Moszkva: Ukrajna fegyverkészletei kimerülnek

Moszkva: Ukrajna fegyverkészletei kimerülnek

A Nyugat továbbra is szállít rakétákat és légvédelmi rendszereket Kijevnek, de már nem olyan mértékben, mint korábban – mondta Gavrilov pénteken a Rosszija 24 televíziónak. A diplomata elmondta, hogy nem számít „kiugrásokra” az Egyesült Államok és szövetségesei fegyverszállításaiban. UKRAJNA KÉSZLETEI ÜRESEK. A NATO ÉS AZ USA KATONAI ARZENÁLJAI ÜRESEK… LÁTJÁK, MI TÖRTÉNIK A HARCTÉREN – …

Részletek
Azonosítatlan tárgy hatolt be a lengyel légtérbe Ukrajna felől

Azonosítatlan tárgy hatolt be a lengyel légtérbe Ukrajna felől

MH/MTI 2023. december 29. péntek. 13:34Frissítve: 2023. december 29. 13:44 A tárgyat a határ átlépésének pillanatától eltűnéséig figyelték meg a nemzeti légvédelmi rendszer rádiólokációs eszközeivel – közölték a műveleti parancsnokság X közösségi felületén. Jacek Goryszewski parancsnoksági szóvivő később a Polsat News kereskedelmi televízióban is közvetített sajtóértekezletén közölte: a tárgy rádiójelei a kelet-lengyelországi Zamosc város környékén …

Részletek
A kapcsolatok szorosabbra fűzéséről egyeztetett a kínai külügyminiszter és az észak-koreai külügyminiszter-helyettes

A kapcsolatok szorosabbra fűzéséről egyeztetett a kínai külügyminiszter és az észak-koreai külügyminiszter-helyettes

MH/MTI 2023. december 18. hétfő. 10:01Frissítve: 2023. december 18. 10:34 Kína kész elmélyíteni a két ország közötti kapcsolatokat és együttműködést több területen – jelentette ki a kínai tárcavezető, Vang Ji, hozzátéve: hazája mindig is stratégiai kitekintéssel kezelte a két ország közötti kapcsolatokat. Pak Mjung Ho észak-koreai külügyminiszter-helyettes szintén a kétoldalú kapcsolatok szorosabbá tételét hangsúlyozta annak …

Részletek
Rakétatámadás: élőben látta a Vaskupola működését a honvédelmi miniszter + Videó!

Rakétatámadás: élőben látta a Vaskupola működését a honvédelmi miniszter + Videó!

MH/MTI 2023. december 5. kedd. 21:16Frissítve: 2023. december 5. 21:32 A miniszter a Facebook-oldalán közölte: egy applikáción érkezett értesítés után néhány másodperccel később hallani lehetett, ahogy a Vaskupola radarrendszer „kiemelte” a városra kilőtt rakétákat. Beszámolója szerint mindenki nagyon fegyelmezetten viselkedett, „látszik, hogy ennek itt rutinja van”.„Ilyen az élet most Izraelben. A békéhez erő kell, folytatjuk …

Részletek
Rakétatámadás: élőben látta a Vaskupola működését a honvédelmi miniszter

Rakétatámadás: élőben látta a Vaskupola működését a honvédelmi miniszter

MH/MTI 2023. december 5. kedd. 21:16Frissítve: 2023. december 5. 21:20 A miniszter a Facebook-oldalán közölte: egy applikáción érkezett értesítés után néhány másodperccel később hallani lehetett, ahogy a Vaskupola radarrendszer „kiemelte” a városra kilőtt rakétákat. Beszámolója szerint mindenki nagyon fegyelmezetten viselkedett, „látszik, hogy ennek itt rutinja van”.„Ilyen az élet most Izraelben. A békéhez erő kell, folytatjuk …

Részletek
Jemenből kilőtt rakéták három kereskedelmi hajót találtak el

Jemenből kilőtt rakéták három kereskedelmi hajót találtak el

MH/MTI 2023. december 4. hétfő. 6:06 A CENTCOM közleménye szerint a USS Carney romboló a Vörös-tengert az Ádeni-öböltől elválasztó szoros térségében több segélykérést kapott támadás alá került kereskedelmi hajóktól. A részletes tájékoztatásból kiderül, hogy az amerikai hadihajó helyi idő szerint vasárnap délelőtt észlelte, hogy Jemen húszik által uralt területéről ballisztikus rakétát lőttek ki egy bahamai …

Részletek