Lesz kiért és miért szurkolni 2024-ben

Lesz kiért és miért szurkolni 2024-ben

A párizsi olimpiáig is rendkívül zsúfolt az idei versenynaptár, hiszen mindegyik sportágban több kvalifikációs eseményre kerül sor. A magyar sportolók eddig 65 kvótát szereztek Párizsra, a Magyar Olimpiai Bizottság 160-180 fős indulói létszámmal kalkulál. A csapatsportágak közül még a női vízilabda-, a női és férfi kézilabda-, valamint a női kosárlabda-válogatott is kiharcolhatja a részvételt, továbbá …

Részletek
Úszással és súlyemeléssel készül Schmitt Pál a párizsi olimpiára – Interjú

Úszással és súlyemeléssel készül Schmitt Pál a párizsi olimpiára – Interjú

– Hogyan éli meg, hogy Petra lánya fiai, Vendel és Vince ilyen fiatalon világbajnokok lettek? – Családi büszkeségünk a két fiú, akiket korábban az egész család segített, hogy a világbajnoki dobogóra állhassanak. Gyerekkorukban mi is hordtuk őket az edzésekre az uszodába. Ebben a legnagyobb részt édesanyjuk vállalta. – Miért a vízilabdát és nem a vívást …

Részletek

Ő már nem lehet ott a szilveszteri bulin – 15 éves csodagyereket falt fel egy cápa

Szemtanúk elmondása szerint a ragadozó a lábán harapta meg a tinédzsert, de hiába érkezett gyorsan a segítség, az életét már nem lehetett megmenteni. A 15 éves fiú tehetséges szörfös volt. A Seaview Road Board Riders nevű szörfklub a Facebook-oldalán egy bejegyzésben búcsúzott el a tinédzsertől, amiben leírták, hogy Khai Cowley harmadik generációs klubtag volt, szintén …

Részletek
Mintegy négyezer katona lépett be a Magyar Honvédségbe 2023-ban

Mintegy négyezer katona lépett be a Magyar Honvédségbe 2023-ban

MH/MTI 2023. december 30. szombat. 16:38 Az év során megtett erőfeszítések és az országos toborzókampány kiemelkedő sikerei jelzik, hogy a katonai pálya iránti érdeklődés továbbra is erős és növekvő – fogalmazott a honvédelmi miniszter a közleményben. Mint írták, az év elején indított országos toborzókampány, amely során számos platformon jelent meg a Magyar Honvédség, az online …

Részletek
Kedvező változások sorát hozza az új év a zöldenergia termelésében és tárolásában

Kedvező változások sorát hozza az új év a zöldenergia termelésében és tárolásában

MH/MTI 2023. december 30. szombat. 10:36 Az elmúlt időszakban óriási naperőművi kapacitás épült ki hazánkban – emlékeztetnek. Az éves napelemes bővülés tavaly múlta felül először az 1 gigawattot. A 2022-es rekordméretű gyarapodást idén több mint másfélszeresen sikerült felülmúlni. 2023-ban több naperőművi beépített teljesítmény létesült, mint amennyi 2020-ig összesen. A már 5600 megawatt közelébe nőtt kapacitáson …

Részletek
A spártai harcosok izomzatának rejtélye

A spártai harcosok izomzatának rejtélye

A spártai harcosok izmos és erős ábrázolása a híresen szűkös étrend ellenére valóban érdekes jelenség. Noha igaz, hogy a spártai társadalom nagy hangsúlyt fektetett a fegyelemre, a fizikai erőnlétre és a katonai bátorságra, alapvető fontosságú különféle tényezők figyelembevétele, amelyek hozzájárulnak ezen ősi harcosok izmos ábrázolásához. Először is, a spártai harcosok étkezése nem feltétlenül azt jelentette, …

Részletek
Orbán Viktor Wolfgang Schäubléra emlékezett

Orbán Viktor Wolfgang Schäubléra emlékezett

A magyar kormányfő Angela Merkel egykori pénzügyminiszterét búcsúztatja. „Ma egy látnok német politikust, egy nagy európai államférfit és Magyarország igaz barátját gyászoljuk: Wolfgang Schäublét. Őszinte részvétemet fejezem ki családjának és Németország népének” – búcsúztatja a német politikust Orbán Viktor miniszterelnök a hivatalos X-csatornáján. 81 éves korában elhunyt a Bundestag egykori elnöke, a CDU vezetője, Wolfgang …

Részletek
Orván Viktor Wolfgang Schäuble-ra emlékezett

Orván Viktor Wolfgang Schäuble-ra emlékezett

A magyar kormányfő Angela Merkel egykori pénzügyminiszterét búcsúztatja. „Ma egy látnok német politikust, egy nagy európai államférfit és Magyarország igaz barátját gyászoljuk: Wolfgang Schäuble-t. Őszinte részvétemet fejezem ki családjának és Németország népének” – búcsúztatja a német politikust Orbán Viktor miniszterelnök a hivatalos X-csatornáján. 81 éves korában elhunyt a Bundestag egykori elnöke, a CDU vezetője, Wolfgang …

Részletek
A világ egyik kedvenc karácsonyi slágerét valójában egy kisgyerek énekli

A világ egyik kedvenc karácsonyi slágerét valójában egy kisgyerek énekli

Ha karácsonyi dalokról beszélünk, akkor helyet kap minden évben Mariah Carey ikonikus dala, de most az egész világ egy másikat kapott fel, méghozzá a Rockin’ Around the Christmas Tree című szerzeményt. Sokan ugyanis most döbbennek rá egy nagyon fontos dologra a szerzeménnyel kapcsolatban, amely hat évtizeddel ezelőtt számított újnak. A TikTokon kezdett el terjedni egy …

Részletek