Jövőre is kihagyhatatlannak ígérkezik a Sziget

Jövőre is kihagyhatatlannak ígérkezik a Sziget

„Már az idei Sziget alatt rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk azzal kapcsolatban, hogy mekkorát fejlődött a fesztivál szinte minden téren a 2022-es Szigethez képest, az eddigi early bird jegyeladásokból pedig azt látjuk, hogy hatalmas az érdeklődés a 2024-es fesztiválra” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője. „A mostani bejelentésből pedig, ami egyelőre csak az első »csomag«, …

Részletek
A Tesco sem állt be a sorba, délig nyitva lesz december 24-én

A Tesco sem állt be a sorba, délig nyitva lesz december 24-én

„A Tesco áruházak nyitva tartanak december 24-én délig, a vásárlói igények kielégítése végett” – idéz a cég hivatalos közleményéből a HVG. A portál szerint ráadásul előző nap meghosszabbított nyitvatartással várjak a vásárlókat. „Mindezen túlmenően bérleti szerződéseink is köteleznek bennünket a nyitvatartásra; a saját tulajdonú ingatlanjainkban pedig, amelyekben a nagyobb hipermarketek mellett üzletsort is üzemeltetünk, felelősséggel …

Részletek
Az utolsó áldozatok még mindig láthatók a Tyrannosaurus gyomrában

Az utolsó áldozatok még mindig láthatók a Tyrannosaurus gyomrában

A Tyrannosaurusok – amelyek közé a Gorgosaurus és a híresebb Tyrannosaurus Rex is tartozik – koruk legfélelmetesebb ragadozói közé tartoztak. A bizonyítékok pedig arra utalnak, hogy az idősebb állatok jellemzően nagy növényevőket ettek. A Science Advances című folyóiratban közzétett kutatás szerint a legújabb felfedezés azonban arra utal, hogy a fajok étrendje a növekedésük során megváltozott. …

Részletek
Kilenc ok a jobb oldali mellkasi fájdalom hátterében

Kilenc ok a jobb oldali mellkasi fájdalom hátterében

A szívproblémák, különösen az olyan akut helyzetek kapcsán, mint például a szívinfarktus vagy az angina szinte mindenkinek a bal oldali mellkasi fájdalom jut eszébe, a jobb oldalon jelentkező fájdalom azonban elbizonytalaníthat az okokat illetően. Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont kardiológusa áttekintette a szóba jöhető gyakoribb lehetőségeket. A jobb oldali mellkasi fájdalom főbb okai A jobb …

Részletek
Mi történne a kutyákkal, ha eltűnnének az emberek?

Mi történne a kutyákkal, ha eltűnnének az emberek?

Napjainkban több száz millió háziasított kutya él a világon, amelyek nagy része emberek környezetében, nekik kiszolgáltatva tölti a hétköznapjait. Így felmerül a kérdés, mi lenne velük, ha az emberiség megszűnne létezni, írja az IFLScience. A közvetlen hatás durva lenne. Azok a kutyafajták, amelyek alapvető szükségleteik, például az élelem, a menedék és az egészségügyi ellátás tekintetében …

Részletek
Az orvosok is ritkán látnak ilyet

Az orvosok is ritkán látnak ilyet

Fájdalom, rosszullét, hányás, mozogni is alig tudott: „az első két hét szörnyű volt”. Ellenszérumot nem kapott, a teljes gyógyulás fél évet vett igénybe. A férfi a 24.hu-nak mesélt a marásról, kiemelve, hogy a kígyó semmiképp nem hibáztatható – a keresztes vipera természeti kincsünk. Magyarországon két mérgeskígyó-faj őshonos, a rákosi és a keresztes vipera. Ami mérgüket …

Részletek
BrandChannel: Kisterepjáróból egy életrevaló SUV

BrandChannel: Kisterepjáróból egy életrevaló SUV

35 év hosszú idő, azonban az autóiparban szinte valóságos örökkévalóságnak számít, különösen akkor, ha egy-egy modellről van szó. Azok a típusok, amelyeket ennyi időn át gyártanak, egyet jelentenek azzal, hogy rendkívül népszerű, megbízható és praktikus autókról van szó. A Suzuki második legrégebb óta gyártott modellje eredetileg terepjárónak indult, de városi crossoverként tudott kiteljesedni: ez a Vitara történetének első része.

Részletek
Dank Magdolna onkológus szerint ígéretes lehet az új rákellenes szer

Dank Magdolna onkológus szerint ígéretes lehet az új rákellenes szer

Az AOH1996 elnevezésű kísérleti rákellenes szer a Los Angeles-i Hope of City Hospital, Amerika egyik legnagyobb rákközpontja 20 éves kutatásának és fejlesztésének a csúcspontja. A szer a rákban található fehérjét célozza meg, amely elősegíti a daganatok növekedését és szaporodását. Korábban a fehérjét – a proliferáló sejtmagi antigént (PCNA) – kezelhetetlennek tartották. Kérdésünkre Dank Magdolna azt …

Részletek
Több mint százötven felzárkózó település lakói kapnak kályhákat

Több mint százötven felzárkózó település lakói kapnak kályhákat

MH/MTI 2023. december 9. szombat. 4:25 A Felzárkózó települések program MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint több mint 1700 hagyományos üzemű kályhát visznek az ország legszegényebb településein élő kisgyermekes családoknak, egyedül élő időseknek és nehéz helyzetű embereknek. Mint írták: a készülékek kiszállítása hetek óta tart, az utolsó darabokat a napokban adják át a rászorultság alapján kiválasztott …

Részletek
Influenza vagy covid?

Influenza vagy covid?

Ilyenkor nagyon gyakori, hogy a munkahelyeken, zárt közösségekben megszaporodnak a náthás, köhögéses, influenzaszerű tünetek. Mikor kell ezekkel orvoshoz fordulni, és mikor felesleges? Íme néhány hasznos tanács ezekre az esetekre! A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) legutóbbi tájékoztatása szerint november végén az országban 23 000 fő fordult orvoshoz influenzaszerű és 226 500 fő akut légúti …

Részletek