„Románia sokkal egészségesebb lenne az RMDSZ nélkül” – irredentizmussal vádolják Kelemen Hunort a románok

„Románia sokkal egészségesebb lenne az RMDSZ nélkül” – irredentizmussal vádolják Kelemen Hunort a románok

Facebook-oldalán reagált a parlamenti képviselő Kelemen Hunor nyilatkozatára. Az RMDSZ elnöke nagyváradi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a hazai demokratikus erőknek – pártállástól függetlenül – politikai értelemben vett „egészségügyi kordont” kellene vonniuk az AUR köré. „Románia sokkal egészségesebb lenne az RMDSZ nélkül! Románia összes lakója megszenvedte az RMDSZ 33 éven keresztül tartó kormányzati részvételét! (….) Ha…

Részletek
Üzent Kelemen Hunor

Üzent Kelemen Hunor

MH/MTI 2023. október 20. péntek. 18:26 Az erdélyi magyar érdekképviselet vezetője emlékeztetett, hogy jövőre választási szuperév lesz Romániában, amikor fél év alatt négy választást tartanak, és az egész esztendő a kampány jegyében fog telni. Hangsúlyozta: a 2024-es választásoknak nagyobb a tétje a következő négy évre szóló mandátumelosztásnál, legalább egy évtizedre meghatározzák az irányvonalat, amelyen az…

Részletek
Kövér László: erősíteni kell a szülőföld gazdaságilag megtartó erejét

Kövér László: erősíteni kell a szülőföld gazdaságilag megtartó erejét

A Pro Economica Alapítvány az elmúlt években több ezer romániai magyar agrárgazdálkodónak és közel száz egyéb, a szülőföldet gyarapító vállalkozásnak tudott támogatást nyújtani Romániában – tette hozzá. “A jólétet nem mások fogják kívülről ajándékba elhozni ebbe a térségbe, ennek a térségnek a lakói a jólétet nem is a külvilágba elvándorolva fogják megtalálni, hanem azt a…

Részletek
A két kisebb erdélyi magyar párt is szükségesnek tartja az összefogást a jövő évi romániai választásokon

A két kisebb erdélyi magyar párt is szükségesnek tartja az összefogást a jövő évi romániai választásokon

MH/MTI 2023. október 5. csütörtök. 22:02 Az összefogás egyes erdélyi településeken már a szeptemberi önkormányzati választásokon is indokolt lehet, bár ezen általában versenyt szorgalmaznak. A parlamenti választásokon ellenben mindketten az összefogást tartják szükségesnek az erdélyi magyar politikai alakulatok között. A lap úgy tudja, hogy a három alakulat még nem egyeztetett a témában, de erre a következő…

Részletek
Mircea Geoana a 2024-es román elnökválasztás esélyese

Mircea Geoana a 2024-es román elnökválasztás esélyese

MH/MTI 2023. október 2. hétfő. 14:08 A News.ro hírportál által megrendelt, szeptember 15. és 22. között, telefonos módszerrel végzett felmérés válaszadóinak 57,2 százaléka biztosra ígérte részvételét a következő elnökválasztáson, míg 16,9 százalékuk azt állította: biztosan nem megy el szavazni. A választói preferenciájukat – a részvételi szándéktól függetlenül – kifejező válaszadók (akik a teljes minta 75,9 százalékát teszik…

Részletek
Felavatták a Székelyföldi Jégkorong Akadémia sportkollégiumát Csíkkarcfalván

Felavatták a Székelyföldi Jégkorong Akadémia sportkollégiumát Csíkkarcfalván

Az ember lélek-szellem-test összetettségéből áll, a magyar kormány támogatásai ezt tükrözik, a templomoktól az iskolákon át a sportcsarnokokig – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton Csíkkarcfalván, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia sportkollégiumának avatóján. Résztvevők Csíkkarcfalván a Székelyföldi Jégkorong Akadémia sportkollégiumának avatóján. Fotó: MTI/Veres Nándor Semjén Zsolt elmondta, hogy az Orbán-kormány több mint háromezer templomot épített, illetve újított fel a…

Részletek