Az erdélyi és partiumi városokban is megünneplik a magyar kultúra napját

Az erdélyi és partiumi városokban is megünneplik a magyar kultúra napját

MH/MTI 2024. január 18. csütörtök. 21:35 Kolozsváron az alkalomból pénteken adják át az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat. A sétatéri Kaszinóban 18 órától három jeles erdélyi magyar művészt díjaz Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, majd Bartók Béla 44 hegedűduója hangzik el Márkos Albert és Szép Gyula Bálint előadásában. Vasárnap a Szent … Olvass tovább

Részletek
Nagy János: Az 1568-as tordai országgyűlés mai szemmel nézve is időszerű

Nagy János: Az 1568-as tordai országgyűlés mai szemmel nézve is időszerű

A Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár a Magyar Unitárius Egyház ünnepségén vett részt a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot törvényben rögzítő történelmi esemény 456. évfordulóján, a vallásszabadság napján. Beszédében Magyarország kormánya nevében az unitáriusok himnuszával köszöntötte a belvárosi unitárius templomot megtöltő ünneplőket, és az erdélyi unitárius vallás egyediségét méltatta. Elmondta: ez a nap az unitárius egyház … Olvass tovább

Részletek

„A madéfalvi áldozatok véréből erős, ellenálló közösség sarjadt”

Potápi Árpád János székelyek, bukovinai székelyek, csángók, erdélyi és magyarországi magyarok körében emlékezett a Siculicidium emlékműnél a madéfalvi veszedelemre a véres történelmi esemény 260. évfordulóján. Emlékeztetett: személyes, családi és közösségi okai is vannak az évente ismétlődő közös emlékezésnek a székelyföldi településen. „Közösségi szinten is fontos nekünk, székelyeknek ez a nap, hiszen nem csak a vérengzést …

Részletek
Végső búcsút vettek Kovács András Ferenctől

Végső búcsút vettek Kovács András Ferenctől

Kovács András Ferenc költő, esszéíró, műfordító, dramaturg, a Látó szépirodalmi folyóirat volt főszerkesztője 64 éves korában hunyt el szombaton. Gyászolók népes hada kísérte utolsó útjára, ahol Ötvös József nyugalmazott református lelkipásztor és pályatársa, Markó Béla költő, a Látó alapító főszerkesztője búcsúztatta. Markó Béla búcsúbeszédében a tündéri költőnek nevezte az elhunytat, és megismerkedésük időszakát idézte fel, …

Részletek
Büntetőjogi vizsgálat indult a székelyudvarhelyi falomlás ügyében

Büntetőjogi vizsgálat indult a székelyudvarhelyi falomlás ügyében

MH/MTI 2023. december 19. kedd. 15:26 Az Agerpres hírügynökség által idézett kormánymegbízott szerint egy 17 éves farkaslaki fiú halt meg a Tamási Áron Gimnázium hétfő délután beomlott diákotthonának romjai alatt, két sérült lány Székelyudvarhelyen került kórházba, a – szívleállással kimentett, majd újraélesztett – harmadik súlyos sérült lányt egy intenzív terápiás mentőautóval Marosváráshelyre szállították, ő továbbra …

Részletek
Kelemen Hunor: A vajdasági magyarság számíthat a többi határon túli magyarra

Kelemen Hunor: A vajdasági magyarság számíthat a többi határon túli magyarra

A politikus a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) kampányzáró rendezvényén vett részt, ahol kiemelte: a Kárpát-medencei magyarok alapállása, hogy ki kell állni egymás mellett, és egymást kell erősíteni. A határon túli magyarok közös sorson és közös jövőn osztoznak, és „meg vagyok győződve arról, hogy a 20. század után a 21. században a Kárpát-medencei magyarok, a Magyarország …

Részletek
Kelemen Hunor: 2024 sordöntő év lehet a romániai magyarok számára

Kelemen Hunor: 2024 sordöntő év lehet a romániai magyarok számára

MH/MTI 2023. december 2. szombat. 9:22Frissítve: 2023. december 2. 9:47 Kelemen Hunor pénteken az Amerikai Magyar Koalíció évzáró eseményének vendégeként tartott beszédében egy „magyarellenes, antiszemita és demokráciaellenes”, szélsőséges romániai politikai erő előretörésére figyelmeztetett. Azt mondta, az orosz–ukrán háború a „peremvidéken” olyan félelmeket hozott elő, amelyekről azt gondolták, hogy már meghaladta az idő. A szélsőségesek jelentette …

Részletek
RMDSZ: Lesz választási megállapodás az Erdélyi Magyar Szövetséggel

RMDSZ: Lesz választási megállapodás az Erdélyi Magyar Szövetséggel

MH/MTI 2023. november 24. péntek. 14:39 A romániai magyar érdekvédelmi képviselet közösségi oldalán tudatta, hogy Kelemen Hunor szövetségi elnök és Balázs Attila ügyvezető elnök pénteken rövid megbeszélést folytatott az RMDSZ kolozsvári elnöki hivatalában Zakariás Zoltánnal, az EMSZ elnökével és Kátai Attila elnökhelyettessel. „A találkozón egyetértettek abban: össze kell fogni 2024-re és egy olyan megállapodásnak is …

Részletek
Semjén: Petőfi kivételes nemzeti hőssé vált

Semjén: Petőfi kivételes nemzeti hőssé vált

MH/MTI 2023. október 30. hétfő. 18:06 Semjén Zsolt az István téren megtartott avatási ünnepségen csaknem ezer ember előtt arról beszélt, a népi-nemzeti értékekre és a magyarság érdekeire épülő világszemlélete kiállta az idők próbáját, ezzel pedig olyan célt fogalmazott meg, amely ma is képes az új nemzedékek megszólítására. „Petőfi töretlen népszerűségének titka kétségkívül az életmű gazdagsága,…

Részletek
Magyar Levente: 1956 a magyar nemzeti közösségek örökérvényű erkölcsi fáklyája

Magyar Levente: 1956 a magyar nemzeti közösségek örökérvényű erkölcsi fáklyája

MH/MTI 2023. október 23. hétfő. 22:33 Magyar Levente hétfőn a Kolozsvári Állami Magyar Színházban rendezett október 23-i megemlékezésen rámutatott: felemelő érzés a magyarság össznemzeti ünnepét a külhoni magyarok körében megülni, akik anyaországi nemzettársaiknál sokszor mélyebben, tudatosabban és példaértékű méltósággal ápolják nemzeti örökségüket. Kifejtette: a közép-európai népek – és a magyaroknak kiváltképp – sokkal intenzívebben benne élnek a történelemben, mint…

Részletek