért egyet Fico és Stoltenberg

Nem ért egyet Fico és Stoltenberg

Nem igazán egyezik Szlovákia és a NATO véleménye Ukrajna katonai támogatásával kapcsolatban, mivel a szlovák kormány szerint ez nem segíti elő az ukrajnai helyzet megoldását – jelentette ki Robert Fico. Stoltenberg leszögezte, a NATO nem állítja le a Kijevnek nyújtott katonai támogatást, ellenkezőleg, meghosszabbítja azt. Robert Fico Brüsszelben találkozott a NATO-főtitkárral a kétnapos uniós csúcs …

Részletek
Josep Borrell: Ukrajna hihetetlen erőfeszítéseket tett az uniós feltételek teljesítése érdekében

Josep Borrell: Ukrajna hihetetlen erőfeszítéseket tett az uniós feltételek teljesítése érdekében

MH/MTI 2023. december 14. csütörtök. 13:37 Josep Borrell, az uniós csúcstalálkozóra érkezve azt mondta: az Ukrajnának nyújtott politikai, katonai és pénzügyi támogatás folytatása és növelése egzisztenciális kérdés. Közölte, kérni fogja a tagállami vezetőket, hogy járuljanak hozzá Ukrajna biztonságának szavatolásához, az ugyanis az Európai Unió biztonságát is szolgálja. Olaf Scholz német kancellár érkezésekor azt mondta, Orbán …

Részletek
Letette a hivatali esküt Donald Tusk kormánya

Letette a hivatali esküt Donald Tusk kormánya

MH/MTI 2023. december 13. szerda. 14:40Frissítve: 2023. december 13. 14:58 Az októberi parlamenti választások nyomán megalakult kormánynak kedden este szavazott bizalmat a lengyel parlament alsóháza (szejm). Andrzej Duda beszédében arról biztosította az új kormánytagokat, hogy nem fog akadályozni semmit, ami az állampolgárok érdekeit és Lengyelország fennmaradását szolgálja. Reményét fejezte ki, hogy a kormány, valamint ő …

Részletek
Jaroslaw Kaczynski német ügynöknek nevezte Donald Tuskot

Jaroslaw Kaczynski német ügynöknek nevezte Donald Tuskot

MH/MTI 2023. december 13. szerda. 13:27Frissítve: 2023. december 13. 14:00 Az új kormányt Andrzej Duda elnök szerda délelőtt eskette fel, miután hétfő este a lengyel parlament alsóháza (szejm) kormányfőnek választotta Donald Tuskot. Hétfői megválasztását követő parlamenti beszédében Tusk Kaczynskihoz fordulva szemére vetette: a lengyel közszolgálati televízióban az előző hónapokban „naponta hallotta a Tusk menjen Berlinbe …

Részletek
Orbán Viktor: 190 milliárd eurós extra kiadást jelentene a hétéves költségvetésnek Ukrajna felvétele

Orbán Viktor: 190 milliárd eurós extra kiadást jelentene a hétéves költségvetésnek Ukrajna felvétele

Orbán Viktor kormányfő az országgyűlési beszéde elején közölte, üdvözli, hogy érdemi vita folyik Ukrajna uniós tagságáról. Bár egy európai sorskérdésről van szó, de az EU-ban inkább fejjel megyünk a falnak – tette hozzá. Orbán Viktor közölte, hogy Ukrajna tavaly jelezte csatlakozási szándékát, majd négy hónap után tagjelölti státuszt kapott. Az utóbbinak rögzített feltételei vannak. Az …

Részletek
Az ügyészek a volt albán miniszterelnök, Sali Berisha mentelmi jogának felfüggesztését kérik

Az ügyészek a volt albán miniszterelnök, Sali Berisha mentelmi jogának felfüggesztését kérik

MH/MTI 2023. december 12. kedd. 22:17 A magas szintű korrupciós ügyek kivizsgálására 2019-ben létrehozott vádhatóság azért kérte a parlament hozzájárulását Berisha letartóztatásához, mert az egykori kormányfő nem tett eleget kötelezettségének, hogy kéthetente meghallgatásra jelentkezzen az ellene nyomozati eljárást folytató ügyészségen. Berishát, a jelenleg legnagyobb albán ellenzéki formáció, a Demokratikus Párt 79 éves vezetőjét és vejét, …

Részletek
Orbán Viktor: A magyar kormány mindent megtesz, hogy megvédje az ukrajnai magyar közösség jogait

Orbán Viktor: A magyar kormány mindent megtesz, hogy megvédje az ukrajnai magyar közösség jogait

MH/MTI 2023. december 12. kedd. 15:10Frissítve: 2023. december 12. 15:43 Levélben válaszolt Orbán Viktor miniszterelnök Zubánics Lászlónak, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökének, aki korábban Ukrajna EU-csatlakozásával kapcsolatban írt nyílt levelet a magyar kormányfőnek – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár kedden. „Mindenekelőtt szeretném biztosítani arról, hogy a magyar kormány …

Részletek
Szerdán felszólal a vitában a kormányfő

Szerdán felszólal a vitában a kormányfő

Kocsis Máté, a Fidesz és Simicskó István, a KDNP frakcióvezetői öt pontból álló határozati javaslatot nyújtottak be az Országgyűlésnek Ukrajna EU-csatlakozásának ügyében. Amennyiben az Országgyűlés jóváhagyja, akkor határozat születik arról, hogy az Európai Tanács 2022. június 23–24-i ülésén elfogadott következtetéseiben meghatározott, Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatának előrehaladásához kapcsolódó előfeltételek nem teljesültek. Az EU bővítéspolitikájának objektív, …

Részletek
Donald Tusk: Lengyelország visszanyeri vezető szerepét az EU-ban

Donald Tusk: Lengyelország visszanyeri vezető szerepét az EU-ban

MH/MTI 2023. december 12. kedd. 14:07Frissítve: 2023. december 12. 14:24 A 66 éves Donald Tuskot, a második legnagyobb parlamenti frakciót, a Polgári Koalíciót (KO) vezető Polgári Platform (PO) elnökét a szejm hétfő este választotta meg kormányfőnek. Több mint kétórás beszédében Tusk az ukrajnai háború kapcsán fontosnak nevezte Lengyelország szövetségesi kapcsolatainak állandóságát. Lengyelország „kulcsfontosságú, erős, szuverén …

Részletek