Akinél a csalás a tisztaság szinonimája

Akinél a csalás a tisztaság szinonimája

Istenem, hová jutottunk? Gyurcsány Ferenc Orbán sliccét képes felemlegetni, hogy a figyelem legalább ezen keresztül rá irányuljon. Mit szólnak hozzá? Úgy fest, esetében a demokráciadeficitnek más egészségügyi téren is komoly tünetei vannak. Nem kétséges, Fletó nevetségessé akarta tenni Orbánt, hogy magát, akiről nem beszél úgy, mint a sliccével babráló emberről, jobb színben tüntesse fel. Sőt! …

Részletek
„A Zeneakadémia az én szentélyem” – 1.rész

„A Zeneakadémia az én szentélyem” – 1.rész

Onczay Csaba gordonkaművész Szegeden kezdte meg tanulmányait, majd 1965-től 1970-ig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Friss Antal tanítványa volt. Előadóművészi karrierjének indulásában jelentős szerepet játszott két versenygyőzelme: 1973-ban a budapesti Nemzetközi Pablo Casals Gordonkaversenyen, 1976-ban Rio de Janeiroban a Nemzetközi Villa Lobos Gordonkaversenyen ért el első helyezést. Külföldi turnéi sorában kiemelt szerepet kapott az …

Részletek
Reigl Judit festménye 44 millió forintért kelt el a Virág Judit Galéria kortárs aukcióján

Reigl Judit festménye 44 millió forintért kelt el a Virág Judit Galéria kortárs aukcióján

MH/MTI 2023. december 20. szerda. 13:45Frissítve: 2023. december 20. 13:48 A háború utáni és kortárs magyar képzőművészeti színtér „színe-javát” felvonultató aukciót a Budapest Kongresszusi Központban tartották. A három éve elhunyt Reigl Judit Tömbírás című sorozatának egyik 1959-ben készített darabja élénk licitharc után 26 milliós kikiáltási árról emelkedett egészen 44 millió forintig. Egy második Reigl mű …

Részletek
Magyarország és Szlovákia kapcsolata még soha nem volt olyan jó, mint most + VIDEÓ

Magyarország és Szlovákia kapcsolata még soha nem volt olyan jó, mint most + VIDEÓ

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szlovák kollégájával, Juraj Blanárral tartott közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a pozsonyi kormányalakítást csupán néhány héttel követő látogatás világosan demonstrálja, hogy a Duna mindkét partján nagy jelentőséget tulajdonítanak a kapcsolatok fejlesztésének. „Nem túlzás történelmi távlatról beszélni. Én azt gondolom, hogy Magyarország és Szlovákia kapcsolata még soha nem …

Részletek
Képes Unió

Képes Unió

Ugyan már napokkal ezelőtt befejeződött az Európai Tanács idei utolsó ülése, ám jól mutatja, hogy milyen jelentősége volt az eseménynek, az azóta is szűnni nem akaró értékelésözön, amelyben Orbán Viktorra rendre kitérnek. Miután egyértelművé tette, hogy elfogadhatatlannak tartja Ukrajnával a csatlakozási tárgyalások megkezdését, illetve a háborús ország finanszírozását lehetővé tevő uniós költségvetés-módosítást, hetek óta mindenki …

Részletek